Hagyományok Háza

A Magyar Népi Iparművészeti Múzeum koncepciója

 

Mottó: „... Európa nem arra kíváncsi, hogy átvettük-e mindent, amit az európai művelődés nyújthat, hanem arra hogy a magunkéból mivel gyarapítottuk az európai művelődést. Európa az egyéniséget keresi és értékeli bennünk nem a tanulékonyságot." (Győrffy István)

 

 

 

 

 

 

 

A népművészet kutatása - a népi iparművészet kialakulása

 

A közvélemény és a néprajzi kutatás a tárgyak művészi megformálását sorolja a népművészet körébe, ahol az esztétikai funkció, valamint a használhatóság találkozik. Ez hagyományosan a mezővárosi, falusi hagyományanyagból táplálkozik. Ez a felhalmozott népi tudás (angol kifejezéssel élve: „folkloore") napjainkig kutatható a Kárpát-medencében, ami különlegessé teszi az itt élő népeket. Ezt kulturális tőkének is tekinthetjük, amivel ha egy ország jól sáfárkodik, akkor ez tőkeerővé is válhat.

A népi kultúra igazi megbecsülése a népművészet hanyatlásával, fokozatos eltűnésével párhuzamosan alakult ki. Ez azonban nem pusztán magyar jelenség, hiszen a népművészet élményszerű felfedezése nagyjából azonos időben, a 19. század végén zajlott le nálunk és egész Európában.  Angliából indult ki az a mozgalom, amely az „ipar művészi voltára" és közvetve a népművészetre is felhívta a figyelmet, ezután pedig már egymást követték az események hazánkban is. A népművészetet a népköltészethez vagy a népszokásokhoz képest Európa-szerte nagy késéssel „fedezték fel". A népművészeti tárgyak először nagy ipari kiállításokon kerültek közszemlére, így az 1867-es párizsi, az 1873-as bécsi világkiállításon „háziipar" címszó alatt. (A népművészet terminus 1810-től volt ismert németül, bár nem pontosan a későbbi jelentéstartalommal. Nálunk a népművészet szó használata a század vége felé vált általánossá.)

A 19. század közepén (1851-ben) már olvashatunk a „Szabad Kézműipar"-ról, amelybe akkor a vászonszövést, varrást, hímzést és a csipkevarrást sorolták. 1876-ban alakult meg a „Központi Háziipari Egyesület", amely 1883-ban beleolvad az Országos Iparegyesület Háziipari szakosztályába. A népművészet felfedezése tekintetében kiemelkedően fontos az 1896-ban Budapesten a Városligetben megrendezett Millenniumi Kiállítás melynek keretében egy „néprajzi falut" állítottak fel 12 magyar és 12 nemzetiségi lakóházzal, illetve portával. Az épületeket a származási helyről hozott tárgyakkal berendezve tekinthették meg a látogatók. Az egyik legnagyobb közönségsikere a matyó népművészetnek volt. Felfigyeltek rá a szakemberek és azok az élelmes és városi és vidéki kereskedők, akik az 1900-as évektől elárasztották Mezőkövesdet.

Az első magyar publikációk ugyancsak „A magyar háziipar díszítményei" (Pulszky Károly, 1879), ill. a „Magyar díszítő styl" (Huszka József, 1885) feltárására vállalkoztak, nem vonva még pontos határt paraszti és nem paraszti tárgyak közt, az utóbbi címben már kifejezve a nemzeti stílus gondolatát.

Megindult a népművészeti tárgyak gyűjtése, nemcsak a múzeumokba, hanem városi lakásokban is. Az 1880-as években már „korsó, kanta és bokály gyűjtési mániáról" olvashatunk a budapesti sajtóban, aminek következtében „csaknem minden harmadik lakás „egy fazekas raktárhoz hasonló". Az 1890-es évek végén Baross Gábor, ekkor már kereskedelmi miniszter vonta állami felügyelet alá a háziipari termelést. Izabella főhercegnő támogatásával 1894-ben a felső-magyarországi megyék népművészeti jellegű és háziipari termékeinek értékesítésére jött létre az Izabella Háziipari Egylet. Ezzel egyidejűleg szervezte meg a Bánffyhunyadon Gyarmati Zsigáné a kalotaszegi asszonyok kézműves tevékenységét és Buzsákon a Balatoni Szövetség megbízásából a Széchenyi grófkisasszonyok szervezésében már megrendelésre készítettek, öltözeti és lakást díszítő hímzéseket.

