Herczku Ági repülései Újhelyről erdélybe
Magyar népdalokkal igazán itthon lehet boldogulni,
hiszen külföldön nem értik a szövegeket
Budapesti 7 nap, 2008. január 10.
Herczku Ágnes sokáig táncosnak tartotta magát, de ma már a havi fixet is azért kapja az Állami Népi Együttestől, mert énekel. És nemcsak az együttes zenekarával lép fel, hanem többek között Nikola Parovval, a Szalonna és bandájával, sőt trióban Szalóki Ágival és Bognár Szilviával is. Tíz év után búcsúzott el a Fonó zenekartól, mert úgy érezte, valamit le kell adnia, hogy az egészsége ne bánja…
– Ha nem ismerném, azt hinném, hogy a minap jött át Erdélyből, hiszen olyanok a hajlításai, olyan szépen ejti a szavakat, mint Csíkban vagy Gyimesben, miközben Budapesten született, Sárospatakon járt gimnáziumba, és Miskolcon egyetemre.
– Amúgy meg újhelyi vagyok, csak születni mentem Pestre, a Rókus kórházba. Mint minden „normális” gyerek, azóta énekelek, amióta beszélni tudok. Amikor Dévai Nagy Kamilla lemezeit hallgattam, és a nagymamám szekrénye előtt táncoltam rá, sok moldvai népdalt megtanultam. Erre persze csak jóval később jöttem rá, amikor a moldvai népdalokat okával tanultam, hogy hiszen én ezeket már ismerem, ezek voltak gyerekkorom kedvencei! Aztán Sebestyén Mártát, Berecz Andrást, a Muzsikást, a Tékát, Sebőéket hallgattam. Ez volt a „kovásza” későbbi pályafutásomnak. Megszereztem a népzenei kazettákat, aztán otthon leírtam a szövegeket, a hajlításokat, csak úgy a magam szórakoztatására, de sosem gondoltam, hogy egyszer még énekes leszek…
|
Herczku Ágnes:„A zenészek az első perctől énekesnőként jegyeztek, így nem volt nehéz a váltás, hogy elhagytam a táncosokat!”
Fotó: Nagy Z. László |
– Állítólag balerina szeretett volna lenni.
– Annyira komolyan gondoltam, hogy édesanyám és nagymamám elkísért a balettintézetbe, de mindjárt az első rostán kiszórtak! Magam is láttam, hogy akik oda jártak előkészítőre, azoknak már a fejtartásuk is más volt. ugyanakkor – ma már tudom – az én csontozatom nem alkalmas a balettra.
– A tánctól viszont nem vették el a kedvét…
– Nem! Sátoraljaújhelyen volt egy dzsesszbalettcsoport, majd Sárospatakon a Bodrog Néptáncegyüttesben roptam. Miskolcon pedig újra a modern táncokkal foglalkoztam, sőt asszisztense lettem az ottani balett-tanárnőnek, és ő biztatott, hogy végezzem el a moderntáncpedagógus-képzőt. A tanfolyam vezetője, Török Jolán beajánlott egy felvételire a Honvéd Együtteshez.
– Édesanyja nem féltette?
– Dehogynem. Egyszer korábban majdnem elmentem Pécsre felvételizni a Táncművészeti Szakközépiskolába, de túl jólnevelt voltam ahhoz, hogy megszökjek hazulról… Az otthoni szentencia ugyanis az volt, az első diplomám után azt csinálok, amit akarok, de addig csak tanuljak. Amikor a Honvédhoz felvettek, másfél évem volt az egyetemből. Ám tudtam, hogy állhatatosnak kell lennem, és bár anyukám aggódott a diploma miatt, nem hátráltam meg. Hogyisne, egy vidéki lánynak hányszor adatik meg, hogy az ország egyik legjobb együttesében táncolhasson?!
– Hivatásos énekesnő viszont már a Magyar Állami Népi Együttesnél lett. Könnyen eljött a Honvédtól?
