"A néprajz a romok tudománya"
Lajtha László életműve előtt fejet hajtottak tisztelői és követői a Hagyományok Házában
Budapesti 7 nap, 2008. február 21.
Zajlik az élet a Corvin téren, a Hagyományok Házában. A Magyar Állami Népi Együttes lakhelyén azonban nemcsak színpompás táncjátékokra válthat jegyet a nagyérdemű, hanem beléphet egy kivételes szellemi centrumba is, ahol a színfalak mögött komoly kutatómunka zajlik, mindemellett kiállítások is várják az érdeklődőket. A napokban Lajtha Lászlóról nyílt fotótárlat.
|
Lajtháról keveset tudunk, méltatlanul bánik vele az utókor. Ahogy Pávai István, a tárlat felelőse és stílszerűen a Lajtha László Folklórdokumentációs Központ szakmai vezetője a kiállításnyitó ceremónia után elmondta: hiába hagyott maga után kivételes életművet, Bartók és Kodály árnyékából sosem tudott kilépni. – Pechje, hogy tíz évvel fiatalabb volt náluk – említi. Pedig Kodály az örökösét látta benne, igaz, ezt a titkát csak Lajtha 1963-ban bekövetkezett halála után tette közzé. Pávai szerint azért, mert „nem volt dicsérgetős típus¸ ha nem szólt semmit, az azt jelentette, elégedett kollégája munkájával. De hogy mégis, mennyire erős volt közöttük a láthatatlannak tetsző kötelék, azt később egy írásos dokumentum bizonyította, melyből kiderült: Lajtha László Kodály Zoltán véleményét kikérte arról is, hogy Kalotaszegre vagy Székre menjen-e gyűjtőútra. És K. Z. az utóbbi „célpontot” ajánlotta figyelmébe, ami – ma már tudjuk – kiváló tippnek bizonyult.
A népzenekutató, aki zongoraművészként, karmesterként, történészként is maradandót alkotott, talán legjelentősebb gyűjtőmunkáját végezte el azon a tájon – erre a Hagyományok Háza első emeleti kerengőjében látható fotó- és dokumentumtárlat külön is kitér. De megtudhatunk érdekességeket – a széki gyűjtésen túl – Lajtha városi és falusi cigányzenekarokkal ápolt kapcsolatáról s a híres Pátria-felvételekről is. Pávai meséli, hogy egyértelműen neki köszönhető a cigányzenekarok virtuóz játékának rögzítése, dokumentálása. Lajtha ugyanis felmérte, hogy ha csak az éneket veszik fel, az kevés; helyesebb a hagyományt a maga valóságos közegében nyomon követni, istápolni.
|
|
Szerencsére 2001-ben 3 CD-ROM-on kiadásra került a teljes – korábban kiadott és ki nem adott – Pátria-anyag a Fonó Records gondozásában, amelyből mára elkészült már az egylemezes változat is. Mindez pedig a beszédes megnevezésű Utolsó Óra-program keretében. Jelenleg több mint 1200 óra multimédiásan rögzített anyag „pihen” a tarsolyban, ez a magyar, illetve a velünk élő nemzetiségek tánc- és zenehagyományának utolsó nagy látlelete…
Sebő Ferenc, a honi táncházmozgalom guruja, a Hagyományok Házának szakmai igazgatója állítja: Lajtha László több tekintetben is a kora előtt járt. Így olyan felismeréseket tett, amelyek közt – például – fellelhetjük a mai zöldmozgalom üzenetét, hitvallását. És nem érte be elméleti következtetésekkel, az elvont, magasröptű okfejtéseket amennyire csak lehetett, kerülte. A Francia Akadémia tagjának is megtett kutató a néprajztudomány célját képes volt két mondatban – egyetlen pici cetlin – összefoglalni, íme: „Elvont kérdések passzionátus fejtegetése helyett az eredmények gyakorlati értékesítése a cél. Szociológia, politika egyenlő néprajz!”
Lajtha – emlékeztet Sebő – arra jutott, hogy „a néprajz a romok tudománya. A népi kultúra ugyanis fogy, halálra van ítélve. De ahol van, ott mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy mesterségesen ne öljük meg! A fennmaradt népi kultúrát vigyázva, mesterkéltség nélkül kell tovább művelnünk” – vallotta a zenepedagógus.
Sebő Ferenc úgy érzi, a ma sokak szerint hozzá és Sebestyén Mártához köthető táncházmozgalom elindítója, motorja igazából Lajtha volt. Pávai pedig még két zenetudóst is szóba hoz: Vikár Bélát és Martin Györgyöt. Előbbiről a Sulinet – mintha csak Lajtháról értekezne – így emlékezik meg: „…a haladás és a fiatalság oldalán állott, tudományban és irodalomban egyaránt. Nem volt irigy Bartók és Kodály dicsőségére, sőt segítette őket, és szívből örült később fényes sikereiknek”.
|
Amúgy nem véletlen, hogy a Hagyományok Házában éppen most hozták tető alá ezt a tárlatot, elvégre mialatt zakatolt a Kodály-év (tavaly ünnepeltük a mester születésének 125. évfordulóját), addig Lajtháról megint megfeledkeztünk, holott a 2007-es esztendőre esett születésének 115. évfordulója. És idén is találhatunk apropót életműve áttekintésére: a néprajzkutató 45 éve hunyt el. A hétvégén az MTA Zenetudományi Intézetében is igyekezték pótolni a pótolnivalót: Lajtha-konferenciára került sor. Az eseményen bemutatták azt a kiadványt, amelyet Solymosi Tari Emőke jegyez. A „…magam titkos szobája” című kötet – a Hagyományok Háza gondozásában – egy sokoldalú tudós vígoperájának (A kék kalap) keletkezéstörténetét meséli el. A műből egyebek mellett kiderül, hogy L. L. a kilencszázas évek elején még partitúrákat írt Debussy stílusában, később Bartók Béla közbenjárására Párizsba utazhatott, ahol a korszak híres zenepedagógusa, Vincent D’ Indy tanítványa lett. Megtudjuk továbbá, hogy „a hit volt számára az egyetlen, mindig megmaradó erő”, hogy szinte istenítette Mozartot, és azt is, hogy 1956 történései olyannyira megviselték, hogy infarktust kapott.
Szabó Zoltán Attila
