Hagyományok Háza

Blog special – A munkáról

2007. március 20.

Így a turné vége felé azt hiszem, érdemes pár szót szólni a munkáról is, mert talán eddigi írásainkból azt szűrhették le kedves olvasóink, hogy másból sem áll a turné, mint városnézésből, bulizásból, utazgatásokból és néha-néha egy kis szereplésből.

Nos, meg kell, hogy mondjam, mindannyian kellemesen csalódtunk (eddig) a turnéban. Otthon még nagyon féltünk, hogy a szinte két műsort magába foglaló előadást három hónapon keresztül igen fáradtságos lesz végignyomni. Az biztos, hogy műsor közben senki sem unatkozik, és ha nem vagyunk színpadon, akkor is van feladatunk, Attilának segítünk árulni a könyveket, CD-ket.

Nagy könnyebbség, hogy két szereposztást cserélgetünk, mert így legalább nem válik megszokottá a műsor. Amióta kint vagyunk, még nem volt két ugyanolyan előadás. Pótolnunk kell a betegek helyét, meg kell oldani a különböző problémákat, melyeket a színpad és a technika okoz.

De vannak pozitív különbségek is, mindenki igyekszik valami újat beépíteni az előadásba, Ürmös Sanyika például műsorról műsorra egyre virtuózabban játszik, minden este megajándékoz bennünket valami eddig még nem hallott muzsikával.

Legtöbbször azonban a technika tréfál meg bennünket, s ezt mi, táncosok, zenészek vagyunk kénytelenek elszenvedni. Főként a hanggal vannak problémák, mivel a legtöbb helyen ősi keverőpultot használnak, és a mikroportok sem szuperálnak rendesen.

Ha véletlenül nincs baj a hanggal, akkor általában a színpad csúszik, mint a korcsolyapálya. Ha bevetjük a kóla-trükköt, túlságosan odatapad a talpunk, ez például a kalocsai lányoknak nem kedvez, és olyankor elhagyják a papucsot.

Ezen kívül lassan megtanuljuk a csukott szemmel sminkelést is.  Sokszor félhomály van az öltözőkben, s bár ez nagyon kellemes hangulatot áraszt, de nem tudunk rendesen felkészülni az előadásra.

Mindezek mellett mindig állva tapsolnak a nézők, s ez nyújt igazán erőt ahhoz, hogy ne keseredjünk el a körülmények miatt, vagy a fáradtságon túl tudjunk lépni.

Keményen dolgozunk a műsorok mellett is, hogy formában maradjunk. A szállodák konditermei talán még sosem voltak ennyire forgalmasak. Szinte előre be kell jelentkezni a futópadra, biciklire, taposógépre. Az előadások előtt is keményen nyomjuk a hasizom, fenék, comb, és karizom gyakorlatokat, a fiúk is egyre csak növelik a fekvőtámasz-számot.

Így, március elején már elmondhatjuk, hogy túl vagyunk több mint 40 előadáson, és ha átlagosan 1500 nézővel számolunk, akkor eddig hatvanezren láttak bennünket. Összesen 41-szer pakoltuk ki és be a bőröndöt, és több ezer mérföldet utaztunk már.

És még nem is említettem a turné lelki nehézségeit. Ez hozzákapcsolódik szorosan a munkához, hiszen a színházban senkit sem érdekel, hogy aznap a szobatársammal hatalmasat veszekedtem, hogy nincs már tiszta ruhám, honvágyam van, vagy elfogyott a pénzem... Minden nap úgy kell felkelnünk, hogy megpróbáljuk a másik rigolyáit tolerálni, azzal az elhatározással, hogy ma nem fogok senkivel se összeveszni.

Ez eddig sikerült is, és talán túlvagyunk már a kritikus hónapon is.

Remélem, hogy írásomat nem panaszkodásként értékelik majd. Igyekeztem a mindennapossá vált bulikat egyensúlyozni, mert mi tényleg dolgozni jöttünk ki.

A világ legnevesebb színházaiban léphetünk fel, mint például a New York-i Metropolitan Museum, a torontói Roy Thomson Hall, az atlantai Fox Theater, s eddig mindenhol hatalmas sikert arattunk, az amerikai lapok kritikái is dicsérnek bennünket.

Azt hiszem, előadásainkkal kiharcoltuk (kiharcoljuk) az elismerést és a világhírnevet is a Magyar Állami Népi Együttesnek.

Pápay-Kószó Daniella