Hagyományok Háza

Tizenkettedik hét

2007. április 2.

A szokásos hétfői szabadnapot, azt hiszem, mindenki pihenéssel töltötte. Amióta kint vagyunk, ez volt az első igazán lazítós napunk. Bár New Yorkhoz még mindig közel laktunk, nehezen lehetett bejutni, ezért csak egy-két ember utazott be, a legtöbben a délig alvást választottuk, csak a közeli outletbe sétáltunk át vásárolni. Ránk fért már a pihenés, mert hiába a kisebb létszámú műsor, már túl vagyunk több mint félszáz előadáson, s ezt megérzik a csontjaink, izületeink.

Kedden átutaztunk Delaware államba, Wilmingtonba. Ahogy leszálltunk a buszról, végre mellbe vágott minket a fülledt, párás meleg. A turné eddigi állomásain nem volt részünk napsütésben, ahogy páran mondogatni szokták: „valakinek ráragadt a nadrágjára a hideg a Niagaránál.”

Tényleg így lehet, mert akárhová megyünk, pár óra, esetleg nap múlva beborul és visszatér a hideg.

Így is lett, másnap a szabadnapunkon lehetőségünk volt városnézésre, mindenkiről lekerült a kabát. A napsütés megtévesztett mindenkit, délután az aznap vásárolt pulóverekkel a nyakunkban kellett hazamenni, mert a hideg szél utánunk jött. Reméljük, Floridában nem lesz ilyen problémánk, nem hagy cserben bennünket a meleg.

Az utolsó kamaraműsort Morristownban adtuk elő. A színház felújítása miatt nagyon nehéz körülményekkel kellett szembenéznünk. Másik épületben voltak az öltözők, a két bejárat között 50-60 métert kellett sprintelni a számok között az öltözésekhez, dacolva az erős széllel. Nehéz volt a szerény technikai körülmények miatt is színvonalas előadást produkálni. A hideg miatt pedig félő volt, hogy még többen megfáznak, amikor izzadt testtel átszaladnak a ruhákért. Szerencsére minden gond nélkül lement a műsor, de eddigi legrosszabb élményünk volt a körülmények szempontjából, viszont a közönség élményekben gazdagon távozott. Jelezte ezt a rengeteg gratuláció, amelyet az előadás után ismételten megkaptunk.

Innen indultunk másnap következő előadásunk helyszínére, Newarkba. A város az amerikai gengszter filmek hangulatát idézte, romos épületek, csellengő fiatalok, kiégett autók az út szélén, és az óriásplakáton fogkrém reklám helyett a következő olvasható: „Segítsetek megállítani a gyilkolást Newarkban!”

Ennek ellenére a színház gyönyörű volt, hatalmas nézőtérrel, megfelelő technikai körülményekkel, tiszta öltözőkkel. Büszkeséggel töltött el bennünket, hogy ismét olyan helyen léptünk fel, ahol előttünk már rengeteg világhíresség is megfordult. Ezt a falakra aggatott, rengeteg dedikált plakát jelezte, melyek közé a miénk is odakerülhetett.

A héten különleges vendégünk volt az egyik színházban: Czompó Bandi bácsi. Czompó Andor a magyar néptánc professzora, munkásságával mérföldkövet helyezett el a magyar néptánc elterjesztésével Amerikában. Már több mint 40 000 tanítványa volt, és több felbecsülhetetlen értékű viselet van birtokában. Az amerikai magyarok életében fontos a hagyományok ápolása, gyökereink megőrzése. Ezért Bandi bácsi különösen örült műsorunknak, mely véleménye szerint nemcsak hű a hagyományokhoz, de egyben modern is.

Szombaton sokat utaztunk, főleg azért nyúlt hosszúra, mert Washington környékén pályafelújítás miatt több órás forgalmi dugóba kerültünk. A szállodában csak 25 percet tölthettünk, emiatt nagyon fáradtan érkeztünk a színházba, de ennek ellenére az előadás remekül sikerült. Majd ismét sietnünk kellett, hisz másnap újra hosszú utazás várt ránk. Olyannyira, hogy éjszaka csak 3-4 órát volt lehetőségünk aludni, hogy hajnali 5-kor továbbindulhassunk következő előadásunk helyszínére, Asheville-be.

Utolsó délutáni fellépésünkre tehát fájó, merev végtagokkal érkeztünk, álmosan, nehézkesen mozogva léptünk be a színház ajtaján. A műsor kezdetére mindenki próbálta a legjobb formáját hozni, majd amikor az első szám után felcsattant a taps, libabőrözött a hátunk, hisz az eddig megszokott álmos, délutáni közönség helyett egy hihetetlenül lelkes publikum számára nyújthattunk ismét feledhetetlen élményt.

Csontjainkban már érezzük a meleg levegőt, amely húz minket Florida felé, és minél délebbre utazunk, annál jobbá válik a kedvünk is. Reméljük, ez a jókedv kitart az utolsó hetekre is.

Sikentáncz Szilveszter és Pápay-Kószó Daniella