„Köszön­jük, Mag­yaror­szág!”

Application deadline
2020. May 18. 12:00

Elérhető a támogatott pályázatok listája! Kérjük, látogasson el az egyes alpályázatok oldalára!

Népzene

Néptánc

Cigányzenészek


Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Kultúráért Felelős Államtitkársága, a 40/2020 (III.11.) Korm. rendelettel, Magyarországon kihirdetett veszélyhelyzettel összefüggésben kialakította az előadóművészeti szféra támogatásának rendszerét.
A „Köszönjük, Magyarország!”  címmel közzétett felhívásával, az érintett művészek egzisztenciális helyzetének javítására, valamint arra kíván lehetőséget teremteni, hogy a pandémiás időszak elmúltával aktív szereplői maradhassanak a kulturális életnek; a veszélyhelyzet utáni időszakra fellépésekkel, előadásokkal készülve kulturális szolgáltatásokat nyújtsanak, ezzel segítve a későbbi normalitáshoz való visszatérést és kibontakozást.
Az EMMI-től kapott felkérés alapján a Hagyományok Háza – mint kultúrstratégiai intézmény – a fenti program keretében pályázati felhívást hirdet, a hazai népművészet területén tevékenykedő néptánc, népzenei előadók, valamint a népies műzenét játszó cigányzenészek számára.

I. Általános részvételi feltételek

1. A pályázók köre:

1.1. A Pályázaton részt vehetnek: (a) életvitelszerűen Magyarországon élő és alkotó, Magyarországon állandó lakóhellyel és magyar állampolgársággal rendelkező, nagykorú előadók, akik bármilyen egyéb szervezettel rendszeres foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban nem, vagy maximum 4 órás jogviszonyban állnak, (b) vagy az e feltételeknek megfelelő előadók közreműködését biztosító, képviseletükben eljáró jogi személy vagy egyéni cég, egyéni vállalkozó.

1.2. A pályázati eljárásban nem vehet részt, érvényes pályázatot nem nyújthat be:
a.) az, aki a támogatási döntést meghozta, vagy aki a támogatási döntés meghozatalában, annak döntés-előkészítőként, részt vett,
b.) az a.) pontban írt személyek közös háztartásban élő hozzátartozója,
c.) az a.) pontban írt személyek tulajdonában álló gazdasági társaság.

2. A pályázatok benyújtása
2.1. A részletes pályázati feltételeknek megfelelő pályázatok benyújtásának módja: elektronikusan (aláírva, szkennelve vagy azzal azonos képformátumban), a Részletes pályázati feltételekben (II. pont) meghatározott email címre).
2.2. Egy pályázó legfeljebb egy pályázatot nyújthat be, és csak egy altémára, emellett egy személy csak egy pályázatban nevezhető meg (akár pályázóként, akár közreműködőként).
2.3. A pályázatok benyújtásának határideje: 2020. május 18., hétfő, 12:00 óra.
2.4. Érvénytelen lehet a pályázat, amennyiben:
nem felel meg jelen pályázati feltételeknek,
az adatlap, illetve a benyújtott pályázat hiányos, vagy a valóságnak nem megfelelő adatokat tartalmaz,
határidőn túl történik a benyújtása.
2.5. A pályázat benyújtásával a pályázó hozzájárul az elbíráláshoz, valamint a szerződéskötéshez szükséges személyes adatai felhasználásához. Az adatok felhasználására a továbbiakban a Hagyományok Háza weboldalán olvasható Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztatóban foglaltak az irányadóak.

 

3. Elbírálás
3.1. A pályázatok elbírálását a Hagyományok Háza által felkért szakmai testületek végzik. A bírálatban csak az érvényes pályázatok vesznek részt. 
3.2. Az elbírálás szempontjai:
a program szakmai színvonala;
a benyújtott költségigény realitása; 
a pályázó és a közreműködők eddigi szakmai munkája.
Jogorvoslatnak sem az érvénytelenséggel kapcsolatos, sem az érvényes pályázat érdemi elbírálása alapján hozott döntés ellen sincs helye.
3.3. Elbírálás várható határideje: 2020. május 25. 
3.4. A pályázat elbírálásáról a pályázókat e-mailen, egyedileg értesítjük.

4. Szerződéskötés, folyósítás
4.1. A nyertes pályázókkal a Hagyományok Háza szerződést köt, melyben a felek megállapodnak a pályázatban kidolgozott szakmai anyagok (programterv, előadás-tervek) és azokhoz kapcsolódó egyes dokumentumok, ill. a megvalósítandó előadások felhasználási jogainak átadásáról. 
4.2. A szakmai bizottság fenntartja magának a jogot, hogy a pályázóval konzultálva változtatásokat eszközöljön a megvalósítandó programtervben. A pályázók a tervekért, a zenei előadás esetleges stúdió felvételéért, valamint a nyilvános zenei előadásért több részletben kapják meg díjazásukat.
4.3. A pályázat elbírálása az elektronikusan benyújtott pályázati dokumentumok alapján történik, a nyertes pályázók azonban – a Hagyományok Háza által előkészített, számukra postai úton kiküldésre kerülő – aláírt szerződésükkel egyidejűleg az aláírt pályázati dokumentáció egy eredeti példányát is kötelesek postai úton visszaküldeni a Hagyományok Háza részére. 
A Hagyományok Háza egységes formátumú előadói (megbízási és felhasználási) szerződésének aláírása és teljesítése, valamint az aláírt, eredeti pályázati dokumentumok és szerződés-példányok Hagyományok Háza székhelyére történő beérkezése a díj folyósításának feltétele.
5. Egyéb feltételek:
5.1. A program teljes keretösszege: 170 millió forint, mely a pályázók között a forrás kimerüléséig osztható fel. 
5.2. A Hagyományok Háza rögzíti, hogy jelen pályázat célja a kiválasztott pályázókkal történő visszterhes szerződés megkötése; jelen kiírásra és a benyújtandó pályázatokra az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 48-49/A. §-ai nem vonatkoznak.
5.3. A Hagyományok Háza fenntartja jelen pályázati kiírás módosításának jogát.

II. Részletes pályázati feltételek


Pályázatot a következő kategóriákban (altémákban), az alábbi linkekre kattintva elérhető részletes feltételeknek megfelelően lehet benyújtani.

Népzene

Néptánc

Cigányzenészek

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.