Sebő Ferenc

1947-ben született Szekszárdon. A Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett építészmérnöki diplomát (1970), majd felnőtt fejjel végezte el a Zeneművészeti Főiskola Zenetudományi Szakát (1989). A 70-es évek elején zeneszerző-előadóként lépett föl, klasszikus költők verseit saját zenéjével énekelve. Hanglemezeket készített, színházi kísérőzenékre, filmzenékre és rádiós, televíziós munkákra kapott megbízásokat. Megalapította a Sebő Együttest, amely tevékenységével a határokon túl is ismertté vált. Felkutatta és színpadi munkája során ismertté tette a középkor óta egész Európában ismert, de Magyarországon már csak népzenei hangszerként használt tekerőlantot (vielle). A Sebő Együttes klubja nem csupán az énekelt versek, kiállítások, különféle kulturális műfajokkal való találkozás gazdag választékát kínálta, hanem a népzene-néptánc új kivirágzásának, a táncházmozgalomnak is kiindulópontja lett. Jelenleg az általa alapított Hagyományok Háza szakmai igazgatója. Emellett a Magyar Televízió népzenei szerkesztője, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézete számára végez tudományos kutatásokat.
Válogatott bibliográfia
Cikkek, tanulmányok
-
Beszélgetés Bársony Mihállyal. Síppal, dobbal 1975/4. Népművelési Intézet, Budapest
-
Régi táncházak. Az eleki táncház történetét elmondta: Botás György klarinétos, 50 éves eleki lakos. Síppal, dobbal 1975/5. Népművelési Intézet, Budapest
-
Régi táncházak. Elmeséltem a széki táncnak rendje-módját én, Görbe János széki születésű. Síppal, dobbal 1975/5. Népművelési Intézet, Budapest
-
Táncbeli táncszók. Egy Nagy László vers születésének története. Síppal, dobbal 1975/5. Népművelési Intézet, Budapest
-
A táncház nemcsak tánc-ház. Ifjúsági Magazin 1976/5.
-
A "legavíttabb műfajért. Ifjúsági Magazin, 1977/2.
-
Népi hangszereink. A tekerőlantról és a dorombról. Kincskereső, 1977/2.
-
Táncházi útmutató. In: Kiss Lajos: Lőrincréve népzenéje. Karsai Zsigmond dalai. Népzene, néptánc, táncház. Zeneműkiadó, Budapest, 1982
-
Vikár Béla népdalgyűjteményének filológiai problémái. Magyar Zene, 1990/1.
-
A revival mozgalom és a táncház Magyarországon. Árgus, 1991/3.
-
Az MTA Zenetudományi Intézet Népzenei Gyűjteményének áttekintő katalógusa. Beszámoló a Népzenei Katalógus programról. Zenetudományi Dolgozatok 1990-1991. A Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézete, Budapest, 1992
-
Töprengés Lajtha László születésének 100. évfordulóján. Muzsika, 1992/6.
-
Bartók ismerkedése a népzenével 1918-ig, írásai tükrében. In: Népzenei olvasókönyv. Szerk.: Sebő Ferenc. Magyar Művelődési Intézet, Budapest, 1994
-
Mikor is volt 1896? Vikár Béla népdalgyűjteményének datálási problémái. Magyar Zene, 1994/4.
-
Bartók nem szeretett "megjegyezni". Kanadai beszélgetés Székely Zoltánnal. Muzsika, 1995/11.
-
Mikor is volt 1896? Vikár Béla népdalgyűjteményének datálási problémái. Iskolakultúra 5. 1995/22.
-
Népzene és számítógép. Egy új írésbeliség filológiai problémái. Zenetudományi tanulmányok Kroó György tiszteletére. Budapest, 1996
-
Vikár Béla népzenei gyűjteménye. Magyar Zene, 1996/3-4.
