Heti Válasz, 2003. január 10, III. évf. 2. sz.
Kései tiszteletadás Lajthának
A Hagyományok Házában a közelmúltban mutatták be a Lajtha László népzenei munkásságát feldolgozó dokumentumfilmet, amelyet a Magyar Televízió két részletben sugárzott a Hagyományok háza című, havonta jelentkező népzenei sorozatában. Miként a sorozat első darabjait, ezt is Sebő Ferenc, a Lajtha-hagyaték népzenei részének gondnoka készítette.
Az első rész a néptánckutató Lajthát mutatja be. A Kodály-Bartók-Lajtha népzenekutató triászból ugyanis az "ikercsillagoknál" jó évtizeddel fiatalabb Lajtha László volt a legfogékonyabb a néptánc iránt, amit a népzenével egységes egészként tanulmányozott. Kitartóan kísérletezett az egyes koreográfiák leírásával, és e munka eredményességét a Néprajzi Múzeum népzenei osztályának munkatársain próbálta ki. Lajtha akkor volt elégedett, ha a gépírókisasszonyok és a biztonsági őrök, valamint az ifjú kutatók a "kottából" sikeresen letáncolták az adott koreográfiát. A visszaemlékezésekből azonban az is kiderül, hogy a papírra vetett mozdulatok csak azok számára voltak értelmezhetők, akik ismerték a magyar hagyományt. Pedig Lajtha a magyar hagyománynak az európai hagyományba illesztésén fáradozott. Illyés Gyula szerint egyik fő érdeme, hogy Párizsban próbált és tudott "közölni valamit erről a népről, ami önbizalmat ad". Mindezt tette olyan fellépéssel, "mint egy monarchiabeli huszár", örök ellenzékiként azokban az időkben, amikor mindenki proletár őseivel igyekezett előhozakodni. Az európai kultúrmisszió, ha nehezen is, de meghozta eredményét, a zeneszerzőnek a Kossuth-díjat. Hogy köze volt-e az elismeréshez vagy sem annak, hogy a Szabad Európa Rádió világgá kürtölte az Aranyoroszlán Díj nekiítélésekor azt, hogy a tudós zeneszerző szőnyegei és ezüstjei eladásából él, nem tudható. Az viszont igen, hogy nehezebb volt elérni, hogy a kemény tartású, félreállított Lajtha elfogadja az elismerést, mintsem hogy megkapja. A Kossuth-díjat népzenei indoklással kapta, Lajtha Lászlót, a zeneszerzőt Európa kitüntetőbb figyelemmel kezeli, mint szülőhazája. Kevesen tudják, hogy a magyarok közül Liszt Ferenc után második magyarként őt választotta rendes tagjává a francia Académie des Beaux-Arts. Műveinek kiadója is a patinás Leduc - a francia cégtől a kéziratok másolatát megkapja a Hagyományok Háza.
Az aprólékos gonddal összeválogatott, finom humorral átszőtt, anekdotákkal pitykézett Lajtha-film második része a népzenegyűjtőt hozza emberközelbe, akinek - a Kodállyal való megegyezés értelmében - az instrumentális, hangszeres zene gyűjtése jutott. Lajthának nem volt könnyű feladata, hiszen a padláslesöprések idején kellett megtalálnia azt a kulcsot, amely előtte a parasztházak ajtaját megnyitotta. A gyűjtőutakon - melyeket télen sem szüneteltettek, a magnetofont olykor szánon húzták az állomástól a faluig - két állandó munkatárs kísérte a kutatót: Tóth Margit, akinek a zenei lejegyzés feladata jutott, és Erdélyi Zsuzsanna, aki az adatokat, szociográfiai körülményeket, szokáshátteret rögzítette. A sok közös munka után Tóth Margitra maradt az a feladat, hogy a legközelebbi munkatársaknak megvigye Lajtha halálhírét. "Miért sietett? - kérdezte ekkor Kodály. - Őt akartam volna utódomnak."
A filmből kimaradt anyagból még egy nyolcrészes rádióműsor is kitelt, amelynek összeállításán folyamatosan dolgozik Sebő Ferenc. A Lajtha-hagyaték népzenei része teljes egészében hozzáférhető a Hagyományok Háza könyvtárában, a Martin Médiatárban, a komplex Lajtha-adatbázis a tervek szerint hamarosan az interneten is elérhető lesz. A Hagyományok Háza épülő, új székházában pedig egy Lajtha-emlékszoba is helyet kap.
l. d.
