- Bemutatkozás
- Partnereink
- Jubileum
- Olvasósarok
- Sajtó
- Tanulmányok
- Közösségi élet
- Pályázatok
- Támogasson minket!
- Norvég pályázat
- TÁMOP pályázat
- Támogatóink
Eldúdolni egy életet
Magyar Nemzet, 2010. április 30.
Vasárnap a Dúdoltam én… sorozat részeként Majorosi Marianna, a Csík Zenekar énekese ad koncertet a budai Hagyományok Házában. Majorosi Marianna sok népdalénekeshez hasonló pályáját járt be eddig: a Magyar Állami Népi Együttes női karának tagja, majd vezetője volt, énekesi feladatokat már az együttesnél is kapott, de saját elmondása szerint Bodza Klára faragott belőle igazi énekest. 1994-ben csatlakozott a Csík Zenekarhoz, amely azóta is életének vezérfonala. A muzsikálás mellett azonban a tánc sem maradt el az életéből: mind a mai napig tanít gyerekeket.
Mostani önálló estjén a Csík Zenekar nélkül, egyedül lép színpadra, hogy megmutassa, benne mi munkál. Mellette egy fiatal tehetség, Liska Vera, a Zagyva Banda énekese is színpadra lép.
Fonó-majális. Ezen a hétvégén a Fonó Budai Zeneház Etyekre, a Rókusfalvy pincészetbe költözik. Holnap a Téka és a Buda Folk Band húzza a finom nedűhöz illő talpalávalót, anyák napján pedig a Boban & Marko Markovic Orkestar vonul ki a domboldalra zenélni.
Makrai Sonja
- A Hagyományok Házáról
- Magyar Állami Népi Együttes
- Folklórdokumentációs Központ
- Népművészeti Módszertani Műhely