A Prima-díjat méltósággal lehet elfogadni
Magyar Hírlap, 2007. december 10.
Novák Ferenc: „A minisztérium szétverte az együttesemet”
(Fotó: MTI – Szigetváry Zsolt)
Kékesen villódzik a veretlen versenyló, a Kincsem sziluettje a Művészetek Palotájának pódiumán. A győzni akarás mintaképe. A 2003 nyarán alapított Prima Primissima Díj jelképes tárgyi megtestesülése. Schrammel Imre szobra, amelyet a primissimák emlékül kapnak.
Demján Sándor üzletember, a TriGránit Rt. és a Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke, a honi tudomány és kultúra legkiválóbbjainak múlhatatlan érdemeit kívánta méltányolni – politikamentesen. S amint múltak az évek, erről rendszeresen megbizonyosodhattunk. Demjánnak, mint a fél évtizedes jubileumra kiadott Prima Primissima Évkönyvben mondja, Széchenyi István a példaképe, aki nem kevesebbre, mint a Magyar Tudományos Akadémia alapítására tett felajánlást. A gróf tudta, hogy a magyar nyelv, tudomány, kultúra, nemzeti érzés nélkül nincs haza. Demján Sándor a globalizáció világában arra törekszik, hogy az Európai Unió közösségében megőrizzük nyelvünket, kultúránkat. Az úgynevezett második polgárosodás évadján sikeres állampolgárokra van szükség. Merthogy a magyarság legnagyobb kincse, fennmaradásának záloga a szellemi ereje, amit folyamatosan fejleszteni kell.
Tíz évre szóló, 1,65 milliárd forint értékű felajánlásának jóvoltából évente tíz kategória harminc magyar kiválóságát, szakmájának vezéregyéniségét díjazzák a vállalkozók napján. A primákat tízezer, a primissimákat ötvenezer euróval. Az ugyancsak ötvenezer eurós közönségdíjat Csányi Sándor, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának elnöke ajánlotta föl. Az alapítvány mellett társadalmi tanácsadó testület működik, s a három prima közül a primissimák megszavazását a díjosztás délelőttjén a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége elnöksége és az alapítvány kuratóriuma együttes ülésén hozza meg.
Az idén a Prima Primissimák névsora az alábbiak szerint alakult.
Magyar irodalom: Tandori Dezső költő, műfordító; színház- és filmművészet: Lukács Sándor; képzőművészet: Schrammel Imre keramikus-iparművész; tudomány: Glatz Ferenc történész; oktatás-nevelés: Hankiss Elemér szociológus; építészet és építőművészet: Finta József; sajtó: Rangos Katalin újságíró; népművészet és közművelődés: Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató; zeneművészet: Perényi Miklós gordonkaművész; sport: Egerszegi Krisztina úszóbajnok.
Az idén, tekintettel a jubileumra, öt korábbi Prima-díjast is kiemeltek, hogy negyvenezer eurós Primissima Díjat vehessenek át. Szólították Bánki András újságírót, Kocsis Zoltán zongoraművészt, Novák Ferenc koreográfust, Szabó István filmrendezőt, valamint Törőcsik Mari színművészt.
Az elsőrangú művészek fellépése színezte a díjátadás ceremóniáját a Művészetek Palotájának pódiumán. A szertartás műsorvezetője Krizsó Szilvia és Pálffy István köztévés híradós volt, mértéktartó, elegáns konferálásukkal ők is méltóságot adtak a díjkiosztásnak.
A gála utáni fogadás kavalkádjában megszólítottunk néhány díjazottat. Lukács Sándor, a Vígszínház művésze arról beszélt, mennyire boldoggá teszi, hogy Darvas Iván és Törőcsik Mari társaságába került, amikor a rangos díjat megkapta. "Minden pátosz nélkül olyan méltatásban részesültem, amely életem végéig arra kötelez, maximális teljesítményt nyújtsak."
Novák Ferenc sommásan és keserűen fogalmaz: "Köszönöm a díjat a vállalkozóknak, de eközben a minisztérium szétverte az együttesemet."
Kocsis Zoltánt nem sikerült ugyan a helyszínen megtalálnunk, de idézzük a díjátvétel után a pódiumon elhangzott szavait: "Lehet, meglepő, de sosem akartam első lenni – nem mintha nem lettem volna ambiciózus. De ebben a szakmában nem lehet úgy mérni a teljesítményt, mint a sportban. Nem lehet eldönteni, ki a jobb: Domingo vagy Pavarotti. Természetesen nagyon örülök a Prima Primissimának, de akkor lennék felhőtlenül boldog, ha a zenei életet nem sújtaná annyi gond. Itt mindenki mosolyog, mintha minden rendben volna, holott ha meggondoljuk, Kodály hiú reményeket táplált, amikor azt mondta, 2000-ben minden magyarországi gyermek folyékonyan fog kottából énekelni. Nem akarok ünneprontó lenni, de ettől távol állunk."
Törőcsik Mari voltaképp az egész ünnepi est sommázatát fogalmazta meg: "Van, aki úgy tud díjat adni, hogy azt méltósággal lehet elfogadni."
Metz Katalin, Zwickl Erika
Díjazottak
Jankovics Marcell filmrendező (Prima Primissima Díj népművészet és közművelődés kategóriában)
– Hogyan értékeli a sikert?
– Szerencsés ember vagyok, de sohasem voltam csúcsszerencsés. Néha közel álltam hozzá, például amikor 1975-ben Oscarra jelölték a Sziszifuszt, de akkor csak jelölt maradtam.
– Számított rá?
– Semmire sem számítottam, de nagyon örülök. Szándékosan nem készültem beszéddel sem, mert nem szoktam előre inni a medve bőrére. Tudtam, ha én leszek a Primus inter pares, azaz az első az egyenlők közt, akkor mire odaérek a színpadhoz, meglesz, mit kell mondanom. Azt azért elárulhatom, hogy nagy volt bennem a várakozás: hatvanhét évesen csináltattam magamnak egy bocskait, amelyet a Prima Primissima díjátadón viseltem először.
– Mihez kezd a pénzjutalommal?
– Három perc alatt elköltöm. Nagyszerű lesz. Elkészítem belőle a londoni színt, és tizenkilenc évi munka után be tudom fejezni Az ember tragédiáját. Mindennel együtt hozzávetőlegesen három és fél millió forintba kerül egy percet felvenni a filmből, ebből futja háromra is. Borzasztó nagy segítség ez, mert már csak tizenhárommillióra volt szükség a végéhez. Ha az új hangfelvételeket és a vágást is beleszámítom, még így is hiányzik huszonkilencmillió. A személyes elismerés szempontjából a Primával is megelégedtem volna, hiszen az is igen megtisztelő, de a film miatt ez most nagyon jól jött.
Mihályi Gábor, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője (Prima Primissima közönségdíj)
– Minek köszönhető a győzelem?
– A teljes magyar néptánc- és népzeneművészet, hagyományos kultúránk elismerése ez. A kategóriánkban olyan jók között szerepeltünk, hogy már a jelölésünk is nagy kitüntetés volt. A közönségdíjban azért titkon nagyon bíztunk. Azt gondolom, hogy bár legtöbbet a mai együttes tett az elismerésért, az emberek szavazataikkal az elmúlt ötvenöt év eredményeit köszönték meg. Nagyon fontos és jó, hogy ebben az agyonglobalizált világban a hagyományos kultúrának is van értéke. A Magyar Állami Népi Együttes erre támaszkodik, ezt teszi maivá, és viszi át- és megélhető formában színpadra.
– Hogyan tovább?
– Ahogy eddig: sok munkával, tartalmas és látványos, szép műsorokkal. Zsúfolt évünk volt, és így lesz ez jövőre is. A közelmúlt legnagyobb kulturális vállalkozásán vagyunk túl: az idei év elején három és fél hónapot töltöttünk az Egyesült Államokban, ahol hatvannyolc előadáson kilencvenháromezer néző látta a Magyar Concertót. Ennek az óriási sikernek a hullámveréseként jövő tavasszal Kínában vendégszerepel az együttes, ahol a magyar évad rendezvényei mellett számos más felkérésnek is eleget teszünk. Ősszel már ismét idehaza készülünk egy újabb nagy feladatra. A Bartók-trilógia második részét mutatjuk be, Labirintus címmel. Erről azonban semmi többet nem árulok el.
Andrásfalvy Bertalan, néprajztudós (Prima-díj népművészet és közművelődés kategóriában)
– Két nappal a díjkiosztó előtt a Hagyományok Házában A Duna mente népének ártéri gazdálkodása című, 1975-ben megjelenő könyvének kibővített, új kiadását ismertette. Mi köze a gazdálkodásnak a népművészethez?
– A könyvben a magyarországi folyamrendezés, a második honfoglalásnak nevezett időszak előzményeivel és következményeivel foglalkozom. Kutatásaim a múltat magyarázzák, de a jövőnkre mutatnak előre. Ma évente több milliárdot költünk árvízvédelemre. Ezt az összeget a természeti tényezőkből adott gazdálkodásra is fordíthatnánk. Az ember eredetileg közvetlen kapcsolatban volt az őt körülvevő természettel. Ebből a harmonikus életegységből fakadt például az a mérhetetlen gazdagság, amely a Sárköz népművészetében fellelhető. Így jutunk el a mindennapi tevékenységektől a néprajz és népművészet világához.
– Miért aktuális ez ma is?
– A mai magyar gazdaságpolitika és társadalom válsága érthető meg belőle. Ha nem vezetjük be újra a hagyományos családi gazdálkodásokat, akkor tönkremegyünk, és nemcsak gazdaságilag. Ha nem térünk vissza a régi, természetes közösségekben megtapasztalható kultúránkhoz, az az egész nemzet létére kiható következményekkel jár. Az embernek ugyanis vannak olyan alapvető szükségletei is, mint a Galga menti tánc, egy ölelés, a mosolygás, és ilyen a művészet is.
