- APRÓK TÁNCA
- KOMPLEX FOGLALKOZÁSOK
- RENDHAGYÓ ÓRÁK
- TALÁLKOZÁS A NÉPHAGYOMÁNNYAL
- TANULMÁNYI VERSENYEK
- BÉRLETEK
Forgószél
Hon- és népismereti levelező verseny
5. és 6. osztályosoknak
A Hon- és népismeret tantárgyi modul fontos szerepet tölt be a szülőföld szeretetének megerősítésében, nemzeti örökségeink megbecsülésében. A magyar néphagyományok átadásával kialakul a gyerekekben a kötődés a tájhoz, ahol élnek, egyben nemzeti identitástudatuk megalapozását jelentheti a népi kultúra gazdag, sokszínű világának megismerése.
Vetélkedőnkkel szeretnénk elősegíteni, hogy növekedjen a tantárgy súlya, szerepe az iskolai oktatásban. A hon- és népismeret egyes témaköreit a versenyzők önálló gyűjtő- kutatómunka révén dolgozzák fel, így a helyi hagyományok, a lokális ismeretek szerepe is megnő.
A vetélkedő 3 részes. Első (három fordulóból álló) és második része levelező, a harmadik (a döntő) az egyetlen, ahol a versenyzők személyesen is megjelennek. Mindig a következő feladatlappal együtt küldjük vissza az előző, kijavított feladatlapot és az elért pontszámot. A döntőbe a 30 legjobb eredményt elért versenyző juthat be, akik közül 10-en nyári jutalomtáborozásban vehetnek részt.
Hagyományok Háza „Forgószél” versenyének eredményei 2010/2011-es tanév>>>
Kedves Versenyzők!
A döntőbe a legalább 180 pontot elért versenyzők kerültek be, 60 diákból 35-en. Gratulálunk a középdöntőbe és a döntőbe jutott diákoknak!
A döntő időpontja május 18. (szerda) 10 óra, helyszíne a Hagyományok Háza közösségi és kézműves termei.
Jelentkezési határidő: 2010. szeptember 30.
A borítékra, illetve az elektronikus levél tárgy rovatába írják: "Forgószél".
A nevezési díj (1000 Ft/fő) befizetéséhez a jelentkezők számára az első feladatlappal csekket küldünk (határon túli jelentkezőknek ingyenes). Amennyiben nincs lehetőségük e-mailben jelentkezni, a postai leveleket a következő címre várjuk:
Hagyományok Háza, Folklór Osztály
"Forgószél"
1011 Budapest, Corvin tér 8.
![]() |
![]() |
| Döntő | 2008. május 14. |
További információ:
Tel.: +361 225-6067
>> Képek a 2006-os táborozásról <<
- A Hagyományok Házáról
- Magyar Állami Népi Együttes
- Folklórdokumentációs Központ
- Népművészeti Módszertani Műhely

