- Bemutatkozás
- Életképek
- Oktatás
- Gyermek- és diákprogramok - tehetséggondozás
- Magyar Népi Iparművészeti Múzeum
- Zsűrizés
- Népi Iparművész cím
- Pályázatok
- Kiadványok
- Hallgatói információk
- TÁ-BOR
Forgószél és Garabonciás
Hon- és népismereti levelező verseny
2007/2008
A Hon- és népismeret tantárgyi modul fontos szerepet tölt be a szülőföld szeretetének megerősítésében, nemzeti örökségeink megbecsülésében. A magyar néphagyományok átadásával kialakul a gyerekekben a kötődés a tájhoz, ahol élnek, egyben nemzeti identitástudatuk megalapozását jelentheti a népi kultúra gazdag, sokszínű világának megismerése.
Vetélkedőnkkel szeretnénk elősegíteni, hogy növekedjen a tantárgy súlya, szerepe az iskolai oktatásban. A hon- és népismeret egyes témaköreit a versenyzők önálló gyűjtő- kutatómunka révén dolgozzák fel, így a helyi hagyományok, a lokális ismeretek szerepe is megnő.
Az immár negyedik alkalommal meghirdetett vetélkedőhöz - az elmúlt év óta - határon túli résztvevők is csatlakozhatnak.
"Forgószél" (5. és 6. osztályosoknak)
A vetélkedő 3 részes. Első (három fordulóból álló) és második része levelező, a harmadik (a döntő) az egyetlen, ahol a versenyzők személyesen is megjelennek. A következő feladatlappal együtt küldjük vissza az előző, kijavított feladatlapot és az elért pontszámot. A döntőbe a 30 legjobb eredményt elért versenyző juthat be.
"Garabonciás" (7-12. osztályosoknak)
Az esztendő során 3 olyan feladatlapot kapnak a jelentkezők, amely egyéni gyűjtő-kutatómunkát igényel. A feladatlapokat pontozással értékeljük, 2 korosztályi csoportban (7-9. osztályosok, 10-12. osztályosok). A legjobbak a vetélkedő végén könyvjutalomban részesülnek, kutatásaikban rövid előadásban számolhatnak be.
A levelező verseny témakörei:
Forgószél - mesterségek, jeles napok, család és faluközösség, népköltészet;
Garabonciás - mesterségek, inaskodás
Letölthető feladatlapok és a fordulók értékelése>>>
Jelentkezési határidő: szeptember 21.
A borítékra, illetve az elektronikus levél tárgy rovatába írják: "Forgószél". A nevezési díj versenyzőnként 700.- Ft, amelynek befizetéséhez a jelentkezők számára az első feladatlappal csekket küldünk (határon túli jelentkezőknek ingyenes).
Amennyiben nincs lehetőségük e-mailben jelentkezni, a postai leveleket a következő címre várjuk:
Hagyományok Háza, Folklór Osztály
„Forgószél”
1011 Budapest, Corvin tér 8.
További információ:
Várkonyi Tekla, Tel.: 225-6067
- A Hagyományok Házáról
- Magyar Állami Népi Együttes
- Folklórdokumentációs Központ
- Népművészeti Módszertani Műhely