- Bemutatkozás
- Partnereink
- Sajtó
- Tanulmányok
- Közösségi élet
- Pályázatok
- Támogasson minket!
- Norvég pályázat
II. Kecskeméti Prímásverseny
A Hagyományok Háza a kecskeméti Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központtal közösen prímásversenyt hirdet táncházzenész hegedűsök számára. Pályázhat minden hagyományos magyar népzenét játszó hegedűs, aki 2009. szeptember 18-án már betöltötte a 18-ik, de még nem töltötte be a 35-ik életévét. A népies műzenét vagy népzenei feldolgozásokat játszó pályázók jelentkezését nem áll módunkban fogadni. A versenyen nem indulhatnak a 2007. évi I. Prímásverseny díjazottjai sem. Pályázni egy 5-10 perces hangfelvétellel lehet (lehetőleg CD-lemezen vagy elektronikus hangfájl formátumban), mely a pályázó játékát tartalmazza. A beérkezett felvételek alapján a zsűri egy alapszintű követelményrendszer mentén (a játék ritmikai, intonációs jellemzői, stílusismeret, hagyományhűség) kiválogatja a kecskeméti megmérettetés résztvevőit.
Jelentkezni a jelentkezési lapon lehet, amelyhez kérjük, csatolják a pályázó rövid szakmai önéletrajzát.
Jelentkezési lap (doc)
Jelentkezési lap (pdf)
A pályázatokat az alábbi címre kérjük beküldeni:
Hagyományok Háza
Népművészeti Módszertani Műhely
Mohácsy Albert
1011 Budapest, Corvin tér 8.
Beérkezési határidő: 2009. augusztus 21.
A nyilvános színpadi versenyt a XXII. Kecskeméti Népzenei Találkozó keretében bonyolítjuk le 2009. szeptember 18-án. Itt minden hegedűsnek két versenyszámot kell előadnia, egy kötelező, és egy szabadon választott programot, egyenként 5-5 perc időtartamban. A kötelező versenyszámban a versenyző által megjelölt eredeti felvételek alapján az erdélyi Mezőség egy-egy kiválasztott településének (Magyarpalatka vagy Magyarszovát vagy Ördöngösfüzes vagy Szék), vagy a történelmi Szatmár magyar falvainak népzenéjét kell előadni - ezek legfeljebb két településről származhatnak. A szabadon választott versenyszám a magyar népi hegedűjáték bármely táji változatát képviselheti a következő feltétellel: Ha a versenyző kötelező versenyszáma mezőségi, akkor a szabadon választott versenyszám csak az Alföld, a Felföld vagy a Dunántúl valamely magyar tájegységének népzenéjét képviselheti. Ha a versenyző kötelező versenyszáma szatmári, akkor a szabadon választott versenyszám csak erdélyi népzene lehet. Megfelelő színvonalú kísérőzenekarról minden versenyző számára a szervezők gondoskodnak!
A zsűri tagjai Virágvölgyi Márta, Radics Ferenc, Vizeli Balázs, Szabadi Vilmos és Vavrinecz András lesznek.
A verseny fődíja egy 800.000 Ft névértékű mesterhegedű,
Nagy András miskolci mester műhelyéből.
Minden felmerülő kérdésre készséggel válaszolunk:
Mohácsy Albert, mohacsy.albert@hagyomanyokhaza.hu, (06-1)225-6086
Hagyományok Háza
Erdei Ferenc Kulturális Konferencia Központ
![]()
![]()
- A Hagyományok Házáról
- Magyar Állami Népi Együttes
- Folklórdokumentációs Központ
- Népművészeti Módszertani Műhely