A Hagyományok Háza-álom

Örökség Magazin, 2010. január

A Hagyományok Háza 2001-ben alakult azzal a céllal, hogy a népművészet országos központja legyen, olyan irány-, példamutató és egyben szolgáltató intézmény, amely a néphagyományt a maga komplexitásában mutatja be. Az elmúlt nyolc év arra volt elég, hogy a mindennapos túlélésért folytatott küzdelemben az addig egymástól függetlenül működő, három különböző terület – a színpadi művészet, a kutatás és az oktatás – összefogásából létrejött új egység kivívja magának a létezés jogosultságát. Azóta bebizonyosodott, hogy ez a három terület összetartozik, egymást kiegészítve sikeresebben érhetik el a közös célt: a néphagyomány megszerettetését, megismertetését.

De mi is történik a mindennapokban az első kerületi Corvin téren, a budai polgárság kérésére a 19. század végén felépített Budai Vigadó épületében?

A színházteremben és próbatermekben a művészeti egység, a Magyar Állami Népi Együttes táncosai és zenészei próbálnak, vagy mutatják be munkájuk gyümölcsét az értő, érdeklődő közönségnek – néphagyományt ismerőknek és nem ismerőknek, külföldieknek és hazaiaknak, gyerekcsoportoknak és időseknek – esténként, délutánonként vagy akár délelőttönként.

Az 1951-ben alapított együttes feladata a magyar néphagyományt a színpadon, művészi formában bemutatni, az őket néző közönséget elkápráztatni, elgondolkodtatni. Az igazi siker azonban az – mint minden művészeti ágnál – ha őket nézve néhány percre elfeledkezünk mindennapi gondjainkról. A Kárpát-medence gazdag tánc- és zenekultúráját hol eredeti, autentikus formában, de a színpad törvényeihez igazodva viszik színpadra, hol historikus vagy dramatikus táncjátékot alkotnak, hol pedig az eredetiből táplálkozva varázsolnak elénk kortárs, a 21. század technikai vívmányait maximálisan kihasználó látványszínházat. Az ősöktől örökölt népzene és néptánc az alkotók számára olyan, mint az anyanyelv, amelynek segítségével estéről estére kifejezhetik mindazt, ami őket mai világunkban foglalkoztatja.

A Hagyományok Háza befogadó intézményként igyekszik saját együttese repertoárján túl megmutatni mindazokat az eredményeket, amelyeket mások a néphagyományhoz kötődő színpadi műfajban elértek, így rendszeresen láthatóak színpadán a hazai és határon túli táncegyüttesek, zenekarok előadásai. Olyan hiánypótló, összefoglaló sorozatokat indít, mint amilyen a „Dúdoltam én…”, amelyben az elmúlt harminc év népdalénekeseinek pályáját tanítványaikkal együtt, egy-egy estébe sűrítve mutatja be.

Az intézmény másik nagy egysége, a Népművészeti Módszertani Műhely a hagyományos tudás átadásáért felelős. Délelőttönként az iskolai csoportoknak szervezett foglalkozásokon a gyermekeknek, délutánonként a tanfolyamokon a pedagógusoknak és közművelődési szakembereknek adják át mindazt az elméleti és gyakorlati tudást, amit a néphagyományból megtanulhatunk. A népi ékszerek készítésétől az énektanulásig, a táncoktatatástól a szőnyegkészítésig, a mesemondástól a hímzésig található szakkör és akkreditált tanfolyam a repertoáron. Péntek délutánonként az egészen kicsinyek zsibongásától hangos a ház, az aprók táncában hétről hétre bizonyítást nyer, hogy a játék, a zene, a tánc, a barkácsolás gyerekeknek és szüleiknek vagy akár nagyszüleiknek egyaránt izgalmas, élményteli foglalatosság. A kézműves tanfolyamokon bárki belekóstolhat a népi kézműves szakmák rejtelmeibe a csipkeveréstől a kosárfonásig – a megfelelő szakma kiválasztásában pedig segíthetnek a Hagyományok Háza részeként működő Népi Iparművészeti Múzeum időszakos kiállításai a szemközti Szilágyi Dezső téren.

Az intézmény aktív memóriája a Lajtha László Folklórdokumentációs Központ. Munkatársai azon dolgoznak, hogy a kezdetektől napjainkig Magyarországon felhalmozott, a Kárpát-medence vagy akár távolabbi tájak bármely etnikumának folklórkincsét (főként a népzene- és néptáncgyűjtéseket) a korszerű digitális technika és az internet igénybevételével mindenki számára hozzáférhetővé tegyék. A munka felgyorsulását, látványos eredményeket remélhetünk a most beinduló „Jövőnk öröksége XX.→XXI.” című projekttől. A másfél éves, több mint 200 millió összköltségvetésű, az EGT/Norvég Finanszírozási Mechanizmusok által támogatott projekt eredménye lesz a kilencvenes évek végi gigantikus Utolsó Óra-program eddig ki nem adott gyűjtéseiből készített ötven CD, hét új szakkönyv és egy kibővített, korszerű, könnyen hozzáférhető adatbázis a digitalizált gyűjtésekből.

Az intézményben a tudományos munka (gyűjtés, archiválás, digitalizálás) eredményei mindenki számára azonnal megismerhetővé válnak: művészi formában a Magyar Állami Népi Együttes táncosai, zenészei által, ismeretterjesztő formában pedig a tanfolyamokon és gyerekfoglalkozásokon.

A Hagyományok Háza-álomból lassan valóság válik: a három nagy terület egy épületben, egymást kiegészítve és szolgálva küzd ugyanazért a célért, azért, hogy a 21. században az őseinktől örökölt eredményeket és tapasztalatokat mindenki megismerje és használja. Mert a néphagyomány nem múzeumi tárgy, nem féltve őrzött, messziről csodálandó luxuscikk, hanem olyan hasznosítható és hasznosítandó szellemi kulturális örökség, amely mindannyiunk életét szebbé, jobbá, tartalmasabbá teheti. A Hagyományok Háza megálmodói, fenntartói és munkatársai hiszik azt, hogy a paraszti hagyományokat ismerő és szerető egyének a művészeteket értő, a közösséghez (családhoz, baráthoz, nemzethez) tartozás tudatának és az alkotás örömének megtartó erejéből táplálkozó boldog életet élhetnek.

Hont Angéla