A Hagyományok Házának, a Magyar Állami Népi Együttesnek, valamint a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátusnak is otthont adó épület rekonstrukciójára idén mintegy 299 millió forintot biztosítanak a központi költségvetésben, jövőre megközelítőleg 2,5 milliárd forintot, 2017-ben 1,7 milliárdot, 2018-ban pedig több mint 1 milliárd forintot – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számából.

A Kallina Mór és Árkay Aladár tervezte, 1900-ban átadott, eklektikus stílusú épületének külső rekonstrukciója 2006–2007-ben készült el, jelentősebb belsőépítészeti munkálatokat legutóbb a hetvenes években végeztek el az épületben – mára mind műszakilag, mind esztétikailag alapos belsőépítészeti rekonstrukcióra szorul a vízivárosi palota, amelyet 2011 augusztusában nyilvánítottak műemlékké.

Üröm az örömben: a pénteki Magyar Közlönyből az is kiderül, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János rendeletileg 77 fővárosi, illetve vidéki műemlék védettségét szüntette meg, mivel a műemléki épületek elvesztették a védettség alapjául szolgáló értéküket, illetve helyreállíthatatlanul elpusztultak.

Év végére befejeződik az egri vár rekonstrukciójának első üteme – jelentette be szombati sajtótájékoztatón Habis László, Eger polgármestere. A nyugati várfalsétány elkészült – ezt a Múzeumok Éjszakájának látogatói is tapasztalhatták –, a mintegy 2,1 milliárd forintos turisztikai attrakció fejlesztése magába foglalja a vár déli bejáratánál lévő Törökkert, illetve kapuvédő bástya helyreállítását, a kovácsműhely és a kazamata rekonstrukcióját is. Az uniós projekt forrást biztosít a Szép-bástya rekonstrukciójára, valamint a Dobó utcai látogatóközpont felépítésére is. Az egri várat tavaly nyilvánították nemzeti emlékhellyé.

 

http://mno.hu/grund/megujul-a-hagyomanyok-haza-otthona-1291775