Hagyományok Háza

Nemeztárgyak zsűrizési szempontjai

A nemez helye a magyar népi iparművészetben

A nemezkészítés szerepe különleges a magyar népi kultúrában, a népművészetben és a népi iparművészetben egyaránt. Olyan kézműves mesterségről van szó, melynek gyökerei több ezer évre nyúlnak vissza. Írásos emlékeink szerint a magyarság 9. századi Kárpát-medencébe település előtt már hosszú ideje alkalmazta, egészen a 13. századig kimutathatóan.

Ennek ellenére nyomaira nehezen bukkanunk, mert ezután hosszabb szünet következik, szinte megszakad a kárpát-medencei nemezkészítés folytonossága. Romlandó anyagról lévén szó, tárgyi, régészeti emlékei fellelhetetlenek, a használat során elkoptak, vagy a földben elporladtak.

A mesterség újrafelfedezése az 1970-es évek végén kezdődött, köszönhetően a Nomád Nemzedék tagjainak, elsősorban Nagy Marinak és Vidák Istvánnak. A nemezkészítés újra elterjesztése egybeesett a magyar népművészeti, népi iparművészeti mozgalom új lendületével, amikor a díszítések elburjánzásával szemben a hagyomány fontossága, beépülése mindennapi életünkbe, a népművészeti tárgyak használhatósága hangsúlyozódott.

A nemezkészítés magyar hagyományai

Leírásokból, ábrázolásokból tudjuk, hogy honfoglaló őseink nemezsátrakban laktak, nemeztakarókat, -süvegeket, és sok egyéb nemeztárgyat használtak. (kép 1-3.).

A kárpát-medencei régészeti anyagban ennek ellenére mindössze néhány 16-18. századi nemezsüveg töredékével találkozunk (kép 4.).

A 17-18. századig a süveges mesterség őrizte meg a nemezkészítés fogásait, majd a 19. század elejére ezt felváltotta (a nagyrészt német területről érkező, német szakkifejezéseket használó) kalaposmesterség. A kalaposság a magyar süveges mesterséggel házasodva mégiscsak meg tudta tartani hosszú időn keresztül magyaros jellegét, a Kisalföldtől a Székelyföldig kialakult jellegzetes típusú nemezfejfedő. Emellett hosszan élt még a mesterség tárgyai között a nemezből készült botos (szőrcsizma) is.

Jellegzetesen magyar nemeztárgy még a nyeregalávaló, izzasztó, melynek emlékeivel a 19. század elejéig találkozunk, sajnos csak 1-2 (nemezből, kézzel készült) múzeumi darab maradt fenn.

A mesterség alapvető módszereinek emléke legtovább a népi játékokban mutatható ki, nevezetesen a szinte napjainkig (a 20. század második feléig) élő falusi hagyományban létező szőrlabdában (kép 5.).

A fentiek miatt a mai alkotók három alapvető forrásból meríthetnek:

1. A nemezkészítés régészeti emlékei a magyarsággal rokon népeknél
2. A ma élő vándorló népek munkái, akik életében a nemezkészítés fontos szerepet kap, akik életmódjában, kultúrájában rokonságot mutatnak a honfoglalás korának és az azt megelőző korok magyarságának kultúrájával
3. A magyar népművészet azon tárgyai, melyek formavilága, mintakincse közel áll a nemezkészítés hagyományaihoz

A nemezkészítés régészeti emlékei

Elsősorban a szkíta és hun népek sírjaiból feltárt nemeztárgyak sorolhatók ide. Jellemzőek a Szibériában található sírhalmok leletei, ezeket a paziriki kultúrához szokás sorolni a legismertebb feltárt kurgánok neve után.

Nagyméretű nemeztakarókat, nyeregtakarókat, töredékeket ismerünk innen, de megjelennek a térbeli tárgyak is (kép 6 - 10.). Ezek készítésének módszerei (szabott-varrt, nemez- és bőrrátétes, zsinórozott, tűzött nemeztárgyak) és mintakincse egyaránt követésre érdemes (kép 11 - 12.).

Jó példa a gyapjú mellett más anyagok használatára is a nemezkészítésben. Már itt megjelennek a bőrrátétek, de gyakori az egyéb állati szőrök (pl. ló-, kecske-, teveszőr) alkalmazása, illetve a fa és a fém, mint szerkezeterősítő, illetve díszítő anyag (kép 13 - 15.).

Ehhez a kultúrához áll legközelebb a közelmúltban feltárt szintén kb. 2500-2700 éves tuvai kurgánokból előkerült nemeztárgyak sokasága is.

