Hagyományok Háza

Kínából a Hagyományok Házába

A Magyar Állami Népi Együttes mára visszafoglalta „hadállásait” a világ kulturális piacán

Budapesti 7 nap, 2008. április 10.

 

 

2008 egyik győztese a Magyar Állami Népi Együttes lehet. A Corvin téri kollektíva az elmúlt években szépen összekovácsolódott: ez az a társulat, ahol értik egymás nyelvét a művészek és a menedzserek, ahol az áldásos anyagiakért cserébe nem kell engedni a színvonalból, sőt egyenesen az a cél, hogy a Hagyományok Háza „védőernyője” alatt érték, modern szellemi centrum szülessen.

Az áttörés a tavalyi év volt a népi együttes 21. századi történetében. A társulat eljutott Amerikába, ahol bő egy évtizeddel korábban jártak utoljára. Hogy miért nyúlt ilyen hosszúra a csend? Nos azért, mert a gárdát igen érzékenyen érintette a rendszerváltás és a modern technika előretörése. Ahogy a Hagyományok Házát irányító Kelemen László fogalmazott: „a rendszerváltás után a korábban virágzó folklórpiac összeomlott. Ez azzal járt, hogy a Magyar Állami Népi Együttes teret veszített”.

A Mihályi Gábor művészeti vezető által vezetett kollektíva azonban néhány nehéz esztendő után összekapta magát, és új minőséget teremtett. A táncosok, a művészek 2008-ban azt vallják, amit Bartók Béla is vallott: „úgy kell megismerni hagyományaink mélyrétegeit, hogy azután arra építve, abból táplálkozva építsünk fel valami újat, egyedit, művészileg értékeset”. A művészeti vezető ezért sem híve a korábban erőltetett és vonzónak hitt folklórrevünek. Inkább a hagyomány, a táncok színházi megjelenítését tartja helyesnek. 

Ennek a szemléletnek a gyümölcse a Magyar Concerto című estjük és a Naplegenda című látványos, a magyar néptánc ősi varázslatát megidéző „show” is. Ezek a művek a múlt és a modernitás egységét jelképezik. A Concertóban a férfitáncok akrobatikus virtuozitása és a leánytáncok lírája egyként „tetten érhető”. Olyan parádé elevenedik meg előttünk, amelyet 2007-ben joggal honorált vastapssal az amerikai publikum, s amelyet azóta Indiában, Szicíliában és Kínában is megsüvegeltek. Kivételesen még a kulturális kormányzat is jó érzékkel „kapcsolt”. Így a népzenénkért, népi kultúránkért felelősséget érző szakállamtitkár, Bogyai Katalin nem titkolt büszkeséggel érkezett a Corvin téri kultúrcentrumba, ahol a minap tartott élménybeszámolót a kínai „küldöttség”…

Agrigentóban sem maradt el a vastaps Szicíliába mandulavirág-záskor érkezett a Magyar Állami Népi Együttes. Ilyentájt több mint fél évszázada rendeznek itt rangos világfesztivált, amelyre az olasz állami tévé (RAI) is mindig vevő. Turisztikai szempontból sem kis hacacáré az agrigentói fieszta. Legyen elég csak annyit idevésni, hogy az eseményre 100 ezren látogattak el, s a világ minden tájáról évente – így most is – 20 együttes érkezik. A MÁNE Agrigentóban (is) a Magyar Concertót mutatta be. Amúgy a fesztivál számunkra azért is lehet különösen kedves, mert része volt a Magyar Kulturális Hét.

– Úgy érzem, kezd beérni az a munka, amit lassan tíz éve kezdtünk el, ami igazolni látszik, hogy a hagyomány igenis átmenthető, élővé tehető – summázta a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője. Mihályi Gábor megerősítette: zsúfolt év az idei, hiszen a februári agrimentói vendégszereplés és a Belső-Kínát és Hongkongot magába foglaló, ázsiai turné után gőzerővel készülnek már a Modern Néptánc Születik elnevezésű versenyre, amelyet ősszel rendeznek, no meg a Bartók-trilógia soron következő (második) epizódjára, amelyet ugyancsak ősszel mutatnak majd be a Művészetek Palotájában.

 

– A költőknek, festőknek, szobrászoknak mindig könnyebb a dolguk – jegyezte meg derűsen Mihályi –, elvégre a papír, az anyag időtálló. Mi, táncosok bomló anyaggal dolgozunk, az emberi testtel, így nem hihetünk abban, hogy a jövő felismeri az általunk teremtett értéket. Nekünk itt és most kell bizonyítanunk – említette.

Bogyai Katalin, az Oktatási és Kulturális Minisztérium kulturális kapcsolatokkal foglalkozó szakállamtitkára, aki korábban a Londoni Magyar Kulturális Központot igazgatta évekig, megállapította: „külföldön nem értik, mi az az urbánus és mi az a népies irányzat. Az itthon lényegesnek és perdöntőnek tűnő különbségekről tudomást sem véve úgy érzik, hogy kultúránknak egyszerre letéteményese Márai Sándor és a MÁNE. Nekünk tehát ebben a szellemben, ezt felismerve kell megjelennünk a világ színpadain, kulturális centrumaiban – rögzítette. A szakember szerint a magyar kultúra óriási ereje éppen abban rejlik, hogy egyszerre őrzi a tradíciókat, és képes ugyanakkor előre is tekinteni, létrehozni abszolút új minőséget.

Ezt az erőt egyébként úgy fest, egyre több fesztiválszervező fedezi/ismeri fel. Bogyai is úgy érzi, hogy az állami segítség a kezdet, később már a politikusok figyelme, az államközi szerződések nélkül is élhet a kapcsolatrendszer. Tény, hogy már érkezett nem hivatalos megkeresés, jelzés Isztambulból, hogy 2010-ben, amikor a török metropolisz lesz a világ (egyik) kulturális fővárosa, okvetlenül számítanak a magyar egyletre.

Ferencz Mária turnémenedzser is szót kért a Hagyományok Háza „házi színpadán” megejtett élménybeszámolón. Ő azt tartja a nemzeti kultúra népszerűsítése szempontjából is igen lényegesnek, hogy a népi együttes nem állt meg a nyugatias Hongkongban és a közismert Sanghaj közel tízmilliós nagyvárosában, hanem ropta Belső-Kína – nemzetközi áramlatokból általában kimaradó – vidékein is. – Egy új kulturális teret, egy új kulturális piacot ismertünk meg, ám nem csak megismertük, de helyet is találtunk benne – végszavazott a menedzser. Érdekes adalék, hogy nemzeti ünnepünkön, március 15-én is színre léptek (akkor éppen Hongkongban), ráadásul olyan művészekkel, nemzetközileg jegyzett társulatokkal járhatták be a Jangce vidékét, mint Peter Brook hírneves teátruma, a Lorin Maazel vezette New York-i Filharmonikusok vagy éppen a Wuppertali Táncszínház.

Szabó Zoltán Attila