" A fa táplál, és szomjat olt....ha azt akarjuk ,hogy ne száradjon ki életfánk, fel kell keresnünk.
Zarándokokként táncolunk előtte, hogy kegyelmet nyerjünk szelleméből."
Hamvas Béla
„Adok nektek aranyvesszőt”

A Fa kultusza eleink gondolkodásában a szó legszorosabb értelmében központi helyet foglalt el.
E világfa törzse mentén járhatók be archaikus világképünk és mai hitünk zónái...amelyből néhányat emlékeztetőül választottunk e műsorba.
Az ember a természet ciklikusan megújuló rendjét saját vágyainak szolgálatába akarta állítani, így életét elválaszthatatlanul a kozmikus rend ritmusához kötötte.
A fatisztelet múltjának töredékeit elevenítjük fel a római katolikus közösségek virágvasárnapi barkaszentelését idézve, melyet a kemény idő és betegség elhárítására és jóslási praktikákra, szerencse előidézésére is használtak.
A gazdák Szent György napi rituáléja szerint megcsapják a tejet egy élő ággal, hogy az emberfeletti lények ne tudják elvenni az állatok tejét, szúrós gallyakkal távol tartsák az ártalmas erőket.
A Karácsonyi ünnepkör periódusának az Aprószentek napján gyakorolt vesszőzési rítusában részt vevő legények az élőággal kaput nyitnak a jövőbe, életerőt merítve a fából, amelyet fallikus férfi szimbólumnak tekintenek, eleven jelentése ma is, hogy termékenységet idéz elő a megérintett lány esetében.
I. rész
- Napot, Holdat, Csillagot… Karádi lánytánc
- Dél-Alföldi- oláhos, csárdás és frisses
- Tyukodi– csárdás, friss, verbunk
- Somogyi kanász és üveges
- Mezőszopori román táncok- romăneşte de ponturi, romăneşte de preumblat, romăneşte de invirtit, târnăveana, hărţag
- Szászcsávási cigány táncok- cigány pontozó, cigány csárdás és csingerálás
II. rész
- Barkaszentelés – hegyközi karikázó, csárdás, frisscsárdás és verbunk
- Bemérés – magyarlapádi lassú pontozó, pontozó, öreges csárdás, csárdás és szapora
- Mustármagozás – inaktelki és bogártelki legényes, csárdás és szapora

Koreográfusok: Kis-Demeter Erika, Kis István
Jelmez: Körtvélyesi Anna
Kísér: a Magyar Állami Népi Együttes zenekara és Papp István Gázsa
Szerkesztő-rendező: Kis-Demeter Erika, Kis István
Művészeti vezető: Kis-Demeter Erika, Kis István
Egyesületi elnök: Dicső Géza
- A Hagyományok Házáról
- Magyar Állami Népi Együttes
- Folklórdokumentációs Központ
- Népművészeti Módszertani Műhely
