Bonc­hi­dai in­ver­ti­ta

Miért éppen ezt a táncanyagot választottátok?
Lili: Nekem volt szerencsém többször is kimenni Erdélybe, többek között Válaszútra és Bonchidára is. Elsők között Válaszúton, Kallós Zoltán által szervezett tánctáborban sajátíthattam el a bonchidai táncokat. Azóta is közel áll a szívemhez és sok jó emlék fűz hozzá. Legnagyobb örömömre pedig már eljutottunk odáig, hogy Danival közösen taníthatjuk ezt a táncot.
Dani: Már a középiskolás éveimben ismerkedhettem a bonchidai románok táncaival, melyek közül kifejezetten az invertita tetszett, már a kezdettől fogva. Az évek alatt újra és újra foglalkoztam vele, majd több mint fél évvel ezelőtt Lilivel közösen taníthattuk is ezt az anyagot. Mind a ketten nagyon kedveljük, ezért könnyen esett a választásunk erre a táncra.

 

Adatközlők: Danis Dorina; Loşonţi Juon

 

 

Gyűjtés helyszíne, időpontja:
Bonchida [Bonţida] (Kolozs), 1969.05.31

Gyűjtők: 
 Adrian Vicol; Emil Petruţiu; Kallós Zoltán; Martin György; Sztanó Pál

Táncdialektus: 
mezőségi

Tánctípus: 
învârtită

 

 

Táncolják: 
Faragó Lili és Husvét Dániel 

 

 

A filmet közreadta az MTA – Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet Népzenei és Néptánc Archívuma
https://neptanctudastar.abtk.hu/hu/item/dance/4595
Ft.682.9a-c

Szár­nya­ló ze­nei öt­le­tek

Május 2-án ismét izgalmas zenei kísérletnek lehetünk szem- és fültanúi, a Hagyományok Háza Népzenei inkubátor programjában, ezúttal ugyanis három tehetséges és kreatív népzenész öltöztet új köntösbe egy közismert magyar népmesét, A szorgalmas és a rest leány történetét. A Cinka triót Paár Julcsi mentorálja.

Érdekel a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!