Meg kell említeni, mint későbbi leletanyagot a Noin ula-i halomsírok nemezeit is. Az itt feltárt hun nemezek (takarók, fejfedők, harisnya) készítésénél egyaránt használták a bőrrátétet, a zsinórozást, a varrást és a tűzést (kép 16.).

A szkíta és a hun nemeztárgyak mintavilága közeli rokonságot mutat egymással, de a honfoglaló magyarság fennmaradt díszített tárgyaival is. Ezért tartjuk követésre érdemesnek ezeket a mai magyar nemezkészítők számára formavilágukban, díszítés- és készítésmódjukban egyaránt.

A vándorló népek mai nemezei

Ide soroljuk a Közép-Ázsiában, a 20. század második felében készült ú.n. nomád népek, vándorló pásztorok asszonyai által készített nemeztárgyakat.

Jellegzetesek a belenemezelt mintájú takarók. Ezek legszebb darabjait a különböző türkmén törzseknél találjuk. Mintáikat belenemezelt körvonal határolja, alapmintaként a kosszarv jelenik meg. Jellegzetes színei a sötétbarna (leggyakrabban a takaró szélein keretként is), a nyers, a vörös, a sárga és a kék (kép 17.). Ide tartoznak a szintén belenemezelt mintájú török és bulgár nemeztakarók (kép 18.).

Másik csoport a szabott-varrt nemezeké, melyek követésre érdemes darabjait a kazakok és a kirgizek készítik. Jellegzetessége a pozitív-negatív minták egysége, azok tükröződése. Egyszínű nemezlapokból kivágott és alapra varrott, zsinórozott és tűzött mintaelemekből áll. Jellemző színei a sötétbarna, a nyers, a vörös, a sárga. A rendszerint két vagy három színből álló mintát eltérő színű rávarrott zsinór keretezi. (kép 19 - 24.).

Jellemzően mongolok készítik azokat a többnyire egyszínű (általában nyers vagy barna) takarókat, zsákokat, tarisznyákat, melyeknek mintáját a zsinórozás és a letűzés adja, ettől domború díszítést kap (kép 25 - 27.).

A felsorolt módszerek együtt is alkalmazhatók (természetesen a mértéket itt is megtartva), mint azt pl. az üzbégek nemezein látjuk, ahol gyakran együtt jelenik meg a belenemezelt minta és a zsinórozás, vagy a szabott-varrt minta és a hímzés (kép 28 - 30.).

Nem követendők – a főleg kirgizek által – az utóbbi évtizedben eladásra, megrendelésre (gyakran amerikai piacra) készített, a hagyományostól eltérő színvilágú és formájú nemeztárgyak, elsősorban ajándéktárgyak (kép 31.).

A magyar népművészet és a nemezkészítés

A hagyományos magyar tárgykultúra azon része, mely közeli rokonságot mutat a nemezekkel, jó kiindulási alapként használható. Figyelembe kell venni az anyagszerűséget, így elsősorban a textilek és a bőrmunkák mintavilága és munkamódszerei követendők.

Néhány példa: Jól használhatók a rátétes és hímzett szűcsmunkák, a textilrátétes viseleti darabok, a gyapjúhímzés, a zsinórozás, melyek nemcsak készítésmódjukban, de mintakincsükben is közel állnak a közép-ázsiai rátétes és hímzett nemeztárgyakhoz.

A hagyományos magyar mesterségek közül ki kell emelni a cifraszűrkészítést és a kalapos mesterséget, mert ezek több szálon is kapcsolódnak a nemezkészítéshez. A magyar szűr formájában és mintavilágában is rokon a vándorló népek nemezköpönyegével, a szűrrátét és az itt alkalmazott gyapjúhímzés felhasználása a nemezkészítésben is indokolt.

(kép 32 - 37.).

A kalapos (eredetileg süveges) mesterség hagyományos ága is a nemezkészítéshez sorolandó, de mivel hosszú évszázadok óta önálló mesterség saját törvényszerűségekkel és hagyományokkal, a zsűrizésnél külön kategóriaként javasolt kezelni (kép 38 - 40.).

