Lajtha-hagyaték a Hagyományok Házában
A Lajtha-hagyaték származása
2001 májusában Lajtha Ildikó, a hagyaték gondnoka, a könnyebb kutathatóság érdekében, átadta a hagyaték jelentős részét a Hagyományok Házának gondozásra, kezelésre.
A Lajtha-hagyaték összetétele, értékei és nagyságrendje
A bútorok, hangszerek – köztük Lajtha László zongorája –, személyes használati tárgyak egy, a későbbiekben kialakítandó Lajtha-emlékszoba berendezését adják majd. A kottatárban a saját alkotások partitúrái (köztük 8 eredeti, kéziratos mű), szólamkivonatai mellett más zeneszerzők kottái is ott vannak; sok magán viseli Lajtha László lapszéli megjegyzéseit, hozzáfűzéseit. A hagyaték jelentős eleme a zeneszerző és népzenekutató könyvtára, melyből szinte pontos képet kaphatunk tudományos és filozófiai olvasmányairól, érdeklődéséről. Hasonlóan tekintélyes állományrész az írásoké: itt a nyomtatásban megjelent tudományos műveken kívül a kéziratban megmaradt feljegyzéseket, tudományos szövegek és fogalmazványok vázlatait, zeneművek áttekintéseit találjuk. Az egyéb dokumentumokon belül hivatalos- és magánleveleket, feljegyzéseket különíthetünk el. Nagyon kiterjedt Lajtha levelezése – a sok esetben irodalmi megfogalmazású levelek – Lajtha írásai feleségéhez, gyermekeihez, barátaihoz, pályatársaihoz és tanítványaihoz – tematikus csoportosításban várják a Lajtha életművével foglalkozni kívánó kutatókat.
Jelentős a hagyatékkal a birtokunkba került népzenei gyűjtemény. Ebben a Lajtha által gyűjtött dallamok kottái, támlapok és a gyűjtésekkel kapcsolatos feljegyzések vannak. Az állományrész jelenleg csak fénymásolt változatban kutatható, hogy az eredeti példányokat kíméljük.
- A Hagyományok Házáról
- Magyar Állami Népi Együttes
- Folklórdokumentációs Központ
- Népművészeti Módszertani Műhely