Magyar népi énektanfolyam pedagógusoknak
A hiteles népdaléneklés tanulása és tanításának módszertana
A Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhelyének OKM - 4 / 212 / 2009. számon akkreditált 60 órás képzése a magyar népdal stílusos énekléséhez szükséges hangképzési, előadásmódbeli és tájegységi ismeretek, illetve jártasságok megalapozását, megszilárdítását; továbbá a résztvevőknek ezek elméleti és gyakorlati módszertani megalapozottságú továbbadására való felkészítését tűzi ki célul. Indításának ötlete abból a felismerésből származik, hogy az óvodapedagógusok, tanítók, illetve tanárok ének-zenei képzésük során nem kapnak elegendő mélységű és szélességű információt a magyar népdal hiteles énekléséről.
A program nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a népdalt élő valójában mutassa meg a résztvevőknek. Ez a műfaj sohasem választható el előadójától, annak egyéniségétől, személyes sorsától. Nem elég tehát, ha az ezzel foglalkozó pedagógusok csupán lejegyzésben, száraz kottafejek képében találkoznak vele. Ahhoz, hogy a gyerekek érdeklődését fel tudjuk kelteni iránta, a tanárok számára is valóságos, személyes élményt kellene jelentenie a népdal éneklésének.
A tanfolyamot 2010 őszén hetedik alkalommal indítjuk, lehetőséget adva olyan kollégáknak is, akik kifejezetten egy-egy terület énekes kultúrájával foglalkoznak. Így terveink szerint Bodza Klára (Hangképzés, Jeles napok, Népdalcsokrok összeállítása), Fábián Éva (Dunántúl, Székelyföld, Tanításmódszertan), Maczkó Mária (Felföld I.), Agócs Gergely (Felföld II.), Juhász Erika (Alföld I.), Majorosi Marianna (Alföld II.), Nyitrai Marianna (Kalotaszeg, Küküllő mente), Kovács Nóri (Mezőség), Navratil Andrea (Moldva) és dr. Juhász Katalin (Az emberi élet szakaszai és fordulói) vesznek részt ezúttal is a hallgatók képzésében.
A képzés tematikai egységei:
-
Hangképzés
-
Stílusismeret
-
Az éneklés hagyományos alkalmai
-
Népdalcsokrok összeállítása
-
Tanításmódszertani ismeretek
A képzés időtartama: 2010. október eleje – 2011. április eleje
A képzés időpontja: keddenként 16.00-19.00- ig
A képzések helyszíne: Hagyományok Háza 1011 Budapest, Corvin tér 8.
A jelentkezés feltétele: főiskolai pedagógusi / óvópedagógusi végzettség
A jelentkezés módja: a kitöltött jelentkezési lap visszaküldése.
Jelentkezési határidő: 2010. szeptember 17.
Részvételi díj: 40.000,-Ft
Minimális csoportlétszám: 10 fő
Maximális csoportlétszám: 20 fő
További információ:
Hagyományok Háza, 1011 Budapest, Corvin tér 8.
Folklór Osztály
Tel./fax: 225 – 6086
- A Hagyományok Házáról
- Magyar Állami Népi Együttes
- Folklórdokumentációs Központ
- Népművészeti Módszertani Műhely