– Már korábban is hívtak, de nagyon jól éreztem magam a Honvéd táncosai között. Ám 2003-ra már túl sok volt az egyeztetési probléma. A zenészektől, akikkel addig együtt dolgoztam, sok bizalmat kaptam, ők szinte az első perctől énekesnőként „jegyeztek”. Így aztán vettem egy nagy levegőt, és átigazoltam.
|
– Valóban sok felkérést kapok. Az utóbbi két-három hónapban hetente hat fellépésem volt. A saját zenekarunk mellett énekelek a Szalonna és bandájával, Nikola Parovval, a Söndörgővel, Kiss Ferivel és a két lánnyal is egyre több meghívást kapunk. Szerencsés vagyok, hogy már kezdetektől nagyon jó zenekarok kísérnek. Miközben a magyar népzene itthon nem a legnépszerűbb műfaj, a közönségünk mindig hálás. Könnyes szemmel vagy nagy mosolyokkal jönnek oda előadás után, és sokan azt mondják, hogy eddig nem is tudták, milyen gazdag, milyen szép a magyar népzene. Jó kiállni a közönség elé, de azt szeretném, ha ezek az estek minél gyakrabban torkollanának közös éneklésbe! Ilyenkor az is énekelhetne, akinek állítólag fahangja van…
– Soha nem fél, hogy felsül? Hallottam már komolyzenei darabot és dzsesszt is énekelni.
– Nem vagyok félős, csak a javamra vált, hogy Sztojanov Georgi kortárs darabjában énekeltem, mert kipróbálhattam egy másfajta technikát, és nagyon érdekes volt fiatal klasszikus zenészekkel dolgozni. Dzsesszt nem énekelek, de dzsesszzenészekkel készítettem már lemezt. Ezek a kirándulások hasznomra válnak, de mást nem nagyon szeretnék énekelni, a popban és másutt vannak nálam ezerszer jobbak.
– Ahogy tudom, többször felkérték már egy új szólólemezre, de eddig mindig időt kért.
– A tavaly elkészült Bartók-albumot szeretnénk bevinni színházba: egy rendhagyó koncertműsor van készülőben Silló Sándor rendezővel. A Nemzeti Táncszínházban nemrég bemutatott táncos szólóestemet remélhetőleg havi rendszerességgel fogjuk játszani. Emellett februárban lemezbemutatónk lesz a „Szájról szájra” produkcióval. Mondogatják, hogy készíthetnék már egy új szólólemezt, de ez hadd érjen még! Előbb szeretnék barangolni kicsit Erdélyben, vágyom Csíkba, Gyimesbe és Kalotaszegre, mezőségi falvakba. Van jó néhány énekes asszony, akiket újra szívesen meglátogatnék. Rengeteg megvalósításra váró ötletem van az Államiban is, és ehhez szerencsére kiváló partnereim vannak a jó hangú táncosok között!
– A szülei megbékéltek már, hogy előadóművész lett?
– Most már büszkék rám, de ezt nem egy fáklyás felvonulásként kell elképzelni! Nem lettem „művésznő a családban”. Ha történelmet tanítanék egy gimnáziumban, akkor is ugyanígy zajlana az életünk, csak sokkal gyakrabban látnának… Leginkább azon mérték le a sikereimet, hogy rengeteget utaztam, utazom külföldre. Nagyon ritkán jutok haza. Legutóbb is akkor találkoztunk, amikor a szomszédos Sárospatakon léptünk fel. Ez persze nincs rendjén, de nagyon rugalmas és megértő családom van. Nélkülük biztos nem tartanék itt.
– Gyakran turnézik külföldön, legutóbb Indiában jártak az Állami Népi Együttes zenekarával, s már ott sem először. Úgy tűnik, a határainkon túl is sikeres volna, ha elszánná magát.
– Nem szeretnék sokáig távol lenni. A külföldi siker pedig, úgy érzem, ellentmondásos abban az esetben, ha az ember magyar népdalokkal foglalkozik. Mindig örülök, ha más országokban is tetszik az, amit csinálunk, de soha nem fogok tudni megszólítani igazán pl. egy franciát, mert nem érti a dalok szövegét… Ezzel a muzsikával én elsősorban itthon, magunknak szeretnék örömet szerezni!
Dalia László