Nemezből készült tárgyak típusai

Nemeztakaró

Követelmény, hogy a takaró kövesse a hagyományos nemeztakarók szín- és mintavilágát. A készítés módszerénél elfogadható valamennyi hagyományos nemezkészítő eljárás, a méretekből adódóan mégis javasolt a közép-ázsiai módszer. A díszítésnél a belenemezelt, a szabott-varrt, a rátétes, a tűzött, a zsinórozott és a hímzett minta egyaránt jól használható. Fontos, hogy a módszert a minta típusa határozza meg, azzal összhangban legyen. Egy tárgyon több díszítő mód is alkalmazható, de ezek legyenek egymással összhangban. (Például belenemezelt minta hímzéssel, rátétminta hímzéssel, szabott-varrt minta zsinórral és tűzéssel, stb.)

A takarók mintájánál jó kiindulási alap a régészeti anyag, a hagyományos nomád népek nemezei, valamint a magyar népművészet rokon tárgyai. (kép 41 - 43.).

Vigyázni kell azonban, mert egy-egy motívum kiragadása, annak erőteljes nagyítása vagy kicsinyítése a legritkább esetben vezet jó eredményhez. (kép 44.).

A vezérelv itt is a hagyományokból való elindulás, kissé a mai ízlésnek, használhatóságnak megfelelő átalakítás. A tárgy színeiben, mintájában, formájában, tehát egészében feleljen meg a hagyományos magyar ízlésnek!

A földre való takarók vastagsága 8-15 mm között legyen, a falvédők és egyéb használatra szánt takarók vastagsága 3-10 mm között. Alapkövetelmény az egyenletes vastagság és a teljes kidolgozottság (az anyag nem lehet laza, bolyhosodó). Durvább, erős szálú gyapjú (cigája, racka, karakül, stb.) felhasználása javasolt, különösen a nagyobb igénybevételnek kitett, földre szánt takarók esetén.

Viseleti darabok

Elsősorban a hagyományosan nemezből készült ruházati elemek, fejfedők (süvegek, kalapok), mellények, kabátok, szőrcsizmák, nemezcipők tartoznak ide.

Alapanyagára nézve vékony, de erős legyen, könnyű mozgást, kényelmes viseletet biztosítson. A nemez legyen egyenletes, 2-6 mm közötti vastagságú!

Díszítése elvileg a korábban már felsorolt valamennyi hagyományos módon történhet, ám óvakodni kell a nagyobb (inkább takaróra való) mintaelemek kiragadásától.

Szerencsés esetben az alkotó eltalálja a hagyomány és a mai alkalmazhatóság egyensúlyát.

A viseleti daraboknál kiemelt figyelmet kell fordítani a színek összhangjára, illetve a festés minőségére. A kész tárgy nem engedheti a színét, illetve nem foghat.

Javasolt a finom szálú merinógyapjú használata, különösen a testtel közvetlenül is érintkező darabok esetén. Cipők, csizmák esetén javasolt a bőrrátét használata és a lábbeli talpalása (kivéve a szobacipőket).

(kép 45 - 47.).

Nemezsátor

Teljes nemezsátor (jurta) is zsűrizhető, vagy a sátorban szereplő használati tárgyak külön-külön. Jó, ha a sátor is hagyományos szerkezetet és mintavilágot elevenít föl, kiindulva pl. a kazak, kirgiz, mongol hagyományos sátrakból. Esetleg más népek hagyományai és a leírások alapján rekonstruálni egy magyar nemezsátrat.

Sátor esetében fontos szempont a faváz megfelelő szerkezete (nem fűrészelt, hanem hasított, kirgiz, kazak és más török népek sátortípusa alapján készülőé hajlított!), az összeillesztése (bőrszegek), és az összeerősítése (szalagok, kötelek). A borítónemezeknek 10-18 mm közötti vastagságúaknak, egyenleteseknek és jól kidolgozottaknak kell lenniük. Az ajtónemez, a fali- és takarónemezek feleljenek meg a nemeztakarónál leírtaknak! (kép 48 - 52.) 

Játékok

A nemezjátékok (a már említett szőrlabdán kívül) viszonylag kevés hagyománnyal rendelkeznek. Ennek ellenére szorgalmazzuk a játékkészítést nemezből is, hiszen ezen az úton közelíthetjük leginkább a gyermekeket hagyományainkhoz és a természetes anyagokhoz. A nemezjátékok is kövessék a legjobb nemezkészítő hagyományokat. Az ismert nemezlabda, -baba és -játékállatok mellett javasolt más, ismert, hagyományos játékok átültetése nemezre (pl. ügyességi játékok, társas játékok, kirakók, építők, stb.), ha ennek szerkezete azt megengedi.

