Egy kiállítás képei és dokumentumai

Bartók Béla, a népzenekutató; A népzenekutató Kodály Zoltán

Papiruszportál, 2009. június 25.

A Kodály- és Bartók-év lecsengésével újabb kiadványok láttak napvilágot a Hagyományok Háza kiadásában. Két gyönyörű könyv jelent meg, a Kodály-, illetve a Bartók-évfordulóra összeállított, Hagyományok Háza-beli kiállítás anyagából, mindkettő a népzenekutató, Pávai István összeállításában. A rendkívüli gondossággal és szeretettel szerkesztett könyvek összefoglalják a két zeneszerző népdalgyűjtési munkásságát, a nehézségeket, egy új (legalábbis Magyarországon) tudományág alapjainak lerakását.

Nem véletlen, hogy mindkét könyv elején a két mestert gramofonnal láthatjuk, szinte védjegyükké vált az akkor korszerű, mára csak mosolygást fakasztó gép. Itt kell kitérni arra, hogy a rendkívül sérülékeny viaszhengereken rögzített felvételek nagy része a mai napig feldolgozatlan, egy tűzeset alkalmával a csodával határos módon nem olvadtak el a hengerek. Rendkívül érdekes, hogy a semmiből hogyan jutottak el egyre több tényig, Bartók Béla például feltételezte a székely népdaltípusok létezését, leveleiben örömmel tudósítja Geyer Stefit, kottapéldával levelében, és Freund Etelkát. Hogy mi rejlik egy-egy népdal lejegyzése mögött, az a két kötetből kiderül, harcok, meg nem értés, gáncsoskodások sora nehezítette a két ember munkáját, igaz, többen ki is álltak mellettük. Nem lett volna néptáncmozgalom, ma nem lennének népzenét oktató iskolák, a Zeneakadémián népzene tanszék, tekintélyes számú népzenei cédé Bartók és Kodály, elődeik, utódaik nélkül. A sokrétűen összeválogatott írások, írásrészletek és különösen a levelek az embert is előtérben helyezik, nemcsak a tudóst.
A Bartókról szerkesztett könyv első levélrészlete arról emlékezik, hogy a négyéves fiú „bámulatos figyelemmel hallgatta" a cigányzenét, le is tudta pötyögtetni zongorán, később, hetedikes korában Brahms Magyar táncait zongorázta márciusban, novemberben pedig az általa készített zenekari átiratot adta elő a gimnázium zenekara. Innen indult tehát Bartók, ő is ezeket a dallamokat hitte a magyar népzenének. 1905-ben hozzáfogott a mindaddig ismeretlen parasztzene felkutatásához. Kodály Zoltán esetében egy ballada volt az, valamint gyűjtője, Vikár Béla, ami és aki inspirálta a népdalgyűjtésre. Akkoriban a „nagy zene tanulmányozása" kötötte le a figyelmét, a népdalokkal csak „mellékesen" foglalkozott, 1905-ben indult első gyűjtőútjára, még fonográf nélkül, ebből a gyűjtésből 13 dalt közölt az Ethnographia.
Bartók és Kodály tehát külön talált rá a „helyes útra", de közös erővel, egymás segítésével, inspirálásával alapozták meg a magyar népzene sajátosságainak leírását, rendszerezését. Mindkettejüket élete végéig foglalkoztatta a népzenegyűjtés, Bartók élete legboldogabb napjainak nevezi azokat, melyeket falvakban, parasztok között tölthetett. Gyűjtőútjai nemcsak a magyar nyelvű területekre terjedtek ki, rögzített szlovák, román zenét is, járt többek között Törökországban és Európán kívüli területeken. Műveiben is megjelent a magyar énekes és hangszeres parasztzene: kezdetben népdalokat adott ki, Kodállyal, zongorakísérettel, később a népzene dallamvilágának sajátosságait emelte át zenéjébe. Kodály a népdalok feldolgozására helyezte a hangsúlyt, kórusműveiben, zenekari darabjaiban ezek a dallamok hangsúlyosan szerepelnek. Mindkettőjük életében egy-egy énekes meghatározó szerepet kapott, Bartók Béla Dósa Liditől hallott először egy székely népdalt, ifj. Bartók Béla szerint innen számíthatjuk apja népdalgyűjtő munkájának kezdetét. Kodály Zoltánék egyik alkalmazottja a dalos kedvű székely Sándor Ilona volt, nagy szeretettel emlékszik Kodályékra.
Ami még feltétlenül tiszteletet érdemel, az a két zeneszerző kapcsolata, egymásról írott szavaik. A legnagyobb megbecsüléssel voltak egymás iránt, bár életük egészen más irányt vett, barátságuk, művészi, népdalgyűjtő munkájuk ma is példaértékű.
Mindkét kötet fényképei, dokumentumai az embert is közelebb hozzák az érdeklődőkhöz, a szövegrészletek, levelek is segítik a két nagy egyéniség megismerését. Kordokumentumként is forgathatjuk - különösen a Bartókról szóló könyvet. Nagyon ajánlom mindenkinek ezeket a rendkívül igényes köteteket, legyünk büszkék arra, hogy két ilyen karizmatikus embert, zenészt, tudóst adhattunk a világnak.

Lehotka Ildikó