Az 1896 utáni korszakra az a jellemző, hogy a népművészet iránti élénk érdeklődés kettéválik, vagyis más úton haladnak az iparművészek és az akkori hivatásos néprajz kutatói. A néprajztudomány nem is tudott ekkor lépést tartani a hatalmas érdeklődéssel: sem gyűjtési, sem publikálási, sem egyéb téren. A XIX. század végétől a következő két alaptendencia kibontakozása is megfigyelhető: az egyik a háziipar és a népművészet, valamint az iparművészet együttműködését szorgalmazó irányzat, a másik a magyar díszítő stíl, tehát a nemzeti ornamentika megteremtésére irányuló törekvés.  E két vonulat nem válik el élesen egymástól, hiszen egyik terület a másikra utalt. Később ehhez a törekvéshez egy konstruktívabb szemlélet is kapcsolódik.

A 19. század fordulóját követő évtizedekben Magyarországon együtt jelentkezett a modern európai művészet és a magyar népművészet nagyszerű találkozása. Erre több szép példát említhetnénk, de különösen kiemelkedik a Zsolnay család tevékenysége Pécsett, Gödöllői Művésztelep tevékenysége, Hódmezővásárhely művészeti élete.

Az elmúlt több mint egy évszázad ilyen jellegű törekvéseiben is különböző irányok figyelhetők meg egészen napjainkig: a kézműves munka megbecsülése a gyáripari termékkel szemben, a háziipar pártolása - mint kereset kiegészítés - a paraszti munka mellé, a nemzeti stílus keresése. Ez utóbbi, a „sajátosan magyar" vonások megjelenítését jelenti a tárgyalkotás terén.

Részben még a 19. sz-i eklekticizmus, majd a szecesszió jegyében építészek, iparművészek a népművészetből merített díszítményekkel, később egyes építészeti formákkal, szerkezetekkel próbálnak nemzeti stílust alakítani (Lechner Ödön, Körösfői-Kriesch Aladár, Lajta Béla, Kós Károly. stb.). 1885-től a „Művészeti Ipar", majd a „Magyar Iparművészet" folyóirat rendszeresen közöl népművészeti anyagot, és ebből a művészeti mozgalomból született meg Malonyay Dezső szerkesztésében A magyar nép művészete (I-V., Bp., 1907-22) címen kiadott, mindmáig legterjedelmesebb, bár egyenlőtlen forráskiadványunk.

A két világháború között, a Háziipari Felügyelőség, később Magyar Háziipari Központ folytatta elődje munkáját, az ország területét 9 felügyelőségre osztották be. A háziipari felügyelőségek foglalkoztak a nyersanyagok beszerzésével, oktatómunkával és a kész termékek forgalmazásával is. A kiállítások megrendezésére a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, az Országos Földműves Szövetség, az Országos Iparegyesület, vidéken az Országos Mezőgazdasági és Ipari Kiállítások adtak lehetőséget.

Továbbra is sürgető feladat volt a népművészet emlékanyagának kiadása, föltárása. 1924-ben a Néprajzi Múzeum megindította a Magyar népművészet sorozatot, monográfiák készültek egyes tárgyféleségekről, kézműves készítő központokról és egész iparágakról, köztük legjelentősebb Györffy Istváné a cifraszűrről. Viski Károly, majd Palotay Gertrúd kultúrtörténeti, művészettörténeti képzettséggel vizsgálta a parasztok és más társadalmi rétegek művészete közti kapcsolatokat. Az 1940-es évektől bővült a kutatás egy-egy közösségen belül az esztétikai elképzelések, a díszes tárgyak, pl. a viselet kifejező-jelölő szerepének vizsgálatával, egyes készítő központokban a stílusfejlődés rekonstruálásával és egyéni alkotó újító szerepének kutatásával. Ezzel ott vagyunk azoknál a témaköröknél, ahol a közelmúltban és a jelenben is folynak hazánkban a népművészeti kutatások.

Eközben az intézményi háttér is kialakult, hiszen 1951-ben Széll Jenő vezetésével megalakult a Népművészeti Intézet, ahol a Művészeti,- Néprajzi és Tánc osztály foglalkozott az amatőr népművészeti mozgalmon belül megindult népi díszítőművészeti szakterület patronálásával. <1>

Eközben Muharay Elemér létrehozta a „Népviseleti-színpadi kosztüm" munkaközösséget, amelynek vezetője Fél Edit etnográfus és Márk Tivadar, az Operaház vezető kosztümtervezője lett. Tagja volt még a bizottságnak Kastyák Margit, az Iparművészeti Főiskola hallgatója - későbbekben jeles színpadi kosztümtervező - és Varga Marianna is. Kutatómunkájuk során, kartonokon rögzítették az adott korszakokhoz illő viseletek rajzait, illetve fotókkal, illusztrációkkal és az alkalmazásra vonatkozó tervekkel-tanácsokkal látták el  a „viseletkataszter" kartonjait. A gyűjtőmozgalom munkáját segítette a Néprajzi Múzeum kiadásában, 1953-ban megjelent két kiadvány Fél Edit összeállításában: „Tájékoztató a népviselet gyűjtéséhez" és „Tájékoztató a népi hímzés gyűjtéshez" címmel.

