Hatodik hét
2007. február 19.
Sajnos, a hét első napján arra a szomorú hírre ébredtünk, hogy Dave-nek, az egyik buszunk sofőrjének el kell hagynia bennünket. Megdöbbenve, tehetetlenül álltunk e tény előtt, mert munkáját remekül végezte, nem is tudták megindokolni elbocsátását. Egyetlen „bűne”, hogy szeretett velünk lenni, sokszor szállt be a kártyapartikba, elvitt bennünket Disneylandbe, minden jacuzzis buliban ott volt. Mi is nagyon megkedveltük őt, a hatalmas „Viking man”- t. Nagyon hozzánk nőtt ez alatt az egy hónap alatt, a búcsúzás legtöbbünk szemébe könnyeket csalt. Ám nemcsak a fájdalom, hanem a harag könnyei is voltak ezek, elkeserített bennünket a tény, hogy a gonoszság szakította el tőlünk. Az egyik legértékesebb ember, akivel itt kint ismerkedtünk össze!
Ez volt az első fájdalmas élményünk az eddigi turné alatt, bár két hete megrázóan ért bennünket Lévai Zoli édesapjának halálhíre is. Mennyi tartás kell ahhoz, hogy egy ilyen hírt fel tudjon dolgozni egyedül, és a munkáját folytatni tudja!
A hétfő a búcsúzkodások estéje volt, ekkor tartottuk Bognár Andris utolsó buliját is, természetesen kellő mennyiségű kedélyjavítóval. Bár csak egy hétig volt velünk – egyetlen előadásra utazott ki, hogy zenéljen – nagyon sajnáltuk, hogy ő sem maradhat velünk.
A szabadnapot tehát kissé szomorúan töltöttük, de azért igyekeztük South Bendet is megnézni, elvégre egyszer vagyunk itt! Bohus Gyuri és kis csapata megtalálta a város (valószínűleg) legmenőbb melegbárját, ahol élvezhették a helyiek vendégszeretét, melyet néhány grátisz koktélban fejeztek ki...
Egyébként több helyen is tapasztaltuk már, mennyire sokan szeretnek bennünket, és nem csak azok, akik látták a műsorunkat. Amint kiderül, hogy magyarok vagyunk, szeretnének megvendégelni bennünket, és legtöbbször el is dicsekszenek, hogy van rokonuk Magyarországon, vagy éltek már ott. Édesapánk, Lukovich Attila sokszor beszámol, hogy amikor az előadásokon árulja a könyveket, CD-ket, általában mindig van egy-két idősebb, magyar származású ember, akinek valami köze volt még az ötvenes években az együttesünkhöz. Bizony-bizony, kicsi a világ!
Az indianai South Bendben különleges élményben volt részünk. Az előadás előtt a Notre Dame University menzáján láttak vendégül bennünket. A patinás épületek között kitartóan masírozott kis csapatunk, s mire odaértünk, mindenki átfagyott a hóviharban. De megérte, ennyi ennivalót ritkán lát az ember! Ahogy beléptünk, szemünk elé tárult a hatalmas terem, a végét se láttuk, és bármennyit ehettünk, bármiből szedhettünk! Az étkező rész sem volt hétköznapi, úgy éreztük, mintha a Harry Potterből ismert Roxfort varázslóiskola dísztermében lettünk volna!
A műsor ezután nagyon jól sikerült, bár a színpadot egy kissé fel kellett javítani kólával, hogy ne csússzon annyira…
Másnap izgulhattunk, hogy el tudjunk indulni a hatalmas hó miatt. Szerencsére nem okozott fennakadást, csak 50 mérföldes körzetben volt nehéz a közlekedés. Az első pihenőhelyünknél már csak hideg volt, havazás nem. Nagyon hosszú út volt, több mint 11 óra utazás után, fáradtan érkeztünk meg a hotelbe. Ám ez nem szegte kedvünket, a forró jacuzziban hevertük ki a fárasztó napot.
Csütörtökön még három órát kellett utazni, hogy elérjünk Spartanburgot. A Dave helyére került Ninot érthetően nehezen fogadjuk el, de annál is rosszabb, hogy ilyen idősen buszt vezet. Mel bácsi (a másik sofőr, aki szintén nagyon öreg) vezetési stílusát már megszoktuk, most a másik buszon utazó kollégáink is átélhették a felettébb izgalmas utazás élményét Nino bácsi jóvoltából. Kiváltképp akkor, amikor már a kb. tíz perce neki villogó rendőrautót spontán a leállósávba szorította, és fogalma sem volt arról, mit is tett…
Délután szerencsésen átértünk Newberrybe. A helyi operában volt előadásunk, ami egy elég apró színház. Csökkenteni kellett a számok létszámát, sajnos elég szerények voltak a technikai viszonyok is, a színpad tükörsima parketta volt. Ez azért is nehezebb számunkra, mert egészen más izmokat kell használnunk tánc közben. Mindezek ellenére ismét siker koronázta műsorunkat.
A hét második szabadnapját nem tudtuk igazán élvezni, mert a városon kívülre esett a hotel, így az egész napot a közeli plázában töltöttük, s ennek leginkább a pénztárcánk látta kárát.
Vasárnap ismét izgalmas napnak néztünk elébe, hiszen Lévay Andinak harmincadik, Bohus Gyurinak harmincharmadik születésnapját ünnepeltük. A szokásos napi bevásárlásnál igyekeztünk mi is, csakúgy, mint az ünnepeltek alkoholt vásárolni, de vasárnap lévén a helyi (meglehetősen bosszantó) törvények szerint, délután egy óráig esélyünk sem volt. Már-már úgy nézett ki, el kell halasztani az ünneplést, de már a tortákat megvettük. Minden követ megmozgatva Ákos, a turné egyik segítője, segített némi kedélyjavítóhoz jutni, bejárták a környék összes lehetséges boltját. Persze este 11-kor már nehezebb volt megtalálni a boltot, ahol csak sört és egyéb „könnyebb szeszeket” tudtak beszerezni. Az este folyamán azonban bebizonyosodott, hogy az italok megfelelő kombinációjával csodálatos eredményt érhetünk el…
Elég kalandosan indult tehát a dupla szülinapi buli, de a meglepetés annál jobban sikerült. Szerencsére hajnalig mulathattunk, hiszen a következő hetet ismét szabadnappal kezdtük.
Pápay-Kószó Daniella – Jávor Katalin
- A Hagyományok Házáról
- Magyar Állami Népi Együttes
- Folklórdokumentációs Központ
- Népművészeti Módszertani Műhely
