Fel­hívás Hal­mos Béla-díjra és -em­lékéremre való jelölésre

Application deadline
2021. April 08. 23:59

2015. május 9-én, a IV. Táncház Napján rendezett gálán a Zeneakadémia nagytermében először adták át a Halmos Béla-vándordíjat és -emlékérmet a legendás népzenész és kutató emlékére. Egy arra méltó prímás Halmos Béla egykori hegedűjét veheti át minden évben vándordíjként a szakmai kuratórium döntése alapján, míg a Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület Halmos Béla-emlékérmet készíttet és ítél oda egy a táncházak szervezésében kiemelkedő munkát végzett személynek.

Az elmúlt években olyan kiváló prímások kapták a vándordíjat, mint Lipták Dániel, Horsa István, Nyitrai Tamás, Mihó Attila, Csonka Ferenc és Kovács Márton, az emlékérmet pedig Ötvös Györgyi, Virágvölgyi Márta, Simoncsics János, Henics Tamás, Havasréti Pál és Turi András

2021-ben, az eddigi évekhez hasonlóan felhívást tesz közzé a két kuratórium. Az alább részletezett szempontoknak megfelelő jelöltek szakmai életrajzát és maximum egyoldalas szakmai ajánlását elektronikusan várjuk a jencsel.noemi@hagyomanyokhaza.hu címre. Jelöltet ajánlhat természetes és jogi személy, illetve nem jogi személyként működő szakmai szervezet is.
Jelöltállítási határidő: 2021. április 8.
 

Halmos Béla-vándordíj

A vándordíj Barbarossa János Halmos Bélának készített mesterhegedűjének használata egy éven keresztül és nettó 300 000 Ft pénzjutalom. A vándordíj mellett a Hagyományok Háza a következő évadban egy gálakoncerten való fellépési lehetőséget biztosít az új díjazottnak a hangszer bemutatására. A díjazottal a Hagyományok Háza, mint a Halmos-hagyaték letéteményese szerződést köt.
A kuratórium Halmos Béla szellemiségének megfelelően a következő kritériumokat állapította meg a díj feltételéül. A díjat olyan személy kaphatja, aki:

  • 40 év alatti aktív prímás
  • határokon is átívelő, elkötelezett munkásságot folytat (élénk kapcsolata van a határon túli magyar közösségekkel)
  • hagyományos népi hangszeres zenét játszik
  • táncházakat muzsikál.

Kuratóriumi tagot delegálnak: a Hagyományok Háza; a Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület; a Hangvető Zenei Terjesztő Társulás; a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszéke; a Táncház Egyesület

Halmos Béla-emlékérem

Az emlékérmet a Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület elnöksége azzal a céllal alapította, hogy az egyesület alapító elnökének közösségteremtő, háttérszervező oldaláról is megemlékezzen.
Az emlékérmet olyan személy kaphatja, aki a táncházmozgalom keretén belül kimagasló szakmai és/vagy közösségi tevékenységet folytat.
A kuratórium tagjai: a Hagyományok Háza főigazgatója; a Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület elnökségi tagjai.


További információ:
 
Jencsel Noémi
+36 70 396 2527
jencsel.noemi@hagyomanyokhaza.hu
 

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.