Népi kézműves - Szőnyeg­szövő

„Sok szépet, jót, emberit kaptam és kitartást. Kikapcsolódás, feltöltődés volt számomra a jó légkörben való tanulás.” (volt tanfolyami hallgató)

 

Szakképesítésre felkészítő szakmai képzés

Intézmény nyilvántartásba vételi száma: E/2020/000301
Programkövetelmény azonosító száma: 02143014

 

EZ A TANFOLYAM BETELT, de lehet jelentkezni várólistára, ahonnan az esetlegesen kieső résztvevők helyeire van mód bekerülni. Regisztrációs lehetőség 'a jelentkezés menete' címszó alatt. 


Szőnyegszövő szakmai képzésünkön elsősorban gyapjúfonalból szőtt szőnyegek, takarók, tarisznyák, párnák, táskák, övek és vászontechnikával készült kisebb lakástextilek készülnek. A kétéves képzés során a parasztszövőszék és más szövőeszközök felvetését, fonalak növényi festését, különböző szövési technikákat sajátítanak el hallgatóink.

Tervezési és kivitelezési ismeretek birtokában megszőhető a saját háztartásban használt takaró, falvédő vagy éppen hátizsák. A képzés során a hallgatók megismerik az erdélyi festékes szőnyegek kompozícióit, mintavilágát, szövés technikáit, ugyanakkor a kilim, a csángó valamint a nomád szőnyegek szövését is.

 
Ízelítő a képzés anyagából - tárgyak és technikák
  • Szövés egyszerű eszközökkel
  • Szalagszövővel, szövőkártyával szőtt szalagok
  • Tarisznya vagy hátizsák és párna szövése
  • Szőnyeg vagy falvédő
  • Rongyszőnyeg
  • Két szélből való takaró vagy szőnyeg szövése
  • „Festékes” tanulmányok készítése
  • Csíkos „festékes” szövése egy szélből
  • „Festékes” szőnyeg szövése
  • Vászonszövés két nyüsttel és négy nyüsttel
  • Fonás gyalogorsóval és rokkával
  • Festőnövények használata, fonalak festése

 

A szőnyegszövő szakmai képzés tananyagegységei

I. Népi kézműves vállalkozás működtetése

Témakörei 

Általános néprajz és népművészet

  • Művészettörténet
  • Népi kézműves szakmai alapismeretek
  • Népi kézműves vállalkozás ismeret, marketing 
  • Rajzgyakorlat

II. Szőnyegszövés

Témakörei

  • Szakmai ismeretek
  • Szakmai néprajz
  • Szakmai gyakorlat   
  • Szakmai rajzgyakorlat

 

A képzés időbeosztása

Időtartama: 845 óra (145 elméleti óra + 700 gyakorlati óra)


Tanfolyami órák


Általános néprajz és népművészet: az első évben havonta egy alkalommal szerdán 16:00-19:00-ig a Hagyományok Házában
Művészettörténet: az első félévben szerdánként havonta 2-3 alkalommal 16:00-19:00 között online formában
Népi kézműves szakmai alapismeretek: a második tanévben tömbösített formában 
Népi kézműves vállalkozás működtetése: a második tanévben, szerdánként 16-tól 19 óráig, témakörönként tömbösítve, alkalmanként online formában is.  
Rajzgyakorlat: a második félévben a második félévben szerdánként 16:00-19:00 
Szőnyegszövő gyakorlat: hetente egyszer hétfőn délutánonként 16:00-20:00-ig
Szakmai tábor: a képzés két nyarán 1-1 hét műhelygyakorlat a Hagyományok Háza műhelyében

 

Oktató

Pintér Piroska - szövő, szakoktató

 

Tanfolyami díj 

A képzés teljes díja: 630 000 Ft/fő, mely tartalmazza a tananyagegységek vizsgadíját, de a szakképesítő vizsga díját nem.  A szakképesítő vizsgát független vizsgaközpont szervezi, ahol a vizsga díját külön határozzák meg. Az alapanyagot a hallgatók saját maguknak biztosítják, azt a tandíj nem tartalmazza.

Részletfizetés ütemezése:
1. 187 000 Ft (1 félév +nyári tábor díja)
2. 128 000 Ft (2. félév díja)
3. 187 000 Ft (3. félév+ nyári tábor díja)
4. 128 000 Ft (4. félév díja)

Első részlet befizetése a jelentkezéskor, legkésőbb 2024. január 18-ig.

A tandíjat a következő bankszámlára kérjük befizetni:
Bankszámlaszám:  10032000-01739716-00000000    
Kedvezményezett neve: Hagyományok Háza
A közlemény rovatba kérjük feltüntetni az alábbiakat: Szőnyegszövő tandíj 61201/6502 *jelentkező neve*

 

A jelentkezés menete

EZ A TANFOLYAM BETELT, de lehet jelentkezni várólistára az alábbi linken, ahonnan az esetlegesen kieső résztvevők helyeire van mód bekerülni.

Jelentkezem a tanfolyam várólistájára

 

Felhívjuk a figyelmet, hogy a jelentkezés a kért dokumentumok feltöltésével és a tandíj első részletének befizetésével válik érvényessé.

Jelentkezési határidő vége: 2024. január 18.

 

A jelentkezés feltételei

A képzésre való jelentkezés feltétele: alapfokú végzettség. Az online jelentkezési lap beküldésével a jelentkező elfogadja a jelen felhívásban írtakat (így különösen a részvételi díjjal, eszközökkel kapcsolatos és egyéb részvételi feltételeket), emellett hozzájárul személyes adatainak a következő célok érdekében történő kezeléséhez: a megadott adatokat a Hagyományok Háza a jelentkezés adminisztrációjához, a jelentkezettek értesítéséhez, a képzési szerződések előkészítéséhez használja fel. A jelentkezési lapot beküldő tudomásul veszi, hogy személyes adatai kezelésének egyéb feltételeit a Hagyományok Háza erre vonatkozó Adatkezelési Tájékoztatója https://hagyomanyokhaza.hu/hu/adatvedelem tartalmazza. Kérjük, hogy a jelentkezési lapon pontos, a személyi igazolványában szereplő adatokat és valós elérhetőséget (cím, e-mail, telefonszám) adjon meg!

A jelentkezési határidő jogvesztő: a határidőn túl érkező jelentkezések érvénytelenek, így azokat a Hagyományok Háza nem bírálja el. 

Jelentkező tudomásul veszi, hogy a minimális létszám (8 fő) betöltésének hiányában a Hagyományok Háza a képzést nem indítja el, illetve a maximális létszám (12 fő) elérése esetén, az első 12 főn túli jelentkezők várólistára kerülnek, és csak az esetlegesen kieső résztvevők helyének feltöltése esetén, jelentkezési időrendi sorrendben van lehetőség a tanfolyamra való bekerülésre. A Hagyományok Háza a sikeres jelentkezésről e-mail formájában értesíti a jelentkezőket. 

A Hagyományok Háza a képzéssel kapcsolatban kizárólag írásban ad felvilágosítást a jelentkezők részére a bolega.margo@hagyomanyokhaza.hu e-mail címen kérhető.

 

A képzési program elérhető ITT.

A szervezők a változtatás jogát fenntartják.

Interested in other programmes?

Subscribe to our newsletter and be the first to hear about our events and training.