A Magyar Néprajzi Társaság és a Népművészeti Intézet Győrben 1952 novemberében megtartott tanácskozása új korszakot nyitott az „élő népművészet" alakulásában   A főreferátumot Kresz Mária tartotta. (Kresz Mária: Népi díszítőművészetünk fejlődésének útjai. Ethnographia 1952. LXIII. 10-43)

A tanácskozás határozati javaslatai között első helyen szerepelt, hogy előterjesztést intéznek a kormányhoz: létesítsenek olyan szervezeteket, hozzanak ehhez szükséges rendeleteket, amelyek képesek az alkotó népművészek támogatására, valamint ehhez a tanácskozáshoz köthető a népi iparművészet fogalom bevezetése is.<2>

Itt született meg a Népi Iparművészeti Tanács létrehozásának gondolata, majd megalakult a Háziipari és Népi Iparművészeti Szövetkezetek Országos Szövetsége, a HISZÖV. Az elmúlt mintegy ötven évet korszakolják a szakemberek, bár időben még nem akkora a távolság, hogy lezárt, vagy egyáltalában elmélyült kutatásokról lehetne szó.

Az akkori eredményekhez tartozik még, hogy a kimagasló alkotótevékenységet végző népművészek kitüntetésére külön kormányrendelet biztosította a Népművészet Mestere oklevelet és a vele járó pénzjutalmat, amely első ízben 1953. augusztus 20-án került kiosztásra a Parlamentben. Ez napjainkig mintegy 350 személy elismerését jelenti a tárgyalkotó népművészeti szakágban.

Érdemes azonban visszatekinteni az 1953. aug.8 - okt.15-ig rendezett „Népművészet és Iparművészet" című nagyszabású kiállításra is, amelyet a Műcsarnokban rendeztek meg.. A kiállításon megjelenített népművészeti rész két egységből állt: „a népi díszítő művészet múltbeli és jelenbeli alkotásaiból". A munkatársak között találjuk Kresz Máriát, Fél Editet, és a szerkesztőt Balassa Ivánt.

A Képzőművészeti Körök IV. Országos Kiállításán 1955-ben, melyet a Népművészeti Intézet rendezett, első ízben kerültek bemutatásra a díszítőművészeti szakkörök munkái is.

Ortutay Gyula „Eleven, vagy múzeumi kultúra" című cikkében ismételten állást foglalt a népművészeti hagyományok kutatása és a megfelelő formában való alkalmazása mellett.

A Népművészeti Intézet kezdeményezésére országos népművészeti szakági pályázatok, alakultak, így 1963-ban a Kis Jankó Bori emlékére meghirdetett országos hímzéspályázat Mezőkövesden<3>, 1966-ban a Gerencsér Sebestyén emlékére meghirdetett országos fazekaspályázat Siklóson,  1967-ben a „Sárközi Emlékdíj"- Országos szőttespályázat Szekszárdon., illetve id. Kapoli Antal emlékére Országos Faragópályázat Balatonlellén.

Az elmúlt évtizedekben a pályázat kiírásában, bonyolításában, a konferenciák rendezésében a NIT, a Népművelési (majd Magyar Művelődési) Intézet és a Hevesi Népművészeti Szövetkezet vette át a szervezést és a rendezést.

Népi iparművészetünk 1953-1973-ig tartó időszakának bemutatását szolgálta a Nemzeti Galériában (a későbbi Néprajzi Múzeum épületében) 1973 július-augusztusában megrendezett kiállítás.<4> Jellemző módon ez a kiállítás is a következő tagolásba mutatta be a műfajokat: fazekasság, hímzés, faragás, szőttes, végül mesterségek szerinti bontásban sorolta fel a népi iparművészeket.<5> 

A magyar népi iparművészet negyed százada (1953-1978) címmel rendezték meg szintén a Néprajzi Múzeumban 1978-ban azt a kiállítást, amit Nagy László a NIT elnöke irányított. Ezt követte  1981-ben A Népi Iparművészet ma című tárlat, amit a  NIT anyagából Szuhay Péter, a múzeum munkatársa rendezett. Ennek az időszaknak összegzéseként került bemutatásra 1983-84-ben „A magyar népi iparművészet 30 éve' című kiállítást, amely 800 m/2-en mutatta be az akkori alkotók és közösségek munkáit.<6>

A Néprajzi Választmány elnöke Balassa Iván rendkívül fontos kérdésnek tartotta a néprajz-népművészet-népi iparművészet kialakulásának figyelemmel kísérését. A NIT  a TIT Néprajzi Választmánya, illetve Budapesti Szakosztálya a HISZÖV támogatásával 1974-ben a Kossuth Klubban a népművészeti szövetkezetek vezetői és művészeti irányítói részére indította rendszeres továbbképzést. Az előadások a néprajz alapfogalmaival, más tudományokhoz való kapcsolataival, a népi díszítőművészet egyes ágaival, a művészetek között elfoglalt helyével, az egyes vidékek népművészetének elemzésével, továbbá a határon kívüli magyarság, a hazai nemzetiségek és a környező népek népművészetével foglalkoztak.

