Gömöri friss csárdás

Elhozzuk nektek azokat a gyűjtéseket, évtizedes felvételeket, archív anyagokat melyekből még ma is rengeteget tanulunk; táncosokat, akiknek a táncaiból mi is merítkezünk. Szeretnénk megmutatni kedvenc felvételeinket: milyen forrásokból, mivé érik bennünk egy-egy mozdulat.

Adatközlők:

nevük ismeretlen 

A film 1973. augusztus 18-án Kalocsán készült a IV. Dunamenti Folklórfesztiválon, Szilice és Borzova falujának egyesített együttese táncol rajta. Sajnos a pár nevét nem tudjuk. A zene pedig eredeti hangzóanyag, ami szól az archív film alatt is.

Gyűjtötték:

Martin György, Pesovár Ferenc, Pesovár Ernő, Sztanó Pál, Pálfy Gyula

Gyűjtés helye, ideje:

Kalocsa, 1973. augusztus 18.

Táncolja: 

Kele Kristóf kétszeres Aranysarkantyús táncos, és Gyetvai Júlia

A gömöri táncokat a lendületük, energiájuk és vidám hangulatuk miatt szeretjük, ám elsősorban azért olyan különleges és kedves számunkra ez a táncanyag, mert személyesen kötődünk hozzá. Julcsi felvidéki származású, így amikor táncoltunk, egy pillanatra olyan volt, mintha otthon lettünk volna náluk. Volt szerencsém nekem is személyesen találkoznom gömöri pásztorokkal, beszélgetni velük, és innen is van az első botom, Bastyúr Istvántól, Káposzta Pistától.


Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.