Önismeret népdalok és népballadák mentén Páll Éva népzenésszel és Pávlicz Adrienn irodalomterapeutával
Szeretettel várjuk minden felnőtt érdeklődő jelentkezését, aki szívesen foglalkozna önismerettel népdalok és népballadák mentén és részt venne nyitott formájú, csoportos irodalomterápiás ülésen. A programon a szövegek mellett a zene is fontos szerepet kap. Az alkalmak során Kallós Zoltán Balladák könyve című kötetében található gyűjtések szövegeivel és dallamaival ismerkedünk meg, valamint az irodalomterápia módszerét népzenei megközelítéssel kapcsoljuk össze.
A balladákra nem kizárólag szövegként, hanem élő, változatokban létező hagyományként tekintünk: előkerülnek népzenei változatok, eredeti gyűjtések és hangfelvételek. A dallamok énekkel és hegedűvel kerülnek a résztvevőkhöz közelebb. A program érdekessége, hogy a művek egyszerre jelennek meg szövegként, zenei anyagként és élő hagyomány részeként.
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, ami kizárólag a Hagyományok Háza honlapján lehetséges.
A fejlécben látható fényképet készítette: Pávlicz Adrienn.