Erre az időszakra tehető Kresz Mária értékelése „A népi iparművészet múltja és jövője" című korreferátumából: „...ne a bajokról beszéljünk, hanem az ünnepi üléshez méltón, ünnepeljünk, örüljünk, vizsgáljuk meg, minek örülhetünk ennyi idő után, mi valósult meg abból, amit akkor Győrött csak áhítottunk, reméltünk. A legnagyobb eredmény, hogy él, virágzik a népi iparművészet, ez a tevékenység sok száz, sok ezer embernek kenyeret ad,..."

...az évek során megfigyelhettük, hogy egyre több jó születik: olyan tárgyak, amelyeknek formája jó, díszítése harmonikus múzeumi tárgyakon iskolázott szemünk is megpihenhet, némelyik semmivel sem marad alatta a régi népművészet remekműveinek: szép, tökéletes, művészi. ...Úgy érzem, hogy reményeim valóra váltak: volt értelme a hitnek, a 25 évvel ezelőtt tett hitvallásnak (1953), hogy érdemes felvirágoztatni a régi kertet..."

Ezt a kulturális folyamatot a magyar népművészet szerves folytatásának kell tekintenünk, ami az elmúlt 50-60 évben folyamatosan változott, átalakult. Ezt a változást, megújulást az alkotói indíttatás, a társadalmi környezet, a társadalmi igény és a műbírálás (kialakított bírálati rendszer) folyamatosan alakítja, az adott kor követelményeinek megfelelően változtatja.

A 21. század elején jelentkező „népművészet" nem lehet ugyanolyan, mint egy évszázaddal, vagy akár csak 50 évvel ezelőtt, hiszen megváltoztak a társadalmi- gazdasági körülmények, s ezzel együtt az életmód, a szükségletek, az ízlésformáló tényezők. Mások a készítők és nem ugyanazok a felhasználók sem, nem is beszélve az alapanyagokról. Ez nem jelenti azt, hogy jelen állapotunkban nem beszélhetünk már népművészetről. A fogalom használatát kell megváltoztatni, átértelmezni, mivel olyan tárgyalkotókkal van dolgunk, akik tevékenységükhöz elsősorban a hagyományos tárgykészítési technikákat alkalmazzák, ezt fejlesztik tovább.  

 

A Népi Iparművészeti Múzeum feladatai

 

A múzeum elsődleges feladata, hogy a gyűjtemény a lehető legteljesebb és legszélesebb körben hasznosuljon a kultúrateremtésben és a kultúraközvetítésben egyaránt. A modern múzeum legyen kulturális központ egy adott közösség számára. A tárgyalkotó népművészet, a mai népi iparművészet olyan művészeti folyamat, mely a nemzeti kultúra nélkülözhetetlen része, művészeti anyanyelvünk, a nemzeti kulturális örökség összetevője, identitástudatunk erősítője, ezért megőrzése, a társadalom kulturális igényei érdekében történő továbbfejlesztése alapvető feladat.

Le kell szögezni, hogy a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum esetében olyan tárgyi anyagról van szó, amelyet a mai múzeumi struktúrában szinte egyedüliként ez az országos hatáskörű intézmény gyűjt, őriz és óv. A hasonló tárgyegyüttesekkel rendelkező múzeumok nem gyűjtik, sőt sok esetben szabadulnának az ilyen jellegű gyűjteményeiktől, nem akarnak tudomást venni a népi iparművészeti jellegű alkotásokról. (Lsd.: Néprajzi Múzeum, MADOK-program, nagy szakmai kiállítások.<7> Tehát napjainkban nő a jelentősége az ilyen tárgyi anyagnak, hiszen Nemzeti Kultúránk szerves része.

Alapvető feladat a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumon belül a szakmai munka új pályáját kijelölni, majd azt következetesen - ha szükséges, korrekciókat téve - megvalósítani.

Céljainkat három feladatban lehet megjelölni, melyek egyaránt kifejeznek szemléletmódot, hangsúlyokat, és remélhetőleg belátható időn belül kézzelfogható eredményeket.

 

Az első feladat a múzeumi anyag átfogó nyilvántartásának felállítása. Számítógépes rendszerbe történő adatbevitel, ami tulajdonképpen egy teljes revíziónak felel meg. Első ütemben ez a Budapesten található anyagra vonatkozik.  („Lapoda program") Ez nem jelenti azt, hogy a leltározásban a „kézi vezérlést" elhagynánk.

Ezzel párhuzamosan feltárjuk a muzeális gyűjtemény gyarapodásának történetét a mai gyűjtemény összetételének jellegzetességeit, sőt lehetőleg valamilyen jövőképet is kialakítunk a tárgyi anyag bővítésével kapcsolatban.

 

A második teendő a műtárgyállomány - és a csekély archivális anyag - állapotának, őrzési körülményeinek, fizikai adottságainak felmérése, értékelése és azok minél átfogóbb, minél alaposabb javítása. Kiterjedt gyakorlati lépések mellett ez a munka részben párhuzamos az előbbi, tudományos kutatást igénylő feladat megvalósításával.

 

A harmadik feladat a múzeumi anyag, tudáskészlet, kiállítások, továbbképzések kiadványok, oktatási segédtevékenységek segítségével való közzététele, használata.  

 

1. Tárgyi gyűjtemény

 

a, Gyűjteménygyarapítás

 

A továbbfejlesztés útjai különbözőek lehetnek, de bármelyik úton indulunk el, az alapok hármas követelményét mindig szem előtt kell tartani, ezek: a hagyomány, a tehetség és a mesterségbeli tudás. A népi iparművészetnek továbbra is meghatározó alapja a történeti hagyomány, amely - bármely hatás érte a történelem folyamán - mindig csak a közösség esztétikai szűrőjén keresztül nyert befogadást. Napjaink népi iparművészeti alkotásai legyenek esztétikailag nyitottak, legyenek érzékenyek az új iránt, de sohase veszítsék el a népművészet hagyományban gyökerező értékeit.

Csak olyan tárgy kerüljön be a gyűjteménybe, amelyen tükröződik az alkotó tehetsége, hiszen e nélkül nincs igazi alkotó munka. A képességet lehet fejleszteni, de az igazi tehetséget egyik alkotó sem nélkülözheti, ha valóban értékes tárgyat akar előállítani.

A harmadik alappillér a mesterségbeli tudás, a tárgy mívessége. Minden szakágnak kialakultak évszázadok alatt a kézműves technikái, melyek meghatározó jegyekkel látják el a népművészeti tárgyakat. A jövőben a muzeológusoknak szigorúbban kell ragaszkodni ehhez a mívességhez, mely meghatározza a tárgy értékét. A nagyobb szériákban történő termelőmunka több területen előtérbe állította a korszerű gépi technika alkalmazását, azonban az alkotóknak és a bírálóknak együttesen kell meghúzni a határt a kézműves és a modern technológia között. Ez nem jelenti azt, hogy a kvalitásos tárgyak közül ne kerüljön be a gyűjteménybe néhány jellegzetes darab.

A gyűjtőmunka kapcsán felmerül a Táncházmozgalommal párhuzamosan futó, eleddig kevés figyelmet kapott, 1973-ban alakult Fiatalok Népművészeti Stúdiója alkotóira, tagjaira, akik napjainkra már híres ipar-képző-, vagy népi iparművészekké váltak. Célszerű a gyűjtőmunkát kiterjeszteni e sajátosan magyar művészeti mozgalomra, amelynek vidéken számos alkotóhelye alakult. (Tokaj, Velem, Magyarlukafa stb.) és teljességében hiányzik tevékenységük dokumentálása, és tárgyakban való megőrzése.

 

b, A gyűjtemény összetétele

 

A gyűjtemény gerincét adó 8837 db muzeális értéket képviselő tárgyi anyag őrzése, raktározása, állagvédelme adja a legfontosabb feladatokat. Ennek az anyagnak egy jelentős része vidéki gyűjteményekben (3709 db) tájházakban található.

 

Helyszín	db
Decs	1569
Népi Iparművészeti Gyűjtemény Kecskemét	1437
Mezőkövesd	307
Recsk-Tájház	27
Kántor Sándor Múzeum-Karcag	133
Bocskai István Múzeum- Hajdúszoboszló	92
Halasi csipke közalapítvány- Halasi Csipkeház	46
Kapoli Múzeum és Galéria - Balatonlelle	5
Zamárdi Nagyközség Polgármesteri Hivatal	10
GY-M-S megyei Múzeumok ig.-Győr	1
Buzsák Nagyközség	61
Zalakaros Közs.Önk.	21
Összesen:	3709

 

A fennmaradó rész a HH. Corvin tér 8 és Szilágyi Dezső tér alatti raktárakban van elhelyezve.

