- Bemutatkozás
- Partnereink
- Jubileum
- Olvasósarok
- Sajtó
- Tanulmányok
- Közösségi élet
- Pályázatok
- Támogasson minket!
- Norvég pályázat
- TÁMOP pályázat
- Támogatóink
Magyar Hírlap, 2004. december 7.
Digitalizált folklórkincs
A Hagyományok Házában amely Budán, a Corvin téren található - már nemcsak a szakma, hanem az érdeklődők előtt is nyitva áll a Lajtha László Folklórdokumentációs Központ. Ez a tudományos és kulturális centrum a legkorszerűbb digitális technika és az internet segítségével szeretné mindenki számára hozzáférhetővé tenni a Kárpát medence folklórkincsét.
Pávai István népzenekutató, a Lajtha László Folklórdokumentációs Központ vezetője kérdésünkre elmondta: az elmúlt tíz-tizenöt évben világszerte ugrásszerűen megnőtt a magyar és a kelet európai folklór iránti érdeklődés. A dokumentációs központ ennek az igénynek szeretne megfelelni és intézményes keretet adni, elsősorban az interneten keresztül. A központ anyagába bekerült például a névadó Lajtha László, a néptánckutató Martin György hagyatéka, illetve a világhírű erdélyi népzenekutató, Kallós Zoltán gyűjteménye. A Martin György Médiatárban a kutatókon kívül a civilek is megnézhetik a néprajzi, népzenei és néptáncos A központ névadója Lajtha László zeneszerző, népzenekutató 1892-ben született Budapest. A Zeneakadémián diplomázott, majd Lipcsében, Genfben és Párizsban tanult. 1913-ban a Magyar Nemzeti Múzeum hangszertárának munkatársa lett; bekapcsolódott Bartók és Kodály népzene videokiadványokat, másolatot készíthetnek a Néptáncosok Szakmai Házának teljes videoanyagából és a közelmúltban lezajlott, Utolsó Óra elnevezésű kárpát-medencei gyűjtőprogram gyűjtési munkájába, volt a Néprajzi Múzeum és a Nemzeti Zenede igazgatója. 1951-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, 1955-ben a Francia Akadémia levelező tagjává választotta. 1963-ban hunyt el. Életművében szimfonikus művek, filmzenék, népzenei feldolgozások is vannak. Felvételeiből önálló táncházarchívumot is létesítettek, amely az 1970-es években kibontakozó táncházmozgalom és más népművészeti mozgalmak történetét dokumentálja. A központ eddig tizenegy ismeretterjesztő előadást szervezett.
"E sokrétű tevékenységi kör korszerű kiszolgálása érdekében hoztunk létre hároméves fejlesztéssel egy olyan folklórarchiválási rendszert, amelynek segítségével a gyűjtemények a legapróbb részletekig kidolgozott, digitális-multimédiás felületen válnak elérhetővé" - mondta Pávai István. A december eleje óta elérhető archívumot a jövőben aktív előadóművészek, kutatók, könyvtárosok és a közművelődési szolgáltatásokat igénybe vevő olvasók is használhatják. Ma már sajnos kevesen tudják, hogy 1896-ban Vikár Béla volt az első Európában, aki fonográffal rögzített népdalokat. Ezt a hagyományt később többek között Bartók Béla, Kodály Zoltán, Lajtha László, Martin György folytatta. Az új központ ezeknek a karizmatikus személyiségeknek az életművét szeretné átörökíteni a 21. századba. A dokumentációs központ digitális archívumát nem csak a szakemberek használhatják.
Retkes Attila
- A Hagyományok Házáról
- Magyar Állami Népi Együttes
- Folklórdokumentációs Központ
- Népművészeti Módszertani Műhely