- Bemutatkozás
- Partnereink
- Jubileum
- Olvasósarok
- Sajtó
- Tanulmányok
- Közösségi élet
- Pályázatok
- Támogasson minket!
- Norvég pályázat
- TÁMOP pályázat
- Támogatóink
Csak kérdezem
Ütött az utolsó óra?
Szabad Föld, 2010. május 28.
A Hagyományok Háza az EGT/Norvég Finanszírozási Mechanizmusok támogatásával Jövőnk öröksége XX. → XXI. címmel közel 220 millió forintos projektet valósít meg 2011 áprilisáig. A munkát Kelemen László zeneszerző, népzenész irányítja.
– Valóban ütött az utolsó óra?
– Már a XX. század eleje óta folyamatosan üt. Ha úgy vesszük, Bartók Béla is azért indult gyűjtőutakra, mert a modern zenei műfajok egyre jobban háttérbe szorították az eredeti népzenét. Szerencsére a Kárpát-medence népzenei- és népdalkincsét sikerült összegyűjteni. Most megint akcióba kezdtünk, mert azt tapasztaltuk, hogy a falvak szerkezete, értékrendszere, kulturális szokásai változásával a paraszti kultúra – közte a népzene – teljesen eltűnik.
– Mit lehet tenni ez ellen?
– Amíg korábban egy egész vadvirágos rét várt átörökítésre, addig ma annak is örülhetünk, ha saját kertünkben szétnézhetünk. Minden településen a hagyományőrző együttesek tehetnek a legtöbbet a múlt megbecsülése érdekében, rájuk számítunk elsősorban.
– Milyen szerepet szánnak nekik?
– A nemrég lezárult Utolsó Óra programban nem a vokális, hanem a hangszeres népzene tekintetében volt dolgunk. Ami ugyancsak fontos: mivel a meglévő XX. századi anyag analóg hanghordozói veszélyben vannak, mondhatnám azt is, hogy pusztulnak, digitalizálni kell őket.
– Ez óriási munka!
– Már csak azért is, mert hatalmas mennyiségű anyag vár technikai feldolgozásra. Egyébként a mostani gyűjtés zenéjét 1271 CD-n rögzítették, körülbelül 1250 órányi tiszta terjedelemben. A legsikerültebb felvételekből kedvcsinálóként 50 CD jelenik meg a Jövőnk Öröksége program keretében.
– Ezt karolták fel a norvégok? Nekünk nincs rá pénzünk?
– Minden lehetőségnek örülni kell. Az összköltségvetés 220 millió forintot tesz ki, a norvég partner ennek 85 százalékát adja. A támogatáshoz szükséges önrészt a Hagyományok Háza állja, amit állami költségvetési intézményként szinte erőn felül tud kikalkulálni. A Jövőnk öröksége program tette lehetővé, hogy a folklórfelvételek digitalizálásának legyen egy központi helyisége, és tizennégy új munkahelyet is tudtunk létesíteni.
– Úgy veszem ki a szavaiból, nincs szégyenkezni valónk a múlt megbecsülése miatt!
– Egyáltalán nincs. Jeles elődeinknek köszönhetően az európai élvonalban vagyunk a folklórkincsek gyűjtését és feldolgozását illetően. Manapság fontos az internetes hozzáférés, hiszen ami ott nem található meg, az sokak szemében nincs is. Így aztán erre nagy hangsúlyt fektetünk.
Borzák Tibor
- A Hagyományok Házáról
- Magyar Állami Népi Együttes
- Folklórdokumentációs Központ
- Népművészeti Módszertani Műhely