- APRÓK TÁNCA
- KOMPLEX FOGLALKOZÁSOK
- RENDHAGYÓ ÓRÁK
- TALÁLKOZÁS A NÉPHAGYOMÁNNYAL
- TANULMÁNYI VERSENYEK
- BÉRLETEK
Rendhagyó órák
Hagyományismereti foglalkozások 11–18 éves diákoknak
Legújabb programsorozatunkkal a néphagyomány olyan területeivel szeretnénk megismertetni a diákokat, amelyek az iskolai tananyagban nem kapnak kellő hangsúlyt, vagy nem is szerepelnek, de ismeretük – meggyőződésünk szerint – nem hiányozhat a felnövekvő generációk alapműveltségéből. Néprajzi ismeretekkel, jóízű adomákkal, olykor hangszeres zenével, énekszóval és tánccal átszőtt, 45–60 perces, interaktív irodalom-, hon- és népismereti, történelem-, földrajz-, tánc- és zeneórákat tervezünk. Rendhagyó óráink egyben művészi produkciók is, hiszen a „tananyag átadására” felkért „tanárok” az adott terület (népzene, néptánc, néprajztudomány és egyéb területek) elismert és hiteles szakemberei, művészei. Programunkat külső, iskolai helyszínekre tervezzük.
Tervezett létszám egy foglalkozáson: 100–150 fő
Rendhagyó tánc- és drámaórák az NKA támogatásával
2013. január 7. és március 31. között öt budapesti és egy vidéki iskolában tartottunk Rendhagyó tánc- és drámaórát. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósuló programsorozaton közel hatszáz diák vett részt.
Résztvevő iskolák:
Pászti Miklós Alapfokú Művészetoktatási Intézmény - Biatorbágy
Magyar Táncművészeti Főiskola - Budapest
Diadal Úti Általános Iskola - Budapest
Grassalkovich Antal Általános Iskola - Budapest
Kölcsey Ferenc Általános Iskola - Budapest
Pécsi Sebestyén Ének-Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Iskola - Budapest
Választható témák:
Rendhagyó irodalomóra: „Új csillagnak új királya”
Mese és muzsika a Parasztbiblia történetei alapján (kb. 50 perc):
Az előadás gerincét a múltbéli parasztság gondolkodásmódját kifejező népköltészeti prózai anyag adja, melyet Lammel Annamária és Nagy Ilona Parasztbiblia című gyűjteményéből válogattunk össze. Ezek a paraszti közösségek ajkán fennmaradt legendák, mondák, mesék és példázatok a magyar epika egészen új tájaira vezetnek el bennünket. E gazdag prózai anyag kiegészítéseként az előadáshoz illeszkedő, annak mondanivalóját és üzenetét kiemelő népi imádságokat, népdalokat és népzenéket válogattunk, melyek egy-egy történet lezárásaként vagy egy új gondolatfüzér kezdeteként jelennek meg a műsor során.
….Mária fogantatásától, Jézus születésén át a Szent Család megmeneküléséig megtudhatjuk azt is, miért szagos a csipkerózsa, földig hajló ággal miért búslakodik a szomorúfűzfa, hogyan lett az első gyöngyvirág, és milyen csodáról mesélt a Nap az édesanyjának, amikor azon a különös napon oly késő este ért haza...
Az előadás egyszerre nyújt vidám perceket ízes humorával, valamint megrendítő pillanatokat különleges hangulatával.
Előadók: Terescsik Eszter színművész, Navratil Andrea népdalénekes, a Kobzos Együttes és Bese Botond dudás
Rendhagyó zeneóra: „Népzene és zenetörténet”
Az előadás a magyar zenei örökség és az európai művelődéstörténeti korszakok párhuzamait, kölcsönhatásait vonultatja fel, elsősorban magyar népzenei példákkal illusztrálva. Megismerkedünk a magyar népzene szinte teljes hangszerparkjával a tilinkótól és hosszifuruglától a dudán, a tekerőlanton, a tárogatón és a cimbalmon keresztül egészen a vonós hangszerek családjáig.
Előadó: Fonó Zenekar
Rendhagyó tánc- és drámaóra: „Orbán Balázs nyomán”
Ismeretterjesztő műsorunk a Székelyföldre, a sodró lendületű forgatósok és pattogós csűrdöngölők vidékére kalauzol. A székelyföldi tájakon végighaladva megismerkedünk a székelyek zenés-táncos hagyományaival. Megemlékezünk Orbán Balázsról, a nagy utazóról, a XIX. századi Erdély sokoldalú alakjáról, aki haladó szellemiségű, igaz hazafi volt.
Közreműködnek táncos, zenész előadóművészek: Imre Béla, Kiss Márton Zsolt, Mohácsyné Lőrincz Hortenzia, Tálas Ágnes, Fábián Éva és a Bekecs Együttes
Rendhagyó történelemóra: „1848 emlékezete”
Az 1848-as függetlenségi forradalom és szabadságharc dicső emléke a népművészetben és a népdalokban is megmaradt. Az előadók a műsorban vetített képek segítségével mutatják be a népművészeti tárgyakon tovább élő forradalmi emlékeket, illetve a történelmi hősök népi ábrázolásait. Emellett a közönség a forradalomhoz kapcsolódó népzenei hagyományból is ízelítőt kap.
Előadók: Juhász Katalin és Szabó Zoltán, néprajzkutató–népzenész házaspár
További információ:
Tel.: +36 1 225-6086
- A Hagyományok Házáról
- Magyar Állami Népi Együttes
- Folklórdokumentációs Központ
- Népművészeti Módszertani Műhely

