Hagyományok Háza

Utolsó hét

2007. április 16.

Megindult a végső visszaszámlálás. Mindenki érzi már, hogy hamarosan hazatérhet a szeretteihez, ez örömmel tölt el bennünket, és erőt ad az utolsó 4 előadásra. Mindemellett természetesen sajnáljuk is, hogy véget ér ez a három és fél hónap, hiszen rengeteg élménnyel és tudással gazdagodtunk. Az itt elért sikerek megújítanak bennünket, hogy otthon is hasonló eredménnyel folytassuk a munkát.

Hétfőn a Mexikói-öböl partján, a csodálatos Naples még csodálatosabb színházában léptünk fel. A közönség igen-igen előkelő megjelenésű volt, a műsor elején meglehetősen nehezen oldódtak, ám a második rész közepén már magukról megfeledkezve üvöltöztek a számok végén. A hotelbe visszaérve a férfi tánckar Húsvét hétfő lévén vigyázva, hogy a lánykar el ne hervadjon, alapos locsolkodást rendezett. Mi sem feledkeztünk meg az ünnepről, hisz a locsolás után a pár nappal ezelőtt közösen megfestett tojásokat ajándékoztuk a fiúknak.

Másnap az úton az utolsó nagy „outletes” bevásárlásunkat tartottuk, majd utána megérkeztünk Sarasotába, első igazán tengerparti hotelünkbe. Ennek előnyeit sajnos nem tudtuk kihasználni, itt is utolért bennünket a rossz idő, az eső úgy esett, mintha dézsából öntötték volna.

Már napokkal ezelőtt nagy izgalommal vártuk ezt az előadást, mert Sarasotában elég nagy százalékban élnek magyarok, így óriási ovációra számíthattunk. A nézőtér zsúfolásig tele volt, az utolsó számnál alig akartak bennünket leengedni a színpadról.

Így volt ez másnap Daytona Beachen is. A tomboló tömegből több magyar kiáltás is kihallatszott, és a műsort követő fotózáson meghatódott, könnyező emberek gratuláltak.

Sajnos nem tölthettünk egy napnál többet itt sem, pedig itteni magyar barátaink szerettek volna bennünket hasonlóan megvendégelni, mint Atlantában. Sajnáltuk, hogy az óceánnál sem tölthettünk, csak pár órát. Szerencsénkre a szállodánk a parton volt, s így azt a pár órát is maximálisan kihasználhattuk. Mindenki a habokba vetette magát, és egészen a színházba indulásig az óceánban voltunk.

Utolsó esténket szerettük volna a parton tölteni, de természetesen itt is elért bennünket az eső. Nem maradt más, mint a szobákba visszatérve felkészülni a következő, véget nem érő három napra. Mindenki a bőröndjeivel volt elfoglalva, méricskéltünk, számolgattuk a fontokat, kilókat, nehogy a túlsúlyos bőröndökkel gond legyen a repülőtéren. Lukovich Attila mérlege kézről-kézre járt, mindannyian többször is lemértük a csomagokat.

Három nagyon nehéz nap áll előttünk. Csütörtökön a gainesville-i előadás után indulunk Atlantába, ahová korán reggel érkezünk. Onnan átrepülünk New Yorkba, hogy kb. 6 tranzitban töltött óra után hazarepülhessünk.

A turné kezdetén nem gondoltuk volna, hogy ennyire gyorsan eltelik majd. Visszazökkenünk a „szürke” hétköznapokba, visszatérnek az otthoni szokások, de az biztos, hogy sok mindenben megváltoztunk, s a turné hiánya hihetetlenül nagy űrt fog jelenti.

A közös vásárlás, mosás, főzés, kártya parti, esti mozizás és még a buszozás is hiányozni fog. Amerikában rengeteg új tudásra tettünk szert, és sok mindent megszerettünk. Amilyen nehezen szoktunk hozzá az amerikai ételekhez, most annál nehezebb elszakadni. Legtöbben már most hiányolják a popcorn chicken-t, shrimp-et és a walmart-os rántott csirkét. Nagyon belejöttünk a ruhavásárlásba is. Sokan több pár cipővel, mások komplett új ruhatárral és rengeteg ajándékkal térnek haza.

New York közelében eltöltött pár napunk ideje alatt csatlakozott hozzánk Szendrei Lőrinc újságíró, akinek hálával tartozunk elsősorban a remek cikkekért, amelyeket a turnéról és a csapatról írt. Mindamellett örülünk, hogy a közösen eltöltött idő alatt mélyebb ismeretségre tehettünk szert, illetve köszönettel tartozunk az előadásokon készített remek táncos fotókért, valamint hálásak vagyunk a New York belvárosában történt önkéntes idegenvezetésért is.

Ezen a turnén nemcsak a táncosok izületei, hanem a hangszerek is elfáradtak. Nagybőgőnk nem úszta meg sérülés nélkül a kiutazást, majd pedig cimbalmunk húrjai adták fel előadásról előadásra a szolgálatot. De remek cimbalmosunk, Ürmös Sanyika bravúrosan, hiba nélkül oldotta meg ezt a feladatot, s zenekari szólójával minden előadáson óriási sikert aratott. Bizonyítja ezt az is, hogy volt olyan néző, aki az egyik előadás helyszínéről csak azért utazott több száz mérföldet, hogy Sándort újra láthassa, és gyönyörű játékát élvezhesse.

Úgy érezzük, hogy mind emberileg, mind művészileg a turné követelményeinek megfeleltünk. Bízunk benne, hogy mihamarabb új meghívást kapunk, és visszatérhetünk korábbi sikereink helyszínére, illetve további színházak meghívásának eleget téve minél több embert győzhetünk meg kultúránk szépségéről és magas művészi teljesítményünkről.

Sikentáncz Szilveszter és Pápay-Kószó Daniella