- Bemutatkozás
- Partnereink
- Sajtó
- Tanulmányok
- Közösségi élet
- Pályázatok
- TÁMOP pályázatok
- Norvég pályázat
- Támogasson minket!
- Támogatóink
Fölszállott a páva
Kedves Versenyzők és Érdeklődők!
Véget értek a Fölszállott a páva népzene- és néptáncvetélkedő nyári területi selejtezői.
Június folyamán 4 helyszínen rendeztük meg a területi előválogatókat: Miskolcon, Százhalombattán, Győrben és Kolozsváron, július 1-jén pedig Csíkszeredán. Az eddigi 5 előválogató során 162 produkciót mutattak be, ami több száz fellépőt jelent. Minden versenyző helytállt a színpadon, nagy élmény volt végignézni a műsorszámokat!
A zsűri összetétele helyszínenként változott. Agócs Gergely állandó tagja volt az eddig lebonyolított selejtezők zsűrijének, több esetben volt, hogy egy-egy zsűritag több egymást követő területi selejtezőn is részt vett, így biztosítva a folytonosságot a verseny során. A produkciókat egységes szempontrendszer alapján 1-től 20-ig terjedő pontszámmal értékelték. Minden területi selejtező végén a zsűri összesítette 1-1 műsorszám pontszámát, amelyet az adott selejtező általános értékelése után nyilvánosan felolvastak. Személyre szabott értékelést akkor kaptak a versenyzők, ha az általános értékelés után felkeresték a zsűri tagjait.
Eredményhirdetés a továbbjutókat illetően egyik helyszínen sem volt. Az elődöntőkbe való továbbjutásról az utolsó területi selejtező lebonyolítása után hoz döntést a szakmai zsűri. Őket levélben tájékoztatjuk a következő fordulók eseményeiről.
Minden helyszínre vonatkozó általános probléma leginkább a szólisták öltözékével volt, amely nem minden esetben felelt meg az alkalomnak. További problémát jelentett, hogy a versenyzők nem pontosan tartották be a versenyfelhívásban foglaltakat: a felhívás pontosan meghatározza kategóriánként az előadott produkciók műsoridejét, valamint hogy mely tájegység zenéjével, illetve táncanyagával lehet bemutatkozni a vetélkedőn, illetve mely tájegységek versenyszámait nem fogja értékelni a zsűri (pl. erdélyi cigány, felvidéki szlovák anyag stb.). Az eddigi fordulókon elenyésző számban ugyan, de akadtak produkciók, melyek magasan túllépték a versenyfelhívásban megszabott műsoridőt, valamint akadtak, akik a versenykiírásnak nem megfelelő táncanyaggal mutatkoztak be.
Minden szólista versenyző fellépése után, illetve zenekarok és nagyobb létszámú csoportok esetében 2-2 képviselővel egy rövid bemutatkozó riportot készített a Duna TV. A riportszobára várakozás alatt a versenyzőknek lehetőségük volt az ismerkedésre is.
Minden helyszínen készítettünk fotókat, amelyeket a Fölszállott a páva hivatalos Facebook oldalán a Folkrádió és a Hagyományok Háza honlapján tekinthettek meg.
Ősszel rendezzük meg a további 3 területi selejtezőt: szeptember 1., Pécs, szeptember 2. , Szeged és szeptember 8., Gödöllő.
Az eddigi versenyzőknek köszönjük a részvételt, a többieknek pedig jó felkészülést kívánunk!
Tisztelettel,
a szervezők
korábbi közlemények, dokumentumok
Kapcsolat:
E-mail: pava@hagyomanyokhaza.hu
Telefon: (1) 225 6054
- A Hagyományok Házáról
- Magyar Állami Népi Együttes
- Folklórdokumentációs Központ
- Népművészeti Módszertani Műhely

