Hagyományok Háza

Nyolcadik hét

2007. március 5.

A hét első napján Torontóban léptünk fel. Mivel a szállásunk Kitchenerben volt, nem volt lehetőségünk a várost megnézni, rögtön a színházba kellett mennünk. A gyönyörű Roy Thomson Hallban léptünk fel, de sajnos itt is, mint a hasonló koncerttermekben, a színpad parkettás volt, ismét segítségül kellett hívni a „kóla-trükköt”. Ennek ellenére az előadásnak még a szokottnál is nagyobb sikere volt, s ez nemcsak a rengeteg magyar (származású) nézőnek köszönhető. A csodálatos auditórium is inspirált bennünket, hogy a nehéz körülmények között is megálljuk helyünket a világ egyik leghíresebb színpadán.

Sokunk örömére meglátogatott bennünket itt két régi táncos ismerősünk, Mlinár Pali és menyasszonya, Kőrösi Katalin. Jó volt ennyi idő után végre ismerős „hazai” arcot látni nem csak nekünk, azt hiszem nekik is, hiszen egy évig tanítanak néptáncot egy torontói együttesnek.

Másnap előadásig kicsit pihenhettünk, a szálloda alatti wellness-központ megfelelő kikapcsolódást biztosított. A legnépszerűbb természetesen a medence és a jacuzzi volt, de lehetett tekézni, asztaliteniszezni és mini golfozni is.

Az előadás utáni vacsorán köszönthettük vendégeinket, Erdős Gábort és Seres Tamást, a Kultúrház c. műsor munkatársait, akik egy hétig követik figyelemmel (és kamerával) csapatunkat.

Szerdán még mindig kanadai városban szerepeltünk, Hamiltonban. Remek helyen laktunk, a szállodánk a színház mellett volt, és ráadásul szinte a hotelből nyílt egy bevásárlóközpont is, ezért mindenki kedvére válogathatott a kanadai divat legszebb darabjai közül.

Hamiltonból másnap visszaindultunk az Államokba. Nem volt zökkenőmentes a határátlépésünk, mert néhányunk útleveléből hiányzott egy kis fehér papír, ami a vízumhoz tartozik. Leszállítottak bennünket és bevezettek egy épületbe. Hamarosan kiderült, hogy a kis fehér papírért 6 dollárt kell fizetnünk, ezért visszaindultunk a pénztárcánkért. Amint kiértünk a buszhoz, egy fegyveres őr utánunk jött, és visszavezetett minket az épületbe. Kicsit megszeppentünk, de szerencsére minden megoldódott, és folytathattuk az utat Clevelandbe.

Itt nagyon érdekes színházban léptünk fel. Hosszú, rozoga csigalépcső vezetett az öltözőkhöz, a nézőtér régies hangulatot árasztott. Ilyen patinás épületet a Moulin Rouge vagy a Chicago c. filmekben láttunk eddig, hatalmas élmény volt szerepelni itt. Nem beszélve arról, hogy sok magyar él Clevelandben, szinte teltház volt, a várt siker sem maradt el. Még egy magyar néptánccsoport is táncolt előttünk, a műsor után volt lehetőségünk fényképezkedni, még ajándékot is kaptunk tőlük.

Következő előadásunk Daytonban, szintén egy különleges helyszínen volt, egy szabadkőműves templomban. Nem sokat tudunk erről a részben titkos szervezetről, de a hely misztikuma bennünket is magával ragadott. Az épület egy magasabb dombon fekszik, s így úgy tűnik, mintha a város felett helyezkedne el. Az öltözőben csodáltuk a falra függesztett nagymesterek tablóit, akik főként híres politikusok, orvosok, ügyvédek. Hosszan sorakoznak a szervezet évenként változó tagjainak csoportképei is, egészen 1847-ig visszamenőleg.

A nem mindennapi közönség nagy szeretettel fogadta műsorunkat, néhányan még (magyar) bekiabálással is kifejezték tetszésüket.

Este lehetőségünk nyílt a nemzetközi kapcsolatok ápolására is. Míg Misi a férfitánckarnak tartott alkoholos fertőtlenítő kúrát, addig mi, lányok sem voltunk restek. Ugyanabban a hotelben szállt meg a Cirque Dreams is, akik szintén több hónapos turnén vesznek részt. Egyből lecsaptunk az artistákra, gyorsan szereztünk többféle szeszt is – természetesen csak a kommunikáció megkönnyítésére... Nagyon jól sikerült, hajnalig tartott a szuperbuli.

A hétvégén Zainesville-ben és Charlestonban léptünk fel. Sajnos egyik helyen sem voltak megfelelőek a körülmények a teljes értékű előadáshoz, például a már sokadjára előforduló parkettás színpad, a szűk takarás, az egyterű, nagy, elég hideg öltöző. Charlestonban még világítani sem nagyon lehetett, hisz a fénypulton egy 1954-ben beszerelt, leginkább botváltókhoz hasonlító karok voltak. Itt még a délutáni, álmos közönséggel is meg kellett küzdenünk, de a műsor végére – mint mindig – sikerült őket feltüzelnünk.

Vasárnap este búcsút vettünk Erdős Gábortól és Seres Tamástól is. Egy hét alatt teljesen beépültek mindennapjainkba. Velünk voltak a buszokon, a színházakban és még az öltözőkben is. Forgattak, amikor bevásároltunk, mostunk, vagy éppen csak a próba szünetében falatozgattunk. Az utolsó együtt töltött estén bevallották, hogy ők sem gondolták volna, milyen kemény egy ilyen turné. Számukra a nap mint napos bőröndpakolás jelentett kényelmetlenséget, és úgy vettük észre, a mindennapos éjszakázás is kifárasztotta őket. A nehéz hét ellenére reméljük, jól érezték magukat nálunk.

Pápay-Kószó Daniella