Átadták a Prima Primissima Díjakat
MTI, 2007. december 7.
Átadták a tíz kategóriában meghirdetett Prima Primissima Díjakat pénteken este Budapesten, a Művészetek Palotájában. Kiemelkedő teljesítményükért a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport képviselői ötödik alkalommal részesültek elismerésben a vállalkozók napján. A jubileum alkalmából a korábbi évek Prima-díjasai közül ötnek Jubileumi Prima Primissima Díjat adományoztak. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntőjében kiemelte: a díj küldetése, hogy az alkotói tehetség mellett a tartós, kiemelkedő teljesítményt elismerje.
Hozzátette: a korábbi és mai díjazottak olyan területeken dolgoznak és alkotnak, ahol kimagasló eredményt csak az igazán tehetséges emberek tudnak elérni, sokszor egy élet megfeszített munkájával. Megemlékezett arról, hogy a díj megalapítása óta eltelt öt évben több ezer jelölt közül választották ki azt a 150 "primát", akik közül az 50 "primissima", vagyis a kategóriák győztese kikerült. Mint fogalmazott, a zsűrizés során fontosnak tartották, hogy a világnézeti szempontból változatos összetételű döntéshozó testületek kizárólag szakmai alapon ítéljék oda a díjat, elkerülve azt a vádat, hogy döntéseiknél bármilyen politikai szempont merült fel.
A magyar irodalom kategóriában Tandori Dezső költő, műfordító, a magyar színház- és filmművészet területéről Lukács Sándor színművész, a magyar képzőművészek közül Schrammel Imre, az Iparművészeti Egyetem egykori rektora, keramikus-iparművész vehette át a Prima Primissima Díjat. A magyar tudomány területéről Glatz Ferenc történész, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, a magyar oktatás és köznevelés kategóriájában Hankiss Elemér szociológus, a magyar építészet és építőművészet területéről Finta József építész részesült elismerésben.
A magyar írott és elektronikus sajtó kategóriában Rangos Katalin, az MTV elnöki és műsorpolitikai főtanácsadója lett a díjazott. A magyar népművészet és közművelődés témában Jankovics Marcell filmrendező, a magyar zeneművészet területéről Perényi Miklós gordonkaművész nyerte el a díjat. A magyar sport kategóriában Egerszegi Krisztina úszó, olimpiai bajnok kapta az elismerést. A közönségdíjat a Magyar Állami Népi Együttes nyerte el, az elismerést Mihályi Gábor, az együttes vezetője vette át.
(MTI)
- A Hagyományok Házáról
- Magyar Állami Népi Együttes
- Folklórdokumentációs Központ
- Népművészeti Módszertani Műhely