- Bemutatkozás
- Partnereink
- Sajtó
- Tanulmányok
- Közösségi élet
- Pályázatok
- Támogasson minket!
- Norvég pályázat
Értékmentés a Hagyományok Házában
Várnegyed, 2010. január 29.
220 millió forintot nyert el a Norvég Alaptól a Hagyományok Háza. A támogatást a már meglévő népzenei, néptánc és folklór gyűjtemény digitalizálására, külső gyűjtemények megvásárlására, valamint az Utolsó óra program megvalósítására fordítják. A Jövőnk öröksége projekt önrészét az NKA és az Oktatási és Kulturális Minisztérium segítségével az intézmény biztosította.
Magyarországon a XIX. század végén kezdődött a népi kultúra tudományos felkutatása. A folklór gyűjtéséhez olyan nagy nevek járultak hozzá, mint Kodály, Bartók, majd őket követték Lajtha László, Martin György, valamint tanítványaik. A hetvenes években kibontakozó táncházmozgalom is erőteljesen elősegítette a gyűjtést, napjainkra így jelentős számú hangfelvétel, mozgó- és fényképek, valamint írott folklórdokumentumok halmozódtak fel. A meglévő kollekció egy része már nagyon rossz állapotban van.
A program elindítását beharangozó sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a projekt első lépése az intézmény tulajdonában lévő, több mint 150 gyűjtés bővítése további gyűjtemények megvásárlásával. Az alapok tehát már megvannak, hiszen az Utolsó óra című, 1997 szeptembere és 2001 karácsonya között, a Fonó Budai Zeneházban lezajlott gyűjtés már az intézmény rendelkezésére áll – mondta el Kelemen László. A Hagyományok Háza igazgatója hangsúlyozta, hogy a következő lépés a népzene-néptánc és egyéb analóg folklórfelvételek digitalizálása. Ahogyan azt Pávai István, a Hagyományok Háza Lajtha László Folklórdokumentációs Központjának vezetője kiemelte, a nagy felbontású, digitalizált és feldolgozott anyagok könnyebben kezelhetőek, közzétehető formátumra konvertálva az interneten keresztül felkerülhetnek a világhálóra. Utóbbi a projekt harmadik lépéseként valósulhat meg. A hatalmas és értékes gyűjtemény megőrzése érdekében a tervek szerint a Hagyományok Háza kialakít egy klimatizált és tűzvédelmi szempontból is megfelelő raktárt is.
A projekt másik nagy feladata az Utolsó óra program eddig a nagyközönség számára hozzáférhetetlen gyűjtéseiből készült reprezentatív, ötven darabos CD sorozat kiadása. Agócs Gergely néprajzkutató, a Hagyományok Háza munkatársa elmondta, hogy a teljes gyűjtemény a XX. század legnagyobb értékmentő hangszeres népzenei anyaga, hiszen összesen 112 zenekar felvételét rögzítették 240 faluból, mintegy 1250 órányi terjedelemben. Mindezek mellett a témához kapcsolódó hét új, ismeretterjesztő és oktatási célú szakkönyv kiadását is tervezik.
- A Hagyományok Házáról
- Magyar Állami Népi Együttes
- Folklórdokumentációs Központ
- Népművészeti Módszertani Műhely