Kár­pát-me­den­cei Óvo­da­fej­lesz­tés

Intézményünk a Miniszterelnökség – Nemzetpolitikai Államtitkárság felkérésére 2017 óta vesz részt a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programban, amelynek hosszú távú célja, hogy a határon túli óvodák nevelési és oktatási tevékenységébe – többek között - a néphagyomány-átadás jó gyakorlatai is beépüljenek. Ennek érdekében ebben az évben két határon túli képzést tartottunk óvodapedagógusoknak, illetve elkezdtük egy, az élőszavas mesemondás gyakorlatát elősegítő, hiánypótló audiovizuális kiadvány előkészítését.

Képzés

Útravaló – a néphagyomány hiteles módszertana az óvodában c. 60 órás képzést tartottunk Kárpátalján és Vajdaságban. A beregszászi képzés zárásaként hospitációs és konzultációs napot szerveztünk oktatóink közreműködésével. Képzéseink a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet együttműködésének köszönhetően sikeresen zajlottak. Munkámat De Negri Ibolya, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács munkatársa is segítette. Mindkét képzésen az általunk meghatározott maximális létszámban (25 fő) vettek részt a hallgatók. A beregszászi képzés tömbösítve, 2019. július 8-12. és szeptember 21-23-án., a zentai hétvégi ütemezésben, 2019. november 9-10., 22-23., és december 6-8-án zajlott.

Mesemondás

Fábián Éva mesemondását dokumentáló műsoros DVD előkészítése. A Hagyományok Háza egyik fontos feladata az élőszavas mesemondás, mint folklórműfaj széleskörű megismertetése, napjaink kultúrájába való sokoldalú beillesztése (közművelődés, oktatás színterei), a hagyományos mesemondás oktatásának, módszertanának kidolgozása. Egyben fontos célunk az is, hogy dokumentáljuk Fábián Éva, az egyik legszínvonalasabb, hagyományhű (bukovinai székely) mesemondónk tudását. Ennek érdekében tíz funkciós felvételt készítettünk HD minőségben, profi szakemberekkel. A felvételek a Hagyományok Háza "Találkozás a néphagyománnyal" gyermekprogramján készültek. További célunk, hogy a 10 felvételt (különböző mesetípusokat) tartalmazó DVD-én egy, az előadót bemutató portréfilm is szerepeljen. A muravidéki képzés elhalasztásával a felszabaduló támogatás lehetővé tette a portréfilm előkészítési munkálatait (terepszemléket, konzultációkat, előkészítő interjúkat, kutatómunkát, forgatási terv elkészítését).

Komplex szemlélet

A néphagyomány különböző területeinek összekapcsolása, mindennek egy komplex szemléletben való átadása és az óvodapedagógiában való alkalmazása eddigi tapasztalataink, de a képzés résztvevőinek véleménye alapján is hiánypótló. Nagyon hasznos lenne mindegyik helyszínen évente egy újabb képzést tartani, a végzett hallgatóknak pedig félévente egy-egy hétvégi továbbképzés keretében lehetőséget adni a néptánc, népzene, kézművesség, hagyományos mesemondás, népi játék – jeles napok területeken a további elmélyülésre és a gyakorlatban kipróbáltak tapasztalatainak megosztására.

Támogatók

bga                                  2019_logo

Szár­nya­ló ze­nei öt­le­tek

Május 2-án ismét izgalmas zenei kísérletnek lehetünk szem- és fültanúi, a Hagyományok Háza Népzenei inkubátor programjában, ezúttal ugyanis három tehetséges és kreatív népzenész öltöztet új köntösbe egy közismert magyar népmesét, A szorgalmas és a rest leány történetét. A Cinka triót Paár Julcsi mentorálja.

Érdekli a többi műsor?

Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesüljön elsőként rendezvényeinkről, képzéseinkről!