A jelen s a múlt egybeolvadása Bartók módra

MNO, 2008. október 28. 

A Magyar Állami Népi Együttes (MÁNE) Bartók-trilógiája II. részeként a Labirintus című mű október 29-én és 30-án debütál a Műpában. A néptánccsoport több mint ötven éve alakult azzal a szándékkal, hogy Magyarország és a magyarlakta területek zenei, tánc- és öltözködési kultúráját s közösségbeli magatartását megismerje, elsajátítsa, valamint ennek a vidéknek a sajátos kultúráját magas művészi fokon tudja közvetíteni.

A Magyar Állami Népi Együttes Bartók-trilógia összefoglaló címmel három összefüggő táncszínházi produkciót állít színpadra, amelynek első tétele a Kincses Felvidék. A Bartók-trilógia tükrözi múltbeli és kortárs történelmünket. A darabban tobzódik a kulturális binaritás: a népzene és a kortárs zene, múlt és jelen, a közösség és az individuum. Balassa Péter, a mű egyik alkotója a premier kapcsán tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: „Mi, a trilógia alkotói azt a számunkra evidens és szükségszerű egységet kívánjuk reprezentálni és bizonyítani, amelyben a kultúra különböző történeti rétegei egymással természetes, mellérendelt viszonyban élnek."

Szólt arról is, hogy Bartók útja a népzenétől a kortársig, a közösségitől az autonómig számukra alkotói, esztétikai és filozófiai minta. Véleményük szerint a hagyomány jelen idejű és progresszív, de a kortárs is csak a változás és az állandóság (folytonosság) paradoxonjaként ragadható meg. Csak az a hagyomány, amely a mai, modern emberben hagyománnyá lesz, ha az valakikben megtestesül - tette hozzá Balassa.

A Labirintus a Kincses Felvidék után egy továbblépés a kortárs absztrakció irányába. A darabhoz Sáry László, a magyar kortárs zene egyik meghatározó mestere szerezte a zenét, amely ötvözi a magyar népzenei hagyományokat, az európai klasszikus zenét a jelenlegi kortárs zene változatosságával. Balassáék a tánc nyelvét elemeire bontják és újjáépítik. A néptáncban rejlő mozgásrendszerek ihletik a darabot, ugyanakkor a kortárs táncszínház táncnyelve is ugyanolyan erőteljesen jelen van. A táncelőadás a képet, beleértve a táncot, a dizájnt, a világítást és a jelmezeket egymás mellé helyezi a zenével.

Az előadásban lévő élethelyzetek ábrázolásaiban nem érvényesek az elhagyott vagy eltaszított természet törvényei. Léteznek és erősen jelen vannak az átjárások, megengedett, hogy egymásba és egymásra csússzon a valóság, az illúzió, a halál és újjászületés. A darab periférián helyezkedik el, mely az útnak egyben az eleje és a vége. Az egymásba folyó labirintusok mindig újabb feladatok elé állítják a közönséget. A darab végén elhangzó mondattöredéket így ki-ki maga kell, hogy befejezze: „Te vagy a..."

Lukács Zsuzsa