Játék, Tánc, Al­kotás, Öröm

Fókuszban a koreográfusok sorozat

 

Neuwirth Anna Mária és Turi Endre koreográfiái

 

„A játék, a dal, a tánc és a kézzel alkotás öröme mindenkit megillet, mert aki nem tud szépet alkotni, az rombolni fog.” – idézi Turi Endre hitvallásában Andrásfalvy Bertalan szavait, de választhatta volna mottójául ezt egész életpályájához Neuwirth Anna Mária is. Ez az idézet jól kifejezi és egységbe forrasztja a két koreográfust az alkotáshoz, a színpadi néptánchoz, a közösségek alakításához, a gyermekek tanításához való hozzáállásukat vizsgálva. Bár két különböző generációról beszélünk, akik az ország két teljesen más szegletéből indultak (Debrecen és Somogy megye) és alkotnak, összeköti őket a sok évtizedes elköteleződés egy műhely mellett, és az, ahogy fokozatosan minden energiájukat ráfordítva, „civil foglalkozásaikat” felhagyva, sok évtizedes munkásságukat áldozták, áldozzák a népi kultúra továbbéltetésére, táncegyüttesi közösségek egyben tartására, a gyermekek néptáncra nevelésére.
 

Az előadás után lehetőség nyílik az alkotókkal való beszélgetésre.

A beszélgetés moderátora: Nemes Szilvia

Sorozatszerkesztő: Szögi Csaba

Neuwirth Anna Mária, vagy ahogy mindenki a mozgalomban ismeri, Panni vagy a sok évtized egykori és mai gyerekének Panni néni pályafutása Debrecenből és a Debreceni Népi Együttesben indult Béres András tanítványaként, majd asszisztenseként. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen megszerzett kémia-fizika szakos pedagógusi végzettségével került a Bihari János Táncegyüttesbe, ahol Novák Ferenc Tata és Foltin Jolán mellett bizonyította pedagógusi, szervezési, táncoktatói, koreográfusi képességeit, és minden bizonnyal az egyetemen megalapozott racionalitását és precizitását, a dolgokat pillanatok alatt átlátó és elrendező képességét négy évtizeden keresztül. A Bihariban megszervezte az utánpótlást, volt tánckarvezető, szakmai asszisztens és művészeti vezető is, megalapította és több mint 20 éven át irányította a Bihari Alapfokú Művészeti Iskoláját. Tíz éven keresztül volt a nyolcvanas években a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes vezetője Szögi Csabával.
Két évtizedig dolgozott a Népművelési Intézet néptánc szakmai referenseként, majd osztályvezetőjeként, ő volt a legendás Néptáncosok Szakmai Házának egyik elindítója, később a Hagyományok Háza osztályvezetője lett, amit az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület ügyvezető igazgatói pozíciója követett, amelynek 1990-ben ő volt az egyik kezdeményezője és alapítója a gyermek néptáncmozgalom összefogása érdekében.
Máig aktív pedagógus, a legkisebbektől a táncművészeti egyetemig és táncoktatók továbbképzéseig sok százan hallgatták az évtizedek alatt a Bihari mellett többek között a kispesti Ady Endre Általános Iskolában, a Magyar Táncművészeti Egyetemen vagy az Örökség továbbképzésein. Számos oktatási segédanyag, kiadvány szerzője, társzerzője, a néptánc iskolarendszerű és művészeti iskolai oktatási módszertanának és tananyagának egyik kidolgozója.
Nagyon sok koreográfiáját táncolják mai is művészeti alapiskolákban illetve gyermekegyesületekben.
Munkásságát számos díjjal elismerték, köztük a Prima primissima, Örökség és Életfa-díjat, 2022-ben megkapta a Magyar Táncművészek Szövetsége Életmű-díját.

Turi Endre kisgyermekként csöppent bele a néptánc világába a kaposvári Somogy Táncegyüttesben, ahova mostanáig a legtöbb szál köti, és ahol kisebb megszakításokkal mindmáig táncol. A kilencvenes években kezdett gyermekcsoportokat vezetni és ekkor készültek első koreográfiái is. A Magyar Táncművészeti Főiskola (később Egyetem) koreográfusi és néptáncpedagógusi szakát is. Három évig volt hivatásos táncos a Honvéd Táncegyüttesben, ahol megtanulta a világhírű táncegyüttes folklór és táncszínházi repertoárját is, számos külföldi turnén megfordult, magyarországi és határon túli fesztiválokon, rengeteg vendég koreográfus és táncoktató által gazdagodott tánctudása.
2002-től művészeti vezetője a Somogy táncegyüttesnek, amely arculata hármas alapokon nyugszik, egyaránt magas művészeti színvonalon interpretálják a folklór, a táncszínházi és a kortárs koreográfiákat. Rendszeres résztvevői a nagy múltú koreográfiai versenyeknek, antológiáknak, a Kaposvári Csiky Gergely Színház előadásainak, hazai és külföldi néptáncfesztiváloknak.
2005 óta tanít a kaposvári Együd Árpád Alapfokú Művészeti Iskolában, ahol nagy hangsúlyt helyeznek a technikai és előadói képzésre, kimagasló színvonalú utánpótlást biztosítva a Somogy táncegyüttesnek.
Rendszeresen koreografál a színház darabjaiban, táncházakat szervez, népi kultúrát népszerűsítő foglalkozásokat vezet óvodákban és iskolákban.
Munkásságát díjazták megyei Prima díjjal, városi és miniszteri elismeréssel, koreográfiai díjakat nyert műveivel a Szolnoki és a Zala fesztiválokon is, a Martin György Néptáncszövetség 2022-ben „Művészeti vezetői nívódíjban” részesítette.

I. rész

1.    Boglya tetején                                         
2.    A kiskakas gyémánt félkrajcárja     
3.    Oláhos és csárdás            
4.    Sárközi karikázó            
5.    Vígan, vígan                

Előadók: Bihari János Táncegyüttes és gyerekcsoportjai

szünet

II. rész

1.    Kovács Márton- Turi Endre: Magyarok, kik nem szaladtunk (részlet) – A Forradalom kitörése 
2.    Kovács Márton- Turi Endre: Magyarok, kik nem szaladtunk (részlet) - Utcaháború 
3.    Turi Endre: Vágyattrakciók (részlet) Zene: Goran Bregovic 
4.    Somogy Zenekar – Turi Endre: Somogyiak 
5.    Kovács Márton- Turi Endre: Fűzfán fütyülő 
6.    Somogy Zenekar – Turi Endre: Bihari férfitáncok 
7.    Kovács Márton- Turi Endre: Gubanc (részlet) 
8.    Mario I. Bleier - Kovács Márton - Turi Endre: Grádicsok 
9.    Turi Endre: 1 darab föld (részlet) Zene: Goran Bregovic - Finálé 

Előadók: Somogy Táncegyüttes és gyerekcsoportjai, valamint az Együd Árpád Alapfokú Művészeti Iskola „ESZBUKONG” csoportja

Az előadás időtartama: ~ 2 x 50 perc (1 szünettel)

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.