Hagyományok Háza

Táncosok az Állami Népi Együttesnél

"Mind fület, szájat, orrot, mellyet, czeczet, mind talpig tapgattya"

Magyar Nemzet, 2001. augusztus 4.

Táncoltak-e a honfoglaló magyarok? Hogyan ropták elődeink a középkorban? A történeti források szűkszavúak, a korabeli ábrázolások is egy-egy gesztust örökítenek csak meg, a mozdulatsorból nem sokat mutatnak. Szabadjára kell engednie képzeletét annak, aki táncaink mély rétegeit akarja a felszínre hozni. A Magyar Állami Népi Együttes bátor vállalkozása, a Táncos magyarok, amely ma este a bicskei szabadtéri színpadon látható, rekonstruálja az elmúlt ezer év Kárpát-medencei táncait. Varga Zoltán, Juhász Zsolt és Mihályi Gábor koreográfus egymás után fejti föl a történeti rétegeket a körtánctól a táncházig. Az első, honfoglaláskori lépések inkább csak jelzésszerűek: a csodaszarvast űző férfiak otthonkereső magatartása, majd a letelepedni vágyó közösség regölése Arany János versére, Sebő Ferenc zenéjére az élet folytonosságát idézi, a történelmet, amelyben láncszerűen kapcsolódnak össze korok és stílusok. A produkciót nem fűztük fel egyetlen cselekményszálra, az időben kísértük végig a táncoló magyart -- mondja Mihályi Gábor, a Magyar Állami Népi Együttes koreográfusa. -- Pesovár Ernő Kossuth-díjas néprajztudós kutatásaira támaszkodva rekonstruáltuk a lépéseket, s a szakirodalom mellett Balassi Bálint, Gvadányi József, Berzsenyi Dániel érzékletes leírásait is öröm volt olvasni táncról, mulatságról.A kora középkori körtánc emlékei szigetszerűen bukkantak elő a peremvidéken, a régies, kígyó- és csigavonalban tekergőző lánctáncokat nem egyszer éppen a szomszédos népek őrizték meg számunkra. A körtánc közösségi élményében feloldódó személyiség mellé hamarosan odaáll a magát megmutatni vágyó egyéniség: párostáncokban, a botot és kardot forgató férfiak viadalában már a magyar virtusra ismerhetünk. De a nő sem marad el táncosa mellett. Csalogatókban, ugrósokban szinte érintés nélkül ropja párjával, sőt, még a hajdútáncot is ügyesen járja. Balassi Bálint -- a korabeli roszszalló megjegyzések szerint -- jó járású lovat ígért egy egri vitéznek, ha a nála lakó három lányt elvezeti hozzá. A lányokról aztán a tanúvallomások alapján kiderül, hogy kibontott hajjal ettek-ittak, egyikük ráadásul hajdúmódra táncolt. S hogy ez nem egyedi eset, bizonyítja Kemény János erdélyi fejedelem, aki emlékiratában jegyzi föl, hogy dajkája jó énekes, hajdútáncos katona asszony volt, de dicsérettel emlegették Debrecen jó hajdútáncos asszonyait is a XVII. században.A nyugatról érkező párostáncok divatja aztán végképp megbolygatta a korabeli közízlést. Pesovár Ernő az erkölcs védelmében szót emelő, az új és szokatlan jelenségeket elítélő megjegyzések, tiltó rendelkezések alapján következtetett a forgatós terjedésére. Már a XVI. század végéről közismertek Bornemisza Péter táncellenes kirohanásai az Ördögi kísírtetekben, amikor a tapogatós táncról, s a vele együtt járó szabadosságról szól: "Ki barát tánczot kezd, ki tapogatós tánczot, és azba mind fület, szájat, orrot, mellyet, czeczet, mind talpig el tapogattya, és ugy izgattya a sátán sok féle fertelmességére." A XVII. századból már tiltások sora bizonyítja, hogy valóban népszerű, és országszerte elterjedt lehetett az új táncmód. Pázmány Péter Szent Antoniusra hivatkozva jegyzi meg, hogy ritkán lehet a tánc halálos bűn nélkül, s az okát Petrarca szájába adja: mert senki a táncot csak szökdösésért nem szereti, hanem a kézfogások, és szorítások, ölelések és lassú beszélgetések tetszenek, amelyekből olyat tanul az együgyű leány, hogy teljes életében megsiratja.A prédikátorok által kárhoztatott táncmódot egészen másféle lelkülettel szemléli a költő. A szerelmi párharcot kifejező csalogatásról elsőként a Rudlieb lovagének ad hírt. Az érzékletes táncleírás az ifjút sólyomhoz, a lányt fecskéhez hasonlítja, kettejük táncában a támadó és elsuhanó szökellések leírása sokat segített a koreográfia kialakításában -- mondja Mihályi Gábor. -- A csalogató támadóan udvarló magatartására, a szelíd madarat űző ragadozó hasonlatára ismerhetünk rá Balassi Bebek Judit nevére írt énekében is: "Kiki ővele táncát eljárni oly igen kívánja, / Mert mint fürj után ha magasságbúl magát sólyom rúgja, / Oly nagy sebesen táncát ő járja, nem mozdul dereka." A forgatós egy főúri udvari mulatságban kap helyet a Táncos magyarokban, majd a verbunk következik, amely már a romantika, a nemzetté válás kora és a hazaszeret megjelenítése a tánc nyelvén. Az előadás első része pompázatos reformkori bállal zárul, amelyben a korhű zene, a földig érő selymek suhogása a jókedvet, bőséget idézi.A második rész a táncházakból ismerős paraszti műveltséget vonultatja fel, de olyan formán, hogy az első félidőben látott főúri, nemesi táncok köszönnek vissza sorra a XIX. századi köznépi gyakorlatból. Az ügyes szemű néző hamar felfedezheti a régi és az újabb korok egymásra hatását. A hetvenes évek táncházas forgatagával zárul az est: fiatalok zuhannak be a színpadra, és Sebő Ferenc zenéjére, József Attila, Nagy László verseire járják a táncot.

N. Tóth Ida