A pénzügyi lehetőségek mértékében a gyűjteményi anyag fejlesztése, hagyatékok, szakmai kiállítások által is lehetséges.

Az utóbbi három évben az NKA Múzeumi kollégiuma pályázatain nyert támogatások segítségével 100-100 db-os gyarapodás figyelhető meg, ami igen dicséretes teljesítmény, mivel olyan tárgyakról van szó, amelyet a készítők el tudnak adni. Ezt a gyakorlatot folytatni kell.

 

Műtárgyvédelem, preventív konzerválás

 

A legeredményesebb módon akkor lehet megvédeni a műtárgyakat, ha a preventív konzerválás (megelőző műtárgyvédelem) gyakorlatát vezetjük be. Sokkal többe kerül a fertőzött, romló anyag restaurálása, mint a megelőzés. Ehhez átfogó gyűjteménykezelés (collection managment) programját kell kialakítani, ami magában foglalja a felmérések, tervezések komplexebbé tételét. Miközben, olyan elemi dolgokra is jobban kell ügyelni, mint pl. a pormentesítés, raktározási körülmények javítása, tároló rendszerek kialakítása, a tárgymozgatás, a csomagolás stb. A megelőző műtárgyvédelem szemlélete alapján a feladatok racionálisabb, azaz pénzkímélőbb meghatározására is van mód, amit leginkább a közös együttműködés alapozhat meg.

A raktári rend kialakításánál célszerű az anyagelvűséget figyelembe venni (textil, fa, bőr, kerámia, vas, egyéb) hiszen így a prevenció jobban megoldható.

Legfontosabb feladat a pormentesítés megoldása, amit a múlt évben vásárolt anyagok alapján érhetünk el. (Dobozok, molinó, papírhengerek.)

 

Kutatások

 

Megkerülhetetlen feladat az utóbbi 50 év népművészetének, népi iparművészetének feltárása, korszakolása, ezzel párhuzamosan beillesztése a Kárpát-medencében zajló népművészeti kutatásokba. Külön feladat egy olyan adatbázis létrehozása, ahol az ezzel foglalkozó kutatók tevékenységét kell feltárni. Ez szaktudományunk egyik hiányossága, amit a Múzeumnak kell pótolni.

 

2. A kiállítások szervezése

 

A múzeum  egyik legfontosabb feladata, hogy a lehetőségekhez mérten értékes kiállítási programot állítson össze a székhelyén és külső helyszíneken egyaránt.

A jelenlegi szűkös és elavult, elhasznált installációval rendelkező kiállítótér csak kamara-kiállítások megvalósítására alkalmas. A jelenlegi rendszerben 2009. évre már teljesen lefedett programmal rendelkezik.

Ezeknek a kiállításoknak a feladata kettős: a népi iparművészettel foglalkozó közösségek, alkotók bemutatása és megismertetése a nagyközönséggel, valamint recens művészeti folyamatok dokumentálása és archiválása az utókor számára.

 

Időszaki kiállítások

 

Különlegesen fontos az ország egész területén lebonyolított, rendezett időszakos kiállítások folyamata.  

Egyrészt egy szűkebb szakmai közösség tevékenységének bemutatása, másrészt a nagyközönség megismertetése az alkotó, művészeti folyamatokkal, harmadrészt az adott művész-közösség szakmai munkájának értékelése, az egyes művészeti folyamatokban a katalizátor, szakmai irányító szerep erősítése.

Fontos, hogy az adott kiállítás az intézmény (Hagyományok Háza - Magyar Népi Iparművészeti Múzeum) szakmai koordinációs munkájával jöjjön létre, és ha már a szervezés és a kivitelezés munkáját elvégezzük, felügyeljük a nevünk alatt fusson és jelenjen meg a médiában.

A jövőben megoldandó feladat a kiállítások a menedzselése. Olyan, kulturális komplex csomagot kell összeállítani, ami a kulturális piacon is eladható „termékké", „csomaggá" válik. Ehhez a bemutatott tárgyegyüttes adottságait figyelembe vevő installációval kell ellátni a kiállításokat, hogy ezek után a szállíthatóság figyelembe vételével több vidéki és budapesti helyszínen is bemutathatóvá váljon a nehéz munkával összeszervezett anyag. Olyan helyszíneket kell megtalálni, ahol az idegenforgalom fokozottan jelen van, illetve a hazai és a határon túli magyar közösségek is megismerhessék ezeket a tárgyakat, alkotókat, a mögöttes művészeti folyamatokat. Minden kiállításunkról készíteni kell egy multimédiás ismertetőt, hogy eloszlassuk a szakterületről kialakult előítéletes megnyilvánulásokat.

