- Bemutatkozás
- Partnereink
- Jubileum
- Olvasósarok
- Sajtó
- Tanulmányok
- Közösségi élet
- Pályázatok
- Támogasson minket!
- Norvég pályázat
- TÁMOP pályázat
- Támogatóink
PÁLYÁZATI KIÍRÁS – PRÍMÁSVERSENY!
A Hagyományok Háza és a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központ prímásversenyt hirdet táncházzenész hegedűsök számára.
A verseny feltételei:
Pályázhat minden magyar hagyományos népzenét játszó hegedűs, aki 2007. szeptember 20-án már betöltötte a 18-ik, de még nem töltötte be a 35-ik életévét.
A népies műzenét, vagy népzenei feldolgozásokat játszó pályázók jelentkezését nem áll módunkban fogadni. Mivel a verseny kifejezetten tehetségkutató jellegű, ezért a hivatásos (zenészként, zenetanárként alkalmazásban álló) zenészek jelentkezésére sem számítunk.
Pályázni egy 5-10 perces hangfelvétellel lehet (lehetőleg CD-lemezen, vagy elektronikus hangfájl formátumban), mely a pályázó játékát tartalmazza. A beérkezett felvételek alapján a zsűri egy alapszintű követelményrendszer mentén (a játék ritmikai, intonációs jellemzői, stílusismeret, hagyományhűség) kiválogatja a kecskeméti megmérettetés résztvevőit.
Kérjük, hogy a zenei anyag mellett egy kísérőlevélben tüntessék fel a műsorszámok címét, földrajzi eredetét (tájegység, falu), időtartamát, az előadók nevét, valamint csatolják a pályázó rövid, szakmai önéletrajzát. Feltétlenül adják meg továbbá postai / fax / e-mail / telefonos elérhetőségüket!
A pályázatokat az alábbi címre kérjük beküldeni:
Mohácsy Albert
Hagyományok Háza
Népművészeti Módszertani Műhely
1011 Budapest, Corvin tér 8.
Beérkezési határidő: 2007. augusztus 1.
A nyilvános színpadi versenyt a XXII. Kecskeméti Népzenei Találkozó keretében bonyolítjuk le (2007. szeptember 20-23., a pályázók számától függően egy, vagy két nap alatt). Itt minden hegedűsnek két versenyszámot kell előadnia, egy kötelező, és egy szabadon választott programot, egyenkét 5-5 perc időtartamban. A kötelező versenyszámban kalotaszegi, vagy szatmári muzsikát kell előadni, a versenyző által megjelölt eredeti felvételek alapján (ezek legfeljebb két településről származhatnak). A szabadon választott versenyszám a magyar népi hegedűjáték bármely táji változatát képviselheti, egy következő feltétellel. Ha a versenyző kötelező versenyszáma szatmári, akkor a szabadon választott versenyszám csak erdélyi népzene lehet. Ha a versenyző kötelező versenyszáma kalotaszegi, akkor a szabadon választott versenyszám csak az Alföld, a Felföld, vagy a Dunántúl valamely magyar tájegységének népzenéjét képviselheti. Kísérőzenekarról minden pályázónak magának kell gondoskodnia.
A zsűri tagjai dr. Halmos Béla, Radics Ferenc, Salamon Beáta, Szabadi Vilmos és Vavrinecz András lesznek.
A verseny fődíja egy 800.000,- Ft névértékű mesterhegedű,
a magyar hangzásverseny-győztes Gollob Balázs – Bárdi Szabolcs műhelyből
Minden felmerülő kérdésre készséggel válaszolunk:
225-6086
>> A VERSENY <<
- A Hagyományok Házáról
- Magyar Állami Népi Együttes
- Folklórdokumentációs Központ
- Népművészeti Módszertani Műhely