Hagyományok Háza

Beszámoló a negyedik hétről

2007. február 5.

Eltelt az első hónap!

Talán a sok utazás vagy a rengeteg program miatt érezzük úgy, hogy repül az idő. Most már sok mindenben gyakorlottabbak vagyunk, mint az elején. Megtanultuk például, hogy a mosógépeket azonnal le kell foglalni, mert különben kénytelenek leszünk az éjszakát a mosodában tölteni. Azt is észrevettük, hogy a busz felső tárolói remekül használhatóak ételek tárolására, mert ott a légkondi miatt mindig hideg van. Ennek köszönhetően a busz kezd vegyesbolttá átalakulni…

A hét első napján még Albuquerque-ben volt előadásunk. Másnap nagyon korán kellett kelnünk, mert repülővel utaztunk tovább Texasba. A „turnébuszaink” két nappal korábban elindultak Houstonba, így már vártak bennünket a repülőtéren. Olyan jó érzés volt, amikor elfoglalhattuk a helyeinket – mintha hazaértünk volna!

A fárasztó repülés után még három óra buszozás várt ránk. De ez nem szegte kedvünket, bizonyítja ezt, hogy Lufkinban is nagyon jól sikerült az előadásunk. Visszatérve a hotelbe elbúcsúztunk Anastasiatól, aki eddig kísért bennünket a turnén. Elénekeltük neki a „Piros az ostorom nyele…” kezdetű slágerünket, a fiúk meg is táncoltatták a könnyekkel küzdő lányt.

Houstonba visszaérve még nem gondoltuk, mennyire kalandos lesz a nap hátralevő része. Minden azzal kezdődött, hogy nem az előre megtervezett hotelbe mentünk. (Galát Peti ismerőseinek pechjére, akik már korábban helyet foglaltattak abban a szállodában.) Ráadásul ez volt eddigi utunk legleépültebb hotelje! A felújítás alatt álló szállóban nem volt lehetőségünk a teljes értékű pihenésre, ugyanis az előző szálláshelyeken már hozzászokhattunk a pezsgőfürdőhöz, úszómedencéhez és konditeremhez... A szálló tulajdonosa a kellemetlenségekért elnézést kérve másnap meghívott bennünket reggelire.

Az előadás után Mel bácsi (a buszsofőrünk) megörvendeztetett bennünket egy meglepetés éjszakai városnézéssel. Bár sajnos nem a belvárosban sikerült eltévednünk, de abban biztosak lehetünk, hogy rajtunk kívül a kertvárost egyetlenegy turista sem látta még.

Az egész napos utazás Wichita-ba hosszúnak ígérkezett, és még annál is hosszabbnak tűnt. De a több mint 10 óra utazás után is volt erőnk és kedvünk Bajári Zsuzsi születésnapját és Molnár Ági névnapját megünnepelni. Az estét a bárban egy „szolid” karaoke-bulival zártuk.

Másnap az ország szívébe, Kansas City-be utaztunk. A belvárosban laktunk! Sajnos nagyon hideg volt: bár egy háztömbnyire volt a színház, de így is kikészített bennünket a csontig hatoló jeges szél, mire átértünk.

Hogy bebizonyítsuk, milyen kicsi a világ, meg kell említenünk, hogy Jávor Kata találkozott egy kecskeméti fiúval, aki nagyon örült az együttes szereplésének, könnyekig hatódott a műsor láttán!

Rövidke utazás után megérkeztünk Maryville-be, egy út melletti, külvárosi hotelbe.

Ezen az előadáson megtörtént a műsor teljes szerepváltása. Izgalmasnak ígérkezett, mert sajnos idő hiányában nem tudtuk elpróbálni a második félidőt. Most először fordult elő, hogy a nézőtéren kevesebben ültek az eddig megszokottnál. Mindezek ellenére meglepően jól sikerült az előadás.

Vasárnap az iowai Amesben volt fellépésünk. Különösen szeretjük a vasárnapi előadásokat, mert kora délután kezdődnek, s utána szabad az egész este, van időnk pihenni.

Félve vártuk Anastasia elbúcsúztatása után az új turnékoordinátort, Dianat. Eddig kellemesen csalódtunk, de a kapcsolat még nem olyan, mint Anastasiaval. Reméljük ő is megkedvel bennünket, és nem fogunk neki csalódást okozni!

Jávor Katalin, Pápay-Kószó Daniella