- Bemutatkozás
- Partnereink
- Sajtó
- Tanulmányok
- Közösségi élet
- Pályázatok
- Támogasson minket!
- Norvég pályázat
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Térítésmentesen igénybe vehető stúdióidő elnyerésére
A Hagyományok Háza pályázatot ír ki hivatásos és műkedvelő népzenei együttesek, hangszeres és énekes szólisták, illetve énekegyüttesek részére. A felhívás célja, hogy a népzenei mozgalom előadóinak színvonalas produkciói önálló CD-lemezen megjelenhessenek. A pályázatokat elbíráló szakmai zsűri döntése alapján minden évben öt nyertes pályázó kap lehetőséget arra, hogy zenei anyagát az intézmény hangstúdiójában, legfeljebb 50 órában hanghordozóra rögzítse.
Pályázni elsősorban hagyományhű népzenei felvétellel lehet, a válogatásnál előnyben részesítjük továbbá a magyar népzenével induló jelentkezőket. A hagyományőrző előadók, továbbá a népies műzenét játszó zenekarok és a hivatásos zeneszerzők tevékenysége pályázatunk körén kívül esik, így felvételeiket nem áll módunkban fogadni.
Pályázati adatlap a Hagyományok Háza főigazgatóságán (Budapest. I. ker. Corvin tér 8.) szerezhető be, illetve letölthető innen. Az adatlaphoz a megjelentetésre szánt produkció demo felvételét, illetve egy lemezkiadó szándéknyilatkozatát kell csatolni, amelyben a kiadó vállalja, hogy a rögzített anyagot -- annak elkészülte után legkésőbb egy éven belül -- megjelenteti.
Az adminisztráció megkönnyítése érdekében kérjük, hogy a zenei anyag mellett egy kísérőlevélben tüntessék fel a műsorszámok címét, földrajzi eredetét (tájegység, falu), időtartamát, az előadók nevét. Feltétlenül adják meg továbbá postai / fax / e-mail / telefonos elérhetőségüket! A pályázat értékeléséről minden indulót a benyújtási határidőt követően 30 nappal levélben értesítünk. A beérkező hangzóanyagokat 3 hónapig őrizzük meg.
A pályázatokat az alábbi címre kérjük küldeni:
Mohácsy Albert
Hagyományok Háza
Népművészeti Módszertani Műhely
1011 Budapest, Corvin tér 8.
A pályázat benyújtásának határideje: 2006. április 24.
További felvilágosítás:
Mohácsy Albert, Tel.: +36/1-212-2883
- A Hagyományok Házáról
- Magyar Állami Népi Együttes
- Folklórdokumentációs Központ
- Népművészeti Módszertani Műhely