Kötetszerkesztések, összeállítások
-
Sárközi népdalok. MOM Műszaki Nyomda, Budapest, 1980
-
Énekelt versek. Tinódi Lantos Sebestyén és mások dalaiból válogatta és dallammal ellátta: Sebő Ferenc. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1982
-
Bartók Béla: Magyar népdalok. Egyetemes gyűjtemény. I. kötet. Sajtó alá rendezte Kovács Sándor és Sebő Ferenc. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1991
-
Cantus Planus. Papers read at the fourth meeting Pécs, Hungary 3-8 september 1990. Edited by László Dobszay, Ágnes Papp, Ferenc Sebő. Hungarian Academy of Sciences Institute for Musicology, Budapest, 1992
-
Hungarian Folk Songs. Complete collection Vol. 1. (Class A I, Nos 1-416). Edited by Sándor Kovács, Ferenc Sebő. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993
-
Népzenei olvasókönyv. Magyar Művelődési Intézet, Budapest, 1994
-
Népzenei olvasókönyv. Jelenlévő Múlt. Planétás Kiadó, Budapest, 1997
-
Énekelt versek. Tinódi Lantos Sebestyén és mások dalaiból válogatta és dallammal ellátta: Sebő Ferenc. Enciklopédia Kiadó, Budapest, 1998
-
Csorba János: Bár emlékezete maradjon meg. Magyar Könyvklub, Budapest, 2001
-
Hagyomány és korszerűség. A Magyar Állami Népi Együttes 50 éves. Hagyományok Háza, Budapest, 2003
Interjúk
-
Önkifejezési formát teremteni a közösség minden tagja számára... Beszélgetés Sebő Ferenccel. Riporter: Nagy Judit. Film, Színház, Muzsika 1972/23.
-
Szerkesztőségi beszélgetés Sebő Ferenccel. Kultúra és Közösség 1975/2-3.
-
Semmi újat nem találtunk ki. Beszélgetés Sebő Ferenccel. Riporter: Nádra Valéria. Kritika, 1977/2.
-
Nehéz a könnyűzene. A kollektív magányról, rugalmas zenei nyelvünkről, hogy a táncházban mindenki lehet "Jani". Riporter: Magyar Judit. Magyar Ifjúság, 1979/17.
-
Népzene és táncház. Kérdések Sebő Ferenchez. Riporter: Varga Lajos Márton. Népszava, 1979. június 24.
-
Informáló néphagyomány. Riporter: Kovács Júlia. Magyar Fórum, 1993. 11. 08.
-
Sági Mária: Sebő Ferenc és Halmos Béla útja, avagy a Sebő-együttes. In: Húzzad, húzzad muzsikásom. A hangszeres népzene feltámadása. Szerk.: Széll Jenő. Múzsák Közművelődési Kiadó, Budapest
-
Mai reneszánsz emberek. Beszélgetés Sebő Ferenccel. Riporter: Varsányi Gyula. Népszabadság, 2005. szeptember 19.
Válogatott diszkográfia
-
"Játszani is engedd..." Összeállítás József Attila műveiből. - Berek Kati, Sebő Ferenc, Halmos Béla (1972).
-
Sebő Együttes (1975)
-
Táncház (1977)
-
Táncház I. (1978)
-
Táncház II. (1978)
-
Táncházi muzsika (1978)
-
Énekelt versek (1980)
-
Sólyomének (1984)
-
Cimbora (1986)
-
Hungarian Folk Music: Sebő (1993)
-
Galagonya (1996)
-
Rongyszőnyeg (1997)
-
La Hongrie. Ensemble Ferenc Sebő (1997)
-
Szerenád (1998)
-
Rejtelmek (2001)
-
Sebő • József Attila (2004)
-
Sebő • Nagy László (2005)
Szerkesztés
-
Magyarországi román népzene (1984)
-
A bogyiszlói zenekar (1984)
-
Lajtha László: Széki gyűjtés (1985)
-
Lőrincréve népzenéje (1986)
-
Moldvai csángók Magyarországon (1987)
-
Bukovinai székelyek Magyarországon (1988)
- A Hagyományok Házáról
- Magyar Állami Népi Együttes
- Folklórdokumentációs Központ
- Népművészeti Módszertani Műhely