 

Ilyen helyszínek lehetnek például:

Visegrád-Fellegvár

Gödöllő, Grassalkovich-kastély

Siklós Várgaléria

Balaton Múzeum Keszthely

Zsinagóga-Zalaegerszeg

Mohács-Busójárás, volt moziterem

 

Hosszabb távon az intézmény gazdasági szempontból is részesedhetne e vándorkiállítások közös bevételéből! Ez már megállapodás kérdése, hiszen lehet fix-áras az adott kiállítás, de elképzelhető a bevétel felosztása is.

 

Az egyik legfontosabb az ötéves periódusban megrendezésre kerülő „Élő Népművészet Kiállítás" kiállítás, amit a jövő évben hagyományosan a Néprajzi Múzeumban rendezünk meg.

E kiállítás kapcsán is fontos lenne a vándoroltatás, hiszen ha a „kiállítás-kiadványok-rendezvények" minél több helyen jelenek meg az országban, annál több emberhez jutnak el ezek az üzenetek, és ez a Hagyományok Házának is egy kiemelkedő arculatot adhat.

 

További két-három éves periódusban rendezett kiállítások:

- Kis Jankó Bori Országos Hímző pályázat és Kiállítás;

- id. Kapoli Antal Országos Faragópályázat és Kiállítás;

- XI. Alföldi Fazekas Triennálé - fazekas pályázat;

- Népi Mesterségek;

- Országos Fazekas Pályázat - Körmend;

- Hevesi Országos Szőttes Pályázat;

- „Százrózsás" Hímző Pályázat, Mezőkövesd.

 

További kiállítási ötletek:

 

A gyűjteményi anyag bemutatása Hagyományok Háza (Corvin tér 8) emeleti galériáján.

A „Népművészet Mesterei" sorozat, a gyűjteményi anyag adottságainak megfelelően. (Ez nem kifejezetten csak a tárgyalkotókra vonatkozhat!; Az első alkalommal lehet nagyobb csinnadrattát verni a sorozatnak.)

 

3. Szakmai zsűrik működtetése

 

A MNIM egyik legfontosabb feladata a jelenleg is alkotó népi iparművészek, tárgyalkotók szakmai segítése, munkáiknak elbírálását segítő szakmai zsűrik összeállítása, országos hatáskörrel a műbírálás rendjének folyamatos biztosítása. A szakértői, szakági elemzések megfogalmazták a különböző szakterületek tartalmi, esztétikai és technológiai követelményeit. ezek a követelmények, kritériumok a szakértők legjobb tudásán és tapasztalataikon alapulnak és általában az alkotók egyetértésével találkoztak, ezért már a közeljövőben e követelmények alapján kell az alkotásokat megítélni, jóllehet konkrét esetekben még lehetnek viták.

A műbírálás rendjének irányítását minden szakmai szervezet felé közvetíteni kell. Ezáltal élő kapcsolat alakul ki a Múzeum dolgozói és az alkotók között. Megismerjük az egyes alkotók és alkotóközösségek munkáját, tevékenységük irányát, ami a műtárgyvásárlás, ajándékozás, kiállítási tevékenységet is segíti. Az éves viszonylatban „30-35 zsűrinap" megszervezése lebonyolítása, a népi iparművész címek odaítélése az egyik legfontosabb állami feladat. Ez a mozgalmi jellegű kézműves tevékenység nem kevés művészi értékkel rendelkezik, ami tulajdonképpen kulturális tőke, így természetesen gazdasági értéket képvisel, nem mellékesen a Hagyományok Háza profiljához kiválóan illeszkedik. 

 

4. Továbbképzések irányítása

 

A múzeumnak elő kell segíteni az egyes szakmai szervezetek továbbképzési elképzeléseit, ezt szakanyaggal, szakmai előadókkal kell segíteni, ha kell, akkor időlegesen az egyes területek szakmai irányítását is fel kell vállalni. Különösen, ha olyan tárgyalkotókról van szó, akik elszigetelten tevékenykednek és a szakmai civil szervezetekhez sem kötődnek. Minden olyan lehetőséget meg kell ragadni (táborok, továbbképzések, kiállítások, szakmai bemutatók) hogy állandó kapcsolat alakuljon ki az alkotók és a Múzeum között. Ez természetesen akkor működik jól, ha ez mindkét irányba egyformán hat. Az is elképzelhető, hogy egyes szakágak tevékenységét (pl. fafaragók, szálas anyaggal foglalkozók) kiemelten kell kezelni. Fel kell mérni, hogy mely szakterületekre kell nagyobb figyelmet szentelni. 

 

5. Oktatással kapcsolatos feladatok

 

A Múzeum tevékenységét az oktatómunkába hatékonyabbá kell tenni. Célszerű feladat az Oktatási és Kulturális Minisztérium „Új tudás" programjához való kapcsolódás. Itt elsősorban a hátrányos helyzetű, valamint a fogyatékkal élő gyermekek oktatásába, a Népművészet - Népi Iparművészet témakörben lehetne kapcsolódni. A kiállítások kapcsán a kötelező tanagyaghoz kell megkeresni a kapaszkodókat. Elsősorban a kerület iskoláival kell felvenni a kapcsolatot, és tanévekhez igazodva kell kialakítani az együttműködés kereteit.  

Országos (narratív és vizuális, elsősorban fotó) adatbázis létrehozása, ami egyedülálló szolgáltatás nyújt a kutatók, alkotók és a diákok számára.

 

6. Szakmai, civil szervezetekkel való együttműködés

 

a, Hagyományosan jó a kapcsolat a tárgyalkotással foglalkozó szervezetek közül a Népművészeti Egyesületek Szövetségével, illetve annak megyei szervezetivel. Ezt a kapcsolatot folyamatosan erősíteni kell. Alkotóházak és azok közösségei (Magyarlukafa, Orfű, Szenna, Tokaj, Székesfehérvár, Kecskemét, Békéscsaba stb.) elsődleges, és kiemelt partnerei a múzeumnak.

 

b, Tájházszövetség

Célszerű, az intézménynek belépni a szövetségbe, mivel tárgyi anyagának java vidéken található.

 

Egyéb külföldi kapcsolatok

 

Célszerű tevékenységünk kiszélesítése a határokon túlra, ezért gyümölcsöző kapcsolatokat kell kialakítani a határon túli civil szervezetekkel: így a Vajdasági Magyar Folklórközponttal, Romániai Magyar Népművészek Szövetségével, de az Európai Kézműves Szövetséggel is.

 

Szabó Zoltán 

Muzeológus

Budapest 2009. 01. 05.

---

[1] Lengyel Györgyi 1951-1958-ig, 1951-től külsősként Varga Marianna.

 

[2] 1953-ban a 2034/1953. MT-határozat, valamint a 34/1953/VII.7.) MT  számú rendelet értelmében megalakult a Háziipari és Népi Iparművészeti Szövetkezetek Országos Szövetsége (HISZÖV) és a Népi Iparművészeti Tanács (NIT). A jogszabály a HISZÖV feladatává tette a háziipari és népművészeti szövetkezetek irányításának felügyeletét. A Népi Iparművészeti Tanács bíráló és ellenőrző szerv lett. A HISZÖV elnöke egyúttal a NIT elnöke is volt, és a HISZÖV népművészeti osztályának vezetője a NIT titkára lett. A NIT tagjai a Népművelési Minisztérium, a Néprajzi Múzeum, a Népművelési Intézet, a Képző- és Iparművészeti Szövetség, az OKISZ képviselője, a Helyiipari Minisztérium (utódja a Könnyűipari Minisztérium) küldötte és két kiváló népművész lettek. A későbbiekben a NIT munkájában a Belkereskedelmi, a Könnyűipari Minisztérium küldöttei is részt vettek.

 

[3] A nagy országos pályázatok az adott Megyei Tanácsok, a Népi Iparművészeti Tanács, a Háziipari és Népművészeti Szövetkezetek Országos Szövetsége és a Népművelési Intézet szervezésében és rendezésében születtek meg.

 

[4] A kiállítás címe: A NÉPI IPARMŰVÉSZET 1953-1973.

 

[5] A felosztás: 1.fazekasok, 2.hímzők, 3.faragók, 4.szövők és 5.népi kismesterségek.

 

[6] Ezek után az 1990-es években az Élő népművészet címmel rendeztek tárlatokat: 1992-ben V. Országos Népművészeti Kiállítás (1992. 05. 22-08.31.)Balogné Horváth Terézia rendezésében, valamint a 11. Országos Népművészeti kiállítást 1994-ben (1994. 10 14-1995. 01.09) Fügedi Márta, és W. Sáfrány Zsuzsa néprajzkutatók közreműködésével. Ezt követte a 12. Országos Népművészeti kiállítást (1996. 11. 22-1997. 03.03.) Magyar Művelődési Intézet szervezésében.

 

[7] A Néprajzi Múzeum most ajánlotta fel közel ezer darabos beleltározatlan kerámia tárgyakból álló tárgyegyüttesét, mivel nem akarja ezt gyűjteményét a törzsgyűjteményéhez illeszteni. (Itt nem kevesebb alkotói nevekről van szó mint Badár Balázs, Bagossy Sándor, Fazakas István, ifj, Fazekas Lajos vagy Kántor Sándornak, néhai kiemelkedő, Kossuth-díjas mesterünknek  kerámiái)

---

A Magyar Népi Iparművészeti Múzeum koncepciója - word dokumentum