Csí­ki Ló­ránt me­sél: Mi­hók

A mese szó hallatán sokunknak a sárkányok, hősies viadalok, okos és szép királykisasszonyok vagy épp vitéz legények jutnak eszünkbe. A Folkstúdió eddigi adásaiban is a tündérmese dominált, de Csíki Lóri, a fantasztikus mesemondó most igazi vidámságot csempész a vasárnap délutánunkba az egybefonott, összeszőtt tréfás meséivel. A tréfás mesék általában együgyű asszonyokról, emberekről, kikapós menyecskékről és eltévelyedett papokról szólnak: egyszóval az emberi gyarlóság és ostobaság áll tréfás formában eme történetek középpontjában.

Aki a tréfás mesékről többet szeretne olvasni, annak ajánljuk a Néprajzi Lexikon szócikkét ITT

A „Mihók-trilógia” Csíki Lórántnak mint mesemondónak mára egyfajta „védjegyévé” (kedvenc meséjévé) vált. Olyan, háromrészes (több mesetípusból összeállított) „sorozatnak” mondható mese ez, mely több forrásból táplálkozik: Lóránt először a Ládafia Bábszínház előadásában hallhatta Együgyű Mihók meséjét, s tán ez volt az első olyan népmese, melyet később tovább is adott a közönségnek. Ez lett e heti mesénk második része. S mivel itt már Mihókunknak van kedves felesége, elé lehetett mesélni Ilók és Mihók sokak által ismert történetét. A „trilógia” harmadik része, mely a kicsi kutyácskáról szól, szintén egy ismert mesetípus variánsa, számos alkalommal elhangzott korábban nyári táborokban Sándor Ildikó előadásában. Ez lett a befejező epizód. A három rövidebb mese „összegyúrása”, egy egész történetté való összeolvadása, olvasztása Lóránt munkája, hiszen a történet kronológiailag logikus, összefüggő, egy egész történetként mesélhető. Ebből a példából láthatjuk, hogy mesemondónk három rövid mesetípusból kettőt a szóbeliségből merítve sajátított el, míg egyet az írásbeliség kútjából merített (habár nem emlékszik a pontos forrásra).

 

Többet szeretnék tudni

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!