Korszerű hagyományt!

Heti Válasz, 2010. április 8.

Az autentikus néptáncnak és a show-elemekkel ötvözött táncszínháznak békében meg kell férnie egymás mellett - mondja lapunknak Mihályi Gábor. A Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetőjét Franciaországban értük utol, ahol a társulat március 1.-április 5. között vendégszerepel.

- Mit gondol, van jövője a magyar néptáncnak?

- A magyar tánchagyomány élő és a mai ember számára is megélhető. A tradíció olyan nyelv, amellyel mai kérdések is megfogalmazhatók, hogy az identitásában bizonytalanná váló ember megtalálja saját útját, hogy a néptánc nem csak "múltidézés".

- De azért él a vita, hogy az autentikus néptáncot kell-e továbbvinni, vagy azt táncszínházi elemekkel kell-e ötvözni.

- Ez a kérdés már a kezdetekkor eldőlt. A két nagy "atya", színpadi néptáncművészetünk megteremtői, Rábai Miklós és Molnár István művészetében ez a két irányzat harmonikusan megfért. A színpadi néptánc további nagyjaira is ez a kettősség volt a jellemző Kricskovics Antaltól Novák Ferencen át Foltin Jolánig. Korai időszakában még Timár Sándor is hegedűduókra csinált "trikós" számokat (a néptáncos szakzsargonban a modern feldolgozás neve - A szerk.). A táncházmozgalomból sarjadt új koreográfiai szemlélet azonban óriási erényei mellett elterjesztett egy egysíkúbb fogalmazási módot, amely a mai amatőr mozgalomra napjainkig rányomja a bélyegét.

- A mai hivatásos együttesek megtalálják a megfelelő arányt?

- Azt hiszem, ők pontosan látják a Pesovár Ernő által is megfogalmazott hagyomány és korszerűség kettősének kötelezőségét. A Honvédban ugyanúgy megfér a Tenkes kapitánya, a Dracula és a Martin-archívum is. Ugyanez mondható el a Dunáról és az Államiról is. Más szerepe van ebben a rendszerben a hagyományőrző együttesnek, az iskolának, a gyerekcsoportnak, az amatőrnek, és más a hivatásos együttesnek. Képtelenség ezt a sokszínű megjelenési formát egy nagy gyaluval egyformára sikálni, hiszen akkor valami elveszik.

- Ezt a sokszínűséget most Franciaországgal is megismertetik, ahol még két hétig vendégszerepelnek. Érdekli az ottani közönséget a magyar néptánc?

- Már az első előadásunk telt házzal ment, 1200 ember volt kíváncsi a produkciónkra. Nyílt színi tapsok voltak, még a végszükség esetére tartogatott ismétlést is előadtuk. Bizakodtunk, hogy ilyen lesz a folytatás is.

- S ilyen volt?

- A francia impresszáriót is meglepte, milyen gyorsan elkeltek a jegyek. Kénytelen vagyok minden előadást állva nézni, mert nincs egy szabad hely sem. Minden fellépést a "kötelező" három ráadással zárunk, a közönség hangos ovációja mellett. Párizsban a francia-magyar zenei társaság elnöke a legmagasabbra értékelte a produkciót. Az egy hónapos turné alatt 25 előadáson körülbelül 15 ezer néző fog látni bennünket.

- Milyen táncokkal találkozhat a francia publikum?

- A Dunántúltól - Somogy, Sárköz - Szatmáron át Erdélyig - Kalotaszeg, Sóvidék - terjed a válogatás. Virtuóz legényesek, botolók, eszközös táncok éppúgy részei a műsornak, mint a lírai karikázók. Az előadás 18 jelenetből áll, s majdnem mindegyiknek más a viselete. A ruhák súlya több mint öt tonna.

- Melyik magyar tánc tetszik az ottani közönségnek?

- A tetszés nem tájegységnek szól. A siker szempontjából a táncos virtuozitás mellett a zenének, a viseleteknek is kitüntetett szerepük van. Miközben nagy hagyományai vannak Franciaországban az orosz - Mojszejev- - stílusnak, nyitottak a manírokat mellőző, a hagyományt jobban előtérbe állító magyar néptáncművészetre is.

- Voltak-e személyes élményei is?

- Toulonban az előadás után megkeresett egy 95 éves úr, aki 1940 óta él Franciaországban. El volt ragadtatva, azt mondta, az előadásnak köszönhetően képes volt újra magyarságában megerősödni.

- A turné anyagilag is megéri?

- A pontos elszámolás a végén készül el, s csak reménykedni tudunk, hogy a művészi siker mellett anyagilag sem járunk rosszul. Amikor a turné szerződését aláírtuk, a teljes költséget a meghívó fél vállalta. Akkor még nem tudtunk a várható adóváltozásokról, amelyek miatt majdnem meghiúsult az utazás. Az új szabályok miatt az egyébként sem magas napidíjaknak jó, ha a hatvan százalékát megkapják a művészek. Ezenfelül az együttes nek a napidíjak után társadalombiztosítást és nyugdíjjárulékot is kell fizetni. A minisztériumhoz fordultunk segítségért, de az indulásig nem kaptunk választ. A hiányzó összeget saját erőből kellett pótolni. Megértem a közteherviselés szükségességét, de ebben az esetben a kultúra támogatása helyett a kultúra nyomorítását vagyunk kénytelenek tapasztalni.

H.Cs.