- Bemutatkozás
- Partnereink
- Sajtó
- Tanulmányok
- Közösségi élet
- Pályázatok
- Támogasson minket!
- Norvég pályázat
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Térítésmentesen igénybe vehető stúdióidő elnyerésére
A Hagyományok Háza pályázatot ír ki hivatásos és műkedvelő népzenei együttesek, hangszeres és énekes szólisták, illetve énekegyüttesek részére. A felhívás célja, hogy a népzenei (revival) mozgalom előadóinak színvonalas produkciói önálló CD-lemezen megjelenhessenek. A pályázatokat elbíráló szakmai zsűri döntése alapján 2007-ben 3 (három) pályázó kaphat lehetőséget arra, hogy zenei anyagát az intézmény hangstúdiójában, maximum 50 órában hanghordozóra rögzítse. A nyertesekkel terveink szerint a Duna Televízió Magyar csillagok - Mentor c. sorozatában rövid portréműsort is forgat, amelynek részleteit az előadó számára – akár promóciós felhasználás céljára is – a későbbiekben DVD-n rendelkezésre bocsátják.
Pályázni hagyományhű előadásmódú és hangszerelésű Kárpát-medencei magyar, illetve magyarországi nemzetiségi népzenével lehet. A hagyományőrző előadók, továbbá a népies műzenét játszó zenekarok és a hivatásos zeneszerzők tevékenysége pályázatunk körén kívül esik, így felvételeiket nem áll módunkban fogadni.
Pályázati adatlap a Hagyományok Háza főigazgatóságán (Budapest. I. ker. Corvin tér 8.), vagy az intézmény honlapjáról (itt) szerezhető be. Az adatlaphoz CD-n vagy hangkazettán mellékelni kell a megjelentetésre szánt produkció házi körülmények között (de elfogadható minőségben) készített, teljes(!) felvételét; valamint egy lemezkiadó szándéknyilatkozatát, amelyben a kiadó pénzügyi felelősség terhe mellett vállalja, hogy a rögzített anyagot – annak elkészülte után legkésőbb egy éven belül – megjelenteti.
Az adminisztráció megkönnyítése érdekében kérjük, hogy a zenei anyag mellett egy kísérőlevélben tüntessék fel a műsorszámok címét, földrajzi eredetét (tájegység, falu), időtartamát, az előadók nevét. Feltétlenül adják meg továbbá postai / fax / e-mail / telefonos elérhetőségüket! A pályázat értékeléséről minden indulót a benyújtási határidőt követően 30 nappal levélben értesítünk. A beérkező hangzóanyagokat 3 hónapig őrizzük meg.
A pályázatokat az alábbi címre kérjük beküldeni:
Mohácsy Albert
Hagyományok Háza
Népművészeti Műhely
1011 Budapest, Corvin tér 8.
A pályázat benyújtásának határideje: 2007. május 4.
További felvilágosítás:
Tel.: +36/1-225-6086,
e-mail: mohacsy.albert@hagyomanyokhaza.hu
- A Hagyományok Házáról
- Magyar Állami Népi Együttes
- Folklórdokumentációs Központ
- Népművészeti Módszertani Műhely