Fel­nőt­tek­nek

Napjainkban, amikor megszűnt a hagyományok átadásának az a módja, melyet családi tradíciók, közösségi normák és ízlés szabályoztak, már nem beszélhetünk klasszikus értelemben vett népművészetről. Mégis azt tapasztaljuk, hogy nem csökken az érdeklődés iránta.

Mi az, ami miatt vonzódunk a néphagyományhoz, mit nyújt a ma embere számára ez a kultúra?

Egyszerre jelenti a szép tárgyak, az egyedi kézimunka, a természetes anyagok iránti tiszteletünket, szeretetünket; jelenti a zene és tánc iránti vonzódásunkat; jelenti népmeséink csak ránk jellemző gondolatvilágát, kifejezéseit; jelenti gyökereinket, hiszen évszázadok jelentés- és formavilágát látjuk egy szép alkotásban, mozdulatsorban, dallamban, népmesei fordulatban kikristályosodni. Aki művelni is tudja, annak számára még nagyobb az értéke. Önmegvalósítást, közösséghez tartozást, élményt is jelent, néha a terápia szintjén is hat.

A népművészet közösségi kultúra volt, s bár az egyén szabadsága a közösségen belül korlátozott volt, mégis lehetőség nyílott az önkifejezésre.

Hagyományainkat, népművészetünket nemcsak azért kell ismerni, mert hozzátartozik műveltségünkhöz. Népművészetünk olyan modell, mely évszázadokon át kifejezte az ember szépérzékét, kreativitását, művészi alkotó képességét. Az a gyermek, akit kis korában megtanítanak énekelni és táncolni, aki a természetes anyagokkal – fával, gyapjúval, náddal, stb. – megismerkedve apró játékokat, használati eszközöket készít, aki a népmesehősök küzdelmeiben éli meg a jó erkölcs diadalát, az nemcsak személyiségében lesz gazdagabb. Mindezek észrevétlen átadnak egy olyan értékrendet, megtanítanak egy olyan közösségi magatartásformát, melyek az egész társadalmat gazdagítják.

Ma sem lehet más a célunk, mikor ezt az örökséget megőrizve továbbadjuk, hogy a mesterségbeli tudást nemcsak mint tananyagot közvetítsük, hanem próbáljuk átadni azt a készséget is, mely kapaszkodót jelent mai életünkben.

A Hagyományok Háza nyilvántartási száma:  B/ 2020/000425