Különös figyelmet érdemel a megfelelő technikai kidolgozás, az eldolgozottság, a színtartósság, fontos szerepet kap az ötletesség, a hagyományos forma- és mintavilág felhasználása. Játékfigurák esetén is kerülni kell a látványhűségre törekvést, fontos szempont a jó használhatóság (nem lehetnek az alakok beállításban, életképszerűen rögzítve), a viszonylag egyszerű formavilág, mely segíti a gyermeket a játékban (kép 53 - 57.).

Egyéb használati tárgyak

Elsősorban a tárolásra, hordozásra alkalmas üreges nemeztárgyak tartoznak ide (pl. táskák, tarsolyok, zsákok, tokok, stb.), de készülhetnek nemezből egyszerűbb bútorok (ülőpárnák, székborítások, stb.). Itt is használható valamennyi már ismertetett nemezkészítési eljárás, feltéve, hogy összeegyeztethető a használattal, a célszerűséggel, az anyagszerűséggel. Javasolt a hagyományos forma-, mintakincs és színvilág használata, figyelembe véve a jó használhatóság szempontjait. Viszonylag nagy igénybevételnek kitett tárgyakról lévén szó, különösen figyelni kell az erős kidolgozásra, a kopásnak kitett helyeken az anyag megerősítése javasolt (pl. rátéttel, tűzéssel, bőrrel, stb.) (kép 58 - 63.).

Ajándéktárgyak

Az eddig felsorolt valamennyi tárgy használati tárgy, mely betöltheti ajándéktárgy szerepét is. Dísztárgyak készítése nem javasolt, már csak az alapanyag törvényszerűségeit figyelembe véve sem, hiszen a használaton kívüli nemeztárgyak nagyon rövid idő alatt a molyok eledelévé válnak (kép 64 - 66.).

Alapanyagok

A nemezkészítés legfontosabb alapanyaga a gyapjú. Elsősorban a Kárpát-medencében megtalálható juhfajták gyapját javasoljuk felhasználásra. Fontos, hogy a tárgy használati szerepének megfelelő legyen a gyapjú minősége.

A durvább, erősebb gyapjú (hortobágyi és gyimesi racka, cikta, cigája) használata elsősorban nagyobb igénybevételnek kitett, vastagabb anyagú tárgyaknál indokolt. Míg viseleti daraboknál, játékoknál és kisebb tárgyaknál a finomabb szálú (merinó) gyapjú felhasználása javasolt (kép 67 - 71.).

A gyapjú természetes színei (nyers, barna) mellett színezhető is. Hagyományos festési módszer a növényi festés, melynek felelevenítése, használata javasolt, de az utóbbi másfél évszázadban elterjedt vegyi festékek használata is megengedett. Ügyelni kell a festés minőségére, a nemez színtartósságára, illetve arra, hogy (különösen viseleti darabok és játékok esetén) ne tartalmazzon tartósan bőrirritáló anyagokat.

A gyapjú mellett használhatók más állati szőrök is, de csak a Kárpát-medencében, esetleg más hagyományosan nemezkészítő népeknél élő állatok szőrei.

Kiegészítő anyagként használható más természetes textil alapanyag is (pl. selyem, kender, len, pamut), de legfeljebb 30 százalékban.

Kiegészítő, szerkezeti anyagként (pl. záródások, szerkezeti, tartó-, merevítő elemek) használható minden olyan alapanyag, melyet a hagyományos magyar népművészet használ (pl. bőr, fa, csont, szaru, fémöntvény), de fontos, hogy ezek illeszkedjenek a tárgy forma- és motívumvilágához, használatuk indokolt legyen.

Nem használhatók műszálak és műanyagok, még kiegészítőként sem (pl. gomb, cérna, tépőzár, zsinór, habszivacs tömőanyag, stb.).

A dokumentációban kérjük feltüntetni a felhasznált alapanyagokat, a festés módszerét (növényi, állati vagy vegyi anyagokkal), és hogy az alapanyag előkészítését, festését ki végezte (saját vagy gyári).

Az elfogadást kizáró hibák

A nemez egyenetlen, esetleg lyukas, gyenge, nem eléggé kidolgozott, bolyhosodik, a minta nincs alaposan összedolgozva az alappal. A vastagsága nem felel meg a rendeltetésének: túl vastag vagy túl vékony.

A tárgy nem használati tárgy (dísztárgy), vagy a megjelölt célra nem használható, esetleg a rendeltetésszerű használat során várhatóan túl gyorsan tönkremegy.

Igénytelen kidolgozás, eldolgozás, átgondolatlan, befejezetlen technikai megoldások.

A gyapjú gépi megmunkálása, gyári filc felhasználása, az egyes darabok varrógéppel való összedolgozása.

Műszálak, műanyagok használata, kiegészítőként, töltelékanyagként is.

A festett gyapjú levérzett, megfogta a tárgy világosabb felületeit (kép 72.).

A motívumok, stílusok és technikai módszerek értelmetlen keverése, hagyománytalan felhasználása.

A minta nem megfelelően választott, anyagszerűtlen, látványhű ábrázolás.

A hagyományos nemezkészítéstől, a magyar népművészettől idegen technikai és formai megoldásokat alkalmaz (pl. tűnemez, nunofilc), mely inkább a modern iparművészet kategóriájába sorolható.

Az értékelés szempontjai

Összefoglalva az alábbi szempontok figyelembe vételével dönthető el egy-egy nemeztárgyról, hogy megfelel-e a népi iparművészeti alkotások szempontrendszerének:

1. A tárgy szerepének, használhatóságának jó megválasztása, az alkotó tudásának megfelelő szintű tárgyat készített.
2. A nemeztárgy megfelel a nemezkészítés hagyományainak, és egyúttal a „magyar ízlésnek”, illeszkedik a magyar népművészet formavilágába.
3. A kivitelezése igényes, az anyag egyenletes, erős, jól kidolgozott, a tárgy jól használható, a rendeltetésszerű használatot várhatóan jól bírja.
4. A tárgy formája, aránya, díszítménye harmonikus, a funkciónak megfelelő.
5. Az alkotó a hagyományok talaján, hagyományos tárgyakból kiindulva tervezett és kivitelezett ma is jól használható, míves tárgyat.
6. Ha az alkotó más mesterségek módszereit, anyagát is felhasználta (pl. bőrrátétek, hímzés, csontmunkák, stb.), feleljen meg az adott mesterség követelményeinek.

Amennyiben a tárgy a felsorolt 6 pont mindegyikét maradéktalanul, tökéletesen teljesítette, és a hagyományokat továbbfejlesztve tökéletes, jól használható, egyéni ízű tárgyat alkotott, javasolt A kategóriás népi iparművészeti alkotásnak minősíteni.

Amennyiben a felsorolt 6 pont mindegyikének megfelel, hitelesen készít el egy már meglévő hagyományos nemeztárgyat, javasolt B kategóriás népi iparművészeti alkotásnak minősíteni.

Jelölés nélküli zsűriszámot (Ajándéktárgy kategória) kapjon az a tárgy, mely a nemezkészítés fentebb részletezett hagyományait, technikai megoldásait jól használva készít (akár több példányban is elkészíthető) egyszerűbb használati tárgyat (pl. labda, egyszerűbb játék, tarsoly, pénztárca, kisebb táska, tok, stb.).

Vetró Mihály

Budapest, 2008. január

Összeállította: Vetró Mihály a Népművészet Ifjú Mestere, a Náduvari Népi Kismesterségek Szakiskolájának művészeti vezetője

Képek jegyzéke>>>

Felhasznált irodalom

• Burkett, Mary: The Art of the Felt maker, Titus Wilson & Son, Kendal, 1979
• Gaál László: A gyapjú termelése és kezelése, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1964
• Gazda László – Varga Gyula (szerk.): Hajdú-Bihar megye népművészete, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1989
• Gillow, John – Setance, Bryan: World Textiles, Thames & Hudson, London, 1999
• Harvey, Janet: Traditional Textiles of Central Asia, Thames & Hudson, London, 1996
• (Kálti Márk): Képes Krónika, Helikon Kiadó, Budapest, 1959
• Kresz Mária: Népi szűcsmunka, Corvina Kiadó, Budapest, 1979
• Lang, Marlene: Filzkunst – Tradition und Experiment, Haupt Verlag, Bern, 2001
• Makszimov, V. – Szorokin, E.: Kirgiz ojmolory, Kirgizisztán, 1986
• Mátéfy Györk – Novák Irma: A textilkészítés története, nyersanyagai, eszközei és módszerei, Magyar Képzőművészeti Egyetem Restaurátorképző Intézete, Budapest, 2006
• Nagy Mari – Vidák István: Nemezkészítés, Planétás Kiadó, Budapest, 1997
• Nagy Mari – Vidák István: Nemezművészet – Hagyomány és újrafelfedezés, Duna-Tisza Közi Népművészeti Egyesület Nemezművészeti Műhely kiadása, Kecskemét, 2005
• Sjöberg, Gunilla Paetau: Filzen, Alte Tradition, modernes Handwerk, Haupt Verlag, Bern, 1995