- Bemutatkozás
- Partnereink
- Sajtó
- Tanulmányok
- Közösségi élet
- Pályázatok
- Támogasson minket!
- Norvég pályázat
BESZÁMOLÓ
A „Népművészet Ifjú Mestere" - pályázat színpadi bemutatóiról
A beérkezett pályamunkák jellegének és témájának megfelelően a zsűritagi feladatokat a népzene-népdal esetében Agócs Gergely (népzenész, néprajzkutató), Árendás Péter (népzenész, népzenetanár) és dr. Juhász Katalin (népdalénekes, néprajzkutató); míg néptánc kategóriában Karácsony Zoltán (táncfolklorista), Németh Ildikó (néptáncművész, néptáncpedagógus) és Végső Miklós (néptáncművész, néptáncpedagógus) látta el. Az elmúlt évek folyamatait értékelve elmondhatjuk, hogy a dolgozat benyújtásának követelménye már nem szegi kedvét a lehetséges versenyzőknek. Ezt az is alátámasztja, hogy csúcsot döntött a részvétel, idén összesen 19 pályázó jutott el a színpadi fordulóig.
A színpadi megmérettetést valamennyi előadóművészeti kategóriában egy közös, nyilvános előadás keretében 2009. június 3-án 14 órától rendeztük meg a Hagyományok Háza (1011 Budapest, Corvin tér 8.) színháztermében.
A műsor két részben zajlott le:
1. a pályázók által választott
2. a zsűri által választott produkciók bemutatásával.
A pályázók a következő versenyszámokkal léptek fel:
| HANGSZERESEK: |
pályázó által választott |
zsűri által választott |
| Bolya Dániel | Moldvai táncdallamok furulyán | Palóc flótamuzsika |
| Fondor zenekar | Szilágysági román tánczene | Bodrogközi magyar táncok |
| Terék József | Tápió menti fúvós muzsika | Nagydaróci tárogatómuzsika |
| Tóth Gyula | Csökmői lakodalmi dalok | Szigetközi citerás dallamok |
| ÉNEKESEK: |
pályázó által választott |
zsűri által választott |
| Berki Lilla | Kárpátaljai népdalok | Széki lassú és magyar |
| Csige Ildikó | Nyíradonyi dalok | Gyimesi népdalok |
| Enyedi Ágnes | Dalok Magyarszovátról | Fejér megyei ugrósok |
| Hortobágyi Ivett | Bakonyi dallamok | Zoboralji párosítók |
| Juhász Réka | Gyimesi keservesek | Somogyi népdalok |
| Kalocsai Mária | Holecz Istvánné dalai | Küküllő menti dallamok |
| Pintér Anikó | Pünkösdi szokásdalok | Szilágysági dalok |
| Raksányi Boglárka | Bakonyi pásztordalok | Csongrádi csárdás és oláhos |
| TÁNCOS SZÓLISTÁK: |
pályázó által választott |
zsűri által választott |
| Czigány Tamás | Szennai kanász és páros | Dél-alföldi csárdás és oláhos |
| Galát Péter | Széki sűrű és ritka tempó | Tyukodi táncok |
| Gerlecz Edit | Vasi páros táncok | Magyarborzási táncok |
| Nemes Szilvia | Berzencei táncok | Nagyecsedi páros táncok |
| Ramasz László | Gyimesi férfitáncok | Somogyi páros táncok |
| Szabó Csaba László | Kapolcs környéki táncok | Magyarpalatkai táncok |
| TÁNCOS PÁR: |
pályázó által választott |
zsűri által választott |
| Zóka Éva - Horváth Tibor | Szennai páros táncok | Rimóci táncok |
A táncosok műsorszámaihoz a Hagyományok Háza biztosított zenekart.
A néptánc kategóriában pályázók az idén egyöntetűen figyelemre méltó dolgozatokkal jelentkeztek, melynek eredményeként mind a hetüket érdemesnek tartotta a zsűri a gyakorlati megmérettetésre. Valamennyi pályázó önéletrajzából és munkájából jól látható, hogy személyes tapasztalatokkal, elmélyült kutatómunkával készültek fel a versenyre, több éves pedagógiai, oktatói múlttal a hátuk mögött. Az előző években tapasztalt fejlődés a dolgozatok kidolgozásában és a táncok előadásmódjában, anyagismeretben való tájékozottságban állandósulni látszik. A zsűritagok ismét javasolták a pályázóknak, hogy dolgozatukat saját témakörükben kicsit teljesebbé téve, tanulmányként adják be akár a FolkMAGazin szerkesztőségéhez, akár a Hagyományok Háza könyvtárába, egyes esetekben a Zenetudományi Intézet Néptánc Osztályára, mintát adva más néptánccal foglalkozó érdeklődőknek, szakembereknek, hogy minél többen vállalkozzanak ilyen jellegű kutatómunkára, illetve ismeretek felkutatására és átadására. Összegezve a zsűri polárisnak értékelte a táncosok felkészülését, általában az egyik táncban erőteljesebben nyilvánultak meg. Látható volt, hogy a pályázók törekedtek a jól felépített és szerkesztett táncolásra. A zsűri örömmel fogadta, hogy az idén is minden előadó igyekezett teljessé tenni a színpadi produkciót igényes, stílusos viselet beszerzésével, viselésével.
A népzene kategória pályázói minden eddiginél többen, 12-en jelentkeztek a megmérettetésre. A dolgozatok alapján mindannyian részt vehettek a verseny színpadi fordulóján is, bár ez néhány esetben a zsűri némi jóindulatát is bizonyította. Általános észrevételként néhányuk nem túl szerencsés témaválasztását illették kritikával, méltányolva ugyanakkor a befektetett munkát is. A színpadi produkcióknál pedig több esetben az előadói képességek hiányát rótták fel. Üdvözölték viszont, hogy a legtöbb pályázó valódi személyes élményeiből táplálkozott - bár ez néhány esetben a hagyomány mint fogalom értelmezésének pontosítását is szükségessé tette. Az észrevételeket a pályázók jó szívvel fogadták, véleményünk szerint jövő ilyenkor többen is pályázhatnak majd jó eséllyel újra a címre. Külön öröm, hogy a pályázók egy része már nem először próbált szerencsét a versenyen, ami azt bizonyítja, hogy van igény az építő jellegű bírálatra, és többen tekintik ezt a megmérettetést személyes fejlődésük egyik fontos állomásának.
Az idei évben a fent említettek mellett egy dolgozat érkezett népmese kategóriában is. Ezt a zsűri sajnos nem tudta elfogadni, így a pályázó nem léphetett színpadra. Az „első fecske" megjelenését ugyanakkor a Hagyományok Házában megélénkülőben levő szövegfolklór-élet, jelesül a népmesetanfolyam és mesemondó baráti kör kisugárzásaként értékeljük, és a jövőben erről a területről is szeretnénk a lehetséges pályázókat megszólítani.
A zsűri a bemutatók után összeült, és rövid tanácskozást követően személyre szabott, nyilvános szóbeli értékelést adott a résztvevők számára. Ugyanekkor tették meg - a minisztérium számára megfogalmazott, egyelőre nem publikus - javaslatukat a „Népművészet Ifjú Mestere" - cím odaítéléséről. A díjazottakat a minisztérium levélben értesíti, az elismeréseket az augusztus 20-i ünnepségek keretében adják majd át.
Budapest, 2009. június 15.
Tálas Ágnes néptáncos szakelőadó
Mohácsy Albert népzenei szakelőadó
- A Hagyományok Házáról
- Magyar Állami Népi Együttes
- Folklórdokumentációs Központ
- Népművészeti